2015. április 2., csütörtök

Elkezdtem

Banana Yoshimoto: Csipkerózsika-álom

"Három történet az »éjszakáról« szól, olyan emberek éjszakájáról, akik éppen életük válságos, cselekvésre képtelen szakaszának foglyaikét egy helyben, lelkileg sérültként vergődnek, mert megáll számukra az idő.

A kitartott, akinek egyetlen szenvedélye az alvás, az alkoholista középiskolás, aki bátyja amerikai kapcsolatát nem tudja feldolgozni, és a szerelmi háromszög egyik tagja, aki okkult segítséget is igénybe vesz, hogy halott vetélytársával kapcsolatba kerüljön. Az írónő szerint ők hárman úgyszólván testvérek – bizonyos értelemben hármójuk históriáját akár egyetlen nagy történetként, az elidegenedés különböző szakaszaiként is felfoghatjuk. Yoshimoto, aki korábbi Kitchen és Viszlát Cogumi című könyveivel is világsikert aratott, most lírikus, ironikus hangvételével, újra maradandót alkot.
Az írónő ezzel zárja könyvét: „Már annak is örülnék, ha egy kicsit szórakoztatónak tartották volna írásaim elolvasását. De ha akadnának Önök között olyanok, akik hasonló hangulatban vannak, mint könyvem főszereplői, és esetleg éppen a történetek segítségével nyerik vissza."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése