2015. augusztus 14., péntek

Félévi pislogás

PuPillánál láttam egy érdekes listát (nem vagyok hajlandó tagnek nevezni), és a végén fedeztem fel, hogy jelölt is engem a kitöltésére, úgyhogy dupla örömszerzés fog történni.

1. A legjobb 2015-ös olvasmányod (olvasmányaid):
Kiegészítettem egy többesszámmal a mondatot, mert nem szeretek egy könyvet megnevezni. Eddig az Ötnegyed narancs, A néha Mr. Shakespeare, Az elvarázsoltak és az Óceán az út végén viszik a pálmákat. Igazából többen vannak, de tízet felsorolni még én is illetlennek éreznék.:)

2. A legjobb folytatás, amit 2015-ben olvastál:
Első reakció: mittudomén... nem vagyok sorozataddikt, de még jó, hogy idén olvastam A selyemhernyót, és be tudom ide írni - ugyanis ezen és mesekönyveken kívül idén még nem olvastam semminek a folytatását.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél:
Ők már többen vannak. Idővel szeretném elolvasni A gólem és a dzsinnt, a Horgonyhelyt, A katicák évét, stb. Könnyen lehet, hogy mire eljutok hozzájuk, már régi könyvnek fognak számítani.

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére:
Ílion! És ha még idén kijön, akkor a Life after life és a The Luminaries.

5. Legnagyobb csalódás:
Idén meglepően sok szar könyvet olvastam, csak úgy dúskálok a lehetőségekben. De ami árulásként ért, az a Majd' kibújunk a bőrünkből; annyira vártam ezt a könyvet, a plafont majd' átszakítottam örömömben, amikor felfedeztem, hogy megjelent magyarul, ésa pincét, amikor befejeztem.
A másik csalódás, ami annyira nem lepett meg (az viszont igen, hogy mennyire dühített), az a Horzsolások. Nagy hortyogásokat csaptam alatta. A legnagyobb bűne az, hogy jóformán megundorodtam az olvasástól, mintha nem örömteli hobbiról, hanem kényszeresen végzett tevékenységről lenne szó. Brr.

6. Legnagyobb meglepetés:
Az Édes életünk Gavaldától  - ezer éve nem olvastam tőle, a Vigaszágról egyszer lefordultam. Úgy maradt meg bennem, hogy az Együtt lehetnénk tök jó, legalábbis anno tök jó volt, de, izé, azóta sokat változtam... de van, ami ugyanaz marad. Igen, közhelyes, giccses meg minden, de én szerettem őt.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új):
Legyen Alastair Reynolds és Donna Tartt, meg Bartis Attila. A szuper barátaimtól megkaptam ajándékba a Jelenések terét (a Delta is nagyon szuper lesz, ha még az életben folytatja Reynoldsot), jövőre jön Az aranypinty a szuper Parknál, Bartist meg szuperül levadászom egyenként a könyvtárban. 

8. Legújabb könyves szerelem:
Nem értem pontosan, ez a kérdés mire vonatkozik, úgyhogy ez a mező üresen marad.

9. Legújabb kedvenc karakter:
Mmmm a Hempstock-lányok az Óceán az út végénből és Henry de Winter A titkos történetből. Meg a nagydumás-átejtős Pickleherring A néhai Mr. Shakespeare-ből.

10. Egy könyv, amin sírtál:
Nincs fölös könnycsatornám fiktív emberekre, túlságosan lefoglal az önsajnálat és a világban lévő szenvedés. [Még jó, hogy ezt nem a tükörnek mondtam, mert kénytelen lennék felpofozni magam.] De Az időutazó feleségének majdnem sikerült, mert ez az egyik kedvenc könyvem és már nekem is megvan a zéletem szerelme, aki kicsit hasonlít is Henryre - azért csak kicsit, mert ő nem időutazik, amiért én nagyon, nagyon hálás vagyok. Remélem, sose kap rá az extrémsportra.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett:
Engem minden jó könyv boldoggá tesz. Az átkozott boszorkák és az Óceán az út végén pedig kifejezetten dorombolóssá.

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál:
Égő, de idén még nem láttam ilyet. Tervben van A felolvasó és Az órák (igaz, előbbit el is kellene még olvasni).

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál:
A közelmúltban telesírtam minden engem elviselő barátom vállát az ún. írásaim miatt - és nem azért, mert olyan zseniális vagyok, hogy az már elviselhetetlen -, úgyhogy ezt kihagyjuk.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál):
Mikor eltűntek a galambok, A szenvedély és Majd' kibújunk a bőrünkből.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?:
Hihi, tényleg szerkesszek ide egy kb. százas listát? Kicsit tömörítsünk. Szeretném elolvasni az idén beszerzetteket, a maradék várólistacsökkentős könyveket (amikhez abszolút nincs kedvem), az újraolvasára várókat, és a kedvetekért írok egy listát, amelyen saját és nem saját könyvek menetelnek:
Potozky László: Éles
Szabó Magda: Régimódi történet
Katharina Hagena: The Taste of Apple seed
Terry Pratchett: Őrség! Őrség! vagy a Mauríciusz
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn
Moskát Anita: Horgonyhely
Lev Grossman: A varázslók
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban
Dániel András: A kuflik és a nagy eső
Susan Forward: Mérgező szülők
Robin Hobb: A király orgyilkosa
faszom
Paul Auster: Láthatatlan
Murakami Harukitól valami ( A köddé vált elefántot szeretném, de nincs meg a pasimnak)
Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa (nincs meg a pasimnak)
Szívem, nem akarsz könyvet venni?
Sylvia Plath: Az üvegbura
Na, jó, elég volt. A hecc kedvéért ide írhatnám a Háború és békét, de nem fogom, mert azt idén nem akarom elolvasni.

16. Kiket jelölsz?:  
Senkit, mert már úgyis körbeért, aki pedig még nem látta, de szeretné, töltse ki.

 

9 megjegyzés:

  1. Dejó, kitöltötted! :D Haha, az utolsókon nagyon nevettem, "szívem, nem akarsz könyvet venni?" :D De a "Nincs fölös könnycsatornám fiktív emberekre" is jó szlogen ;)
    Gavalda nekem is itt várakozik a polcon, kölcsönkönyvként ráadásul, nemsokára olvasni fogom :)))

    VálaszTörlés
  2. Jó kis lista :D Azt hiszem nekem a Horgonyhely lesz a követkző olvasmányom, és lehet hogy változtak az írásaid az utóbbi időben (gondolom kevesebb az időd rá, vagy a kedved), de mégis olyan stílusod van hogy én ezeket is szerettem olvasni :)

    VálaszTörlés
  3. Édes ez a kiszólás vicomte-nak, remélem megfogadja a jó tanácsot. :D
    Murakamihoz most nekem is kedvem lett, nemsokára nekikezdek a Kafkának.

    VálaszTörlés
  4. Pilla: mondtam, hogy kitöltöm, csak kellett hozzá kb. egy hét.:)
    De jó.:) Remélem, tetszeni fog.

    Liliane: köszi, kár, hogy a pozitív kritikáknak sose tudok hinni (mármint, ha rám vonatkoznak).

    Dóri: a fáradtsággal van a legfőbb baj, szinte kiűzi belőlem a szavakat.:/
    Köszi, aranyos vagy.:))

    Nita: áh... *legyint*
    Jaj, a Kafka! Az kemény könyv, de jó.

    VálaszTörlés
  5. Hortyogások :)))
    Azért én még mindig imádlak ;)

    VálaszTörlés
  6. *doromb*
    Bocsi. Én is téged.:))

    VálaszTörlés
  7. Még mindig imádom a stílusod, egy-egy odaszúrt megjegyzéseddel pedig mosolyt csaltál az arcomra :)

    VálaszTörlés