2013. december 18., szerda

Sapka news

A cicás sapim sikert sikerre halmoz. Néhány napja egy bácsi - szerintem kicsit bolond volt, vagy piás, esetleg mindkettő - a piacon csodált meg.
- Jé, cicás! Cicás? - nézett rám bambán.
- Igen, cicás - feleltem nyugodtan, ahogy a nem teljesen ki-és beszámítható emberekkel szokás beszélni.

Ma, miközben a dögnehéz táskával a vállamon kotortam a lakás felé, a mellettem elhaladó nő, amikor a hátam mögé ért, váratlanul megszólalt: - Jaj, de aranyos!
Forogtam, mint egy hülye dervis, azt hittem, kilóg a kockás fülű nyúl az oldalzsebből - igen, hurcolom magammal az alvóállatom -, vagy ott téblábol egy süni, de nem, a sapkám váltott ki feltétlen csodálatot.
A legjobb egy tipegő kislány volt, tetőtől talpig rózsaszínben, rózsaszín volt a sapkája, a téli ruhája, a csizmácskája, a pirinyó kesztyűje, de még a cipőfűzője is.
- Anaa, nééézd, cica! - mutogatott. - Én is ilyet akarok!
Később ugyanezt eljátszotta a mellette ülő srác telefonjával, majd még egyszer nyomatékosította az anyjában a cicás sapka iránti vágyát. Ha ez így megy, akkora shopping girl lesz belőle, hogy az anyja feje ellilul a szekrényéből kibukó ruhák láttán.
Hogy tovább rontsam a helyzetet, felvilágosítottam a nőt, hogy van Hello Kittys sapka is, igaz, annak nem pompomos a füle. Erre a kislány kivágta, hogy olyat az anyukájának kell venni. És ha lesz telefonja, anyának fog üzenetet írni. Le voltam nyűgözve.:)

Amúgy igencsak igéző jelenség lehettem az Örsön, a macskás sapkával, piros csizmában, a "Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől"-szatyorral, benne kb. két kiló szaloncukorral.




13 megjegyzés:

  1. a lányomnak van ilyen pomponos fülő sapkája, csak macis. igazából az egész iskola ilyen sapkákban szaladgál. de nekem is jobban tetszett a cicás :D

    VálaszTörlés
  2. Nekem is tetszik a sapid :P Akarok csak kutyásat ;) De ezt úgyis tudod

    VálaszTörlés
  3. Ez aranyos bejegyzés lett, pont tegnap amikor vártam a buszt állt meg mellettem egy csaj szintén cicás sapiban :D

    VálaszTörlés
  4. És holnap végre én is láthatom. :))

    VálaszTörlés
  5. :D ez de cuki lehetett :) én a barátnőmnek vettem nemrég rókás sapit, meg nagy narancssárga sálat hozzá :)
    Nekemmég a pandás sapik tetszenek, de a Zember hülyét kap tőlük, így csak decent sapikat hordok :D

    VálaszTörlés
  6. szeee: olyan jó, hogy a korosztályomnak megfelelően öltözöm.:)) Amúgy tudom, h baromira nem egyedi, de hát ez van.

    thymiherba: igen.:) Nézd meg a Kossuth téri vásárban, asszem, a sapkás árus pont a régi városházával szemben van.

    theodora: úgy voltam vele, h úgyis hülyén nézek ki sapkában, akkor legyünk extrahülyék.:D

    Nita: egész este cicás sapkában kell ülnöm?:)

    PuPilla: a kiscsaj, az nagyon.:)
    Júúúj, az is atomcuki lehet. A pandák is nagyon cukik.
    Ó, engem ez nem nagyon zavar. Vicomte azt mondta, a gyöngyös sapkához öreg vagyok.:D

    VálaszTörlés
  7. Naná, nem engedem levenni. :D
    Én is próbáltam fel amúgy egyet, de annyira idiótán festettem benne, hogy inkább nem vettem meg. :P :)

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Két kiló szaloncukor??? :)
    Én nem merek cicás sapit venni, Zoli tuti kiröhögne...
    Egy cicás fülbevalóval játszottam ezt, minden kislány a buszon izgatottan kommentálta, hogy "Anyu, a néninek cica van a fülében". Imádtam :)

    VálaszTörlés
  11. Szted engem nem röhög ki mindenki?:D És nem szarom le magasról?:D

    VálaszTörlés
  12. Tök jó az a sapi :) A kislány meg aranyos lehetett :D

    VálaszTörlés