2013. április 27., szombat

Fecseg

A Hattyútolvajokról akarok nektek írni, vagy éppen dolgozhatnék is, de olyan átkozottul álmos vagyok, hogy legnagyobb vágyam végigomolni a kanapén, befejezni az Előttem az életet, és aludni mondom aludni utána olvasni az Ad Astra titkos cuccot.
Ezzel párhuzamosan sok mindenhez lenne kedvem, megcsinálni a medvehagymás salátát - a héten Hanna megkínált vele, és medvehagymás pogácsával is, olyan jól főz ez a nő, hogy az ő kedvéért még a halat is megenném -, sorozatot nézni, másik könyvet olvasni, sablont meg százféle kaját és sütit csinálni (pl. ezt).

Nem tudom, hogy a virágzó fákat, az aranyesőt, a gyöngyvirágot vagy az orgonát szeressem-e a legjobban. Ettől kedvem támadt újraolvasni Az almamag ízét, nagyon szeretem azt a kis könyvet. Imádom, hogy a levegő nem hideg pengeként szorítja a mellkasomat, hanem illata van, virág-és életillata, olyan, amilyennek mindig lennie kellene. Imádom nézni ezt a rengeteg zöldet, és rájöttem, hogy a zöldet is szeretem, főleg az alma- a kivi-és az erdőzöldet, utóbbi a Benetton-zöld sötétebb változata, ami egyébként rendkívül taszít. Tegnap végre eljutottam a cipővásárlásig - három hét után -, persze minden nő péntek délután rohamozta meg a boltokat, de sebaj. A kedves nemrég nevetve állapította meg, hogy én egy szarka vagyok, és ez a papucsválasztásomra is igaz: kettő darab almazöld pánt, almazöld kövekkel és köztük fém gombocskákkal díszítve. Normál szemmel nézve iszonyú csiricsáré, de nem érdekel, majd hatvanévesen hordok szimpla barna papucsot (már ha megélem, bár az nagyobb veszély, hogy addigra totál elmegy az eszem). És nagy nehezen találtam egyszerű, fekete balerinacipőt is, felpróbáltam mind a tizenhatfélét, de mind a tizenhatféle nyomta a lábam, aztán felfedeztem a tizenhetediket, és az végre tökéletes volt. Könnyű, nem szorít sehol, és emiatt nem érdekelt, hogy kicsit többet adok ki érte, mint ahogy normál esetben tenném.

Kép innen.
El lehet képzelni a frenetikus érzést, amikor felfedeztem, hogy a dobozban két jobb cipő van. Egy lány segített végignézni a dobozokat, de nem volt egy balos, 39-es cipő sehol. Irtózatos hisztis kászálódott bennem, de a boltos srác hozott nekem bal cipőt, mint kiderült, a márkásabb cipőknek mindig csak az egyik felét teszik ki. Nem tudtam, hogy a Fila cipők ilyen keresettek, de sebaj, megvolt, tökéletes volt. Igaz, hogy olyan meleg van, hogy nemigen veszem fel egy darabig, de sebaj, azt se bánom, ha őszig díszeleg a dobozában.
Már csak egy sort kellene és egy könnyű szoknya. Az előbbiből láttam egy tökéleteset, de kicsit sokallom az árát. Bezzeg a seggig érő sortok feleannyiba kerülnek, boldog-boldogtalan ezt hordja, ami engem nem érdekel, de azt én max. otthon viselem, nem konzervatív nézeti okokból, hanem simán kinézetiből. Nem áll jól és kész, na.

Ma pedig átvedlettem háziasszonyfélévé, vettem medvehagymát, koktélparadicsomot, dinnyét (!), banánt, körtét, uborkát, szőlőt, epret, bocsánat, szamócát, és senki nem kérdezze meg, hogy fért be mindez (és a bevásárlás többi terméke) a kicsi hűtőbe...
Rájöttem, hogy a "citromos piskóta" is a világ legszebb kifejezései közé tartozik.

Ui.: Van itt olyan tapasztalt ember, aki látott már zöld fokhagymát?
Ui2.: Nima megmagyarázta.


11 megjegyzés:

  1. Szerintem klassz papucs, csak mérsékelten csiricsáré :) kár, hogy én nem tudok ilyet hordani :(
    Szeretem az ilyen fecsegős posztokat, az se baj, ha emiatt nem írsz könyvről ;)

    VálaszTörlés
  2. Nem is csiri ez a papucs, nagyon helyes! És egész olcsó volt :)
    És imádjuk a fecsegős posztjaidat :)
    Nima mit fog megmagyarázni, már alig várom :D

    VálaszTörlés
  3. ilweran: miért, nem bírja a lábad?:(
    Köszi:)

    PuPilla: hát, én drágállottam egy kicsit, de ez van.
    Köszi:)
    Nima a zöld fokhagymát magyarázta meg:D

    VálaszTörlés
  4. Nem, az ilyen pántos cuccok össze-vissza törnek :( Nálam a max. nyári láb-kivetkőzés a balerina...

    VálaszTörlés
  5. Hajj olyan jól esett most nekem ez a poszt meg a virágok :) A papucs meg szerintem nem csicsás, pont jó :) én láttam már zöld fokhagymát de én abban a minutumban kidobtam. XD

    VálaszTörlés
  6. Hidd el, ha olcsóbbat veszel, csak befürdesz vele. :) Ez még tűrhető ár, és tényleg jól néz ki :) Nekem is lassan venni kéne valami idei pacskert. :) Majd körülnézek. A Zember mindig azt mondja, csak akkor vehetek egy újat, ha kidobtam egy régit... :)

    VálaszTörlés
  7. Anaria: én se ettem meg, leszedtem a lángosról.

    Pilla: tudom, meg nem is volt olcsóbb, ami normálisan nézett volna ki.
    De tegnap vettem egy égszínkék szoknyát, érdekesen fog kinézni az almazöld papuccsal:D

    VálaszTörlés
  8. Majd fotózd le a szoknyát meg a papucsot együtt ha felveszed...amúgy meg most ez a trend, már minden megy mindenhez colorblocking :) Nekem egy olyan szandi kéne, ami harisnya nélkül sem töri a lábamat.

    VálaszTörlés
  9. Mii, azt hiszed, én mutogatom a nem szép lábaimat?:D

    VálaszTörlés
  10. ugyan már egy ilyen szép papucsban mindenkinek topmodell lába van :D

    VálaszTörlés
  11. Anaria, olyan szandit a Salamanderben lehet venni, én tavaly akasztottam egy "örök darabot", amit mintha a lábamra öntöttek volna, harisnya se kell (pfujj egyébként is a harisnya :D), és iszonyú kényelmes, bárhol, bármikor, bármeddig. What's the catch? Az, hogy 17000 Ft.

    VálaszTörlés