2013. április 30., kedd

Végre jön!

Kicsit reszkettem, hogy nem folytatódik a sorozat, de ma hatalmas kő gördült le kebelemről, jön A római kém folytatása:

M. C. Scott: Róma - A király eljövetele

Megjelenés: Könyvhét



2013. április 27., szombat

Fecseg

A Hattyútolvajokról akarok nektek írni, vagy éppen dolgozhatnék is, de olyan átkozottul álmos vagyok, hogy legnagyobb vágyam végigomolni a kanapén, befejezni az Előttem az életet, és aludni mondom aludni utána olvasni az Ad Astra titkos cuccot.
Ezzel párhuzamosan sok mindenhez lenne kedvem, megcsinálni a medvehagymás salátát - a héten Hanna megkínált vele, és medvehagymás pogácsával is, olyan jól főz ez a nő, hogy az ő kedvéért még a halat is megenném -, sorozatot nézni, másik könyvet olvasni, sablont meg százféle kaját és sütit csinálni (pl. ezt).

Nem tudom, hogy a virágzó fákat, az aranyesőt, a gyöngyvirágot vagy az orgonát szeressem-e a legjobban. Ettől kedvem támadt újraolvasni Az almamag ízét, nagyon szeretem azt a kis könyvet. Imádom, hogy a levegő nem hideg pengeként szorítja a mellkasomat, hanem illata van, virág-és életillata, olyan, amilyennek mindig lennie kellene. Imádom nézni ezt a rengeteg zöldet, és rájöttem, hogy a zöldet is szeretem, főleg az alma- a kivi-és az erdőzöldet, utóbbi a Benetton-zöld sötétebb változata, ami egyébként rendkívül taszít. Tegnap végre eljutottam a cipővásárlásig - három hét után -, persze minden nő péntek délután rohamozta meg a boltokat, de sebaj. A kedves nemrég nevetve állapította meg, hogy én egy szarka vagyok, és ez a papucsválasztásomra is igaz: kettő darab almazöld pánt, almazöld kövekkel és köztük fém gombocskákkal díszítve. Normál szemmel nézve iszonyú csiricsáré, de nem érdekel, majd hatvanévesen hordok szimpla barna papucsot (már ha megélem, bár az nagyobb veszély, hogy addigra totál elmegy az eszem). És nagy nehezen találtam egyszerű, fekete balerinacipőt is, felpróbáltam mind a tizenhatfélét, de mind a tizenhatféle nyomta a lábam, aztán felfedeztem a tizenhetediket, és az végre tökéletes volt. Könnyű, nem szorít sehol, és emiatt nem érdekelt, hogy kicsit többet adok ki érte, mint ahogy normál esetben tenném.

Kép innen.
El lehet képzelni a frenetikus érzést, amikor felfedeztem, hogy a dobozban két jobb cipő van. Egy lány segített végignézni a dobozokat, de nem volt egy balos, 39-es cipő sehol. Irtózatos hisztis kászálódott bennem, de a boltos srác hozott nekem bal cipőt, mint kiderült, a márkásabb cipőknek mindig csak az egyik felét teszik ki. Nem tudtam, hogy a Fila cipők ilyen keresettek, de sebaj, megvolt, tökéletes volt. Igaz, hogy olyan meleg van, hogy nemigen veszem fel egy darabig, de sebaj, azt se bánom, ha őszig díszeleg a dobozában.
Már csak egy sort kellene és egy könnyű szoknya. Az előbbiből láttam egy tökéleteset, de kicsit sokallom az árát. Bezzeg a seggig érő sortok feleannyiba kerülnek, boldog-boldogtalan ezt hordja, ami engem nem érdekel, de azt én max. otthon viselem, nem konzervatív nézeti okokból, hanem simán kinézetiből. Nem áll jól és kész, na.

Ma pedig átvedlettem háziasszonyfélévé, vettem medvehagymát, koktélparadicsomot, dinnyét (!), banánt, körtét, uborkát, szőlőt, epret, bocsánat, szamócát, és senki nem kérdezze meg, hogy fért be mindez (és a bevásárlás többi terméke) a kicsi hűtőbe...
Rájöttem, hogy a "citromos piskóta" is a világ legszebb kifejezései közé tartozik.

Ui.: Van itt olyan tapasztalt ember, aki látott már zöld fokhagymát?
Ui2.: Nima megmagyarázta.


2013. április 25., csütörtök

A Könyvfesztivál - egy kiállító szemével

- Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez nem egy profi bejegyzés lesz, a kiadó munkáját nem minősíti. Ez az én monológom, a szokásos idétlenkedő stílusomban, engem kell érte kritikával illetni. Megértésüket köszönjük. -
Kieg. megj.: ezt a postot részletekben és konstans kómásan írtam, mindennemű hülyeséget kéretik ennek számlájára elkönyvelni.

Hozzáteszem, egy amatőr kiállítóról van szó - de ezzel kiegészítve a cím nem lett volna figyelemfelkeltő:) -, akinek a tevékenységében vannak fehér foltok, és ez nem bűnözői tevékenységre hivatott utalni, hanem arra, hogy az eseményeknek csupán egy részében vettem részt. Például az előkészületek oroszlánrésze hálistennek másra hárult, én csak a moxyfigurákat gyömöszöltem be egy szatyorba az irodában - éjszaka fél tizenegykor. Az átdolgozott nap (kilencre értem be) éreztette rajtam és Sánta Kirán a hatását: brutális vihogás közepette kerestünk valamit Kira kupis levéltárat idéző e-mailjei között, azt hiszem, éppen arról beszélt, hogy addig nem nyugszik, amíg Hannu nincs a kezei közt, mert fél, hogy elküldte Azerbajdzsánba - ő intézte az író repülőútját -, én hozzátettem, hogy egyszerűbb lenne bent maradunk, megiszunk egy üveg pezsgőt és felfekszünk a frissen felszerelt polcokra.
- Jaja, az jó ötlet, és így megyünk Hannu elé, hogy hihihi, hihihi - hadonászott a kezeivel, ami nem segített abban, hogy abbahagyjam a röhögést.
Ekkor az iroda már úgy nézett ki, mint egy vándorcsalád kacatlerakata; középre górtuk a kiviendő cuccokat, moxyk, állványok, papír, tollak, számológép, szigetelőszalag (a cellux időközben elveszett, a helyszínen Bencétől kértük kölcsön), olló, az ollót itt ne hagyjuk, táblázat, vonalzó, Gamestar magazinok, plakátok, mikorkellmenniabögrékértholnap, regiment könyvjelző (mozdulni se bírunk tőlük, igaz, az Oszamáét elnyelte egy fekete lyuk), dobozok stb. Kira otthon hajnali egyig folytatta a munkát egy informatikus telefonos segítségével - azt hiszem, a Tucsi becenevűvel, aki akkor hozott be magának ebédet (!), amikor mi kitámolyogtunk a mézeskalácsház ajtaján. Ja, és az udvari villany lekapcsolódótt, ami ijedt vinnyogást és további röhögcsélést váltott ki belőlünk.

Másnap fél tízkor, miután körbeszimatoltam a területet, a standunknál olvastam, és vártam, hogy Tau és a holmik megérkezzenek. Másfél óra múlva, amikor unatkozni kezdtem kissé, befut a nevezett személy, kézikocsin rohamtempóban maga előtt tolva egy rakás könyvcsomagot. Az elkövetkező órákban felgyorsultak az események, ő és Lalus hordták be a cuccokat, én kilencesével (hármasával van csomagolva)  szaladtam a Behemótokkal, aztán csoportosítottam a tizenkétféle könyvet. Az összes polc merő por volt, némi kapkodó, zsebkendővel kivitelezett törlés nem sokat segített rajta, ezért a Prosperósoktól elkunyeráltam a fujkáló tisztítószert (ezúton is köszönet érte nekik) és egy marék papírtörlőt. Legszívesebben a porszívót is meglovasítottam volna a takarítónéniktől, de sürgősen ki kellett pakolni kb. száz könyvet. Igazán mutatósak voltak a Leviatánok és a Behemótok egymás alatt, de Jean le Flambeurék sem panaszkodhattak. A standunk kezdett egy zsibvásárra hasonlítani: nagy, közepes és kicsi moxyk, sárgák, kékek, zöldek, pirosak, leviatános és fraktálherceges bögrék, könyvjelzők, szórólapok, egy A lány, aki körülhajózta Tündérföldet (a továbbiakban: Tündérföld), Gamestarok, molyos állvány, a molyos versek, kitűzők. És persze mi. Kb. öt ember (ez volt a max., állandó létszám) nehezen fér el egy fél zsebkendőnyi helyen, a rengeteg könyv, dobozok, szatyrok, két asztal, kuka és négy szék mellett.

A butikos stand egy része.
A kép a kiadó Facebook-oldaláról származik.

Aztán elkezdtek az emberek szállingózni. Az eddig rejtve maradt kereskedői vérem kiütközött és roppant büszke voltam magamra, hogy lyukat beszéltem az emberek hasába, hogy néhányan az olvasmányélményeim és a hablatyolásom alapján vásároltak könyveket.
Számtalan kaland esett meg velünk ez alatt a három nap alatt; a vásárlók hullámokban jöttek, az egyik pillanatban nem volt senki, aztán négyen álltak sorban, állandóan elveszett valami, ami persze sürgősen kellett volna, két polc leszakadt. Nagyon sok emberrel találkoztam, a felük sem jut eszembe, de néhányan megmaradtak az emlékezetemben; a kedves hölgy, aki átment a Ciceróhoz, hogy vegyen a lányának Tündérföldet, a srác, aki a Grimm sorozatot mutogatta nekem, a bácsi, aki megkérdezte, hogy én is ott leszek-e a kiadóval a Könyvhéten, a kislányra, aki nagyon öntudatosan válogatta a könyvjelzőket, az a néni, aki csak a Kira festményeiből készült könyvjelzőket vitte el ("a művésznőért"), a lány, aki az Angyalnyárt kereste nálunk (átirányítottam a Maximhoz), egy másik csaj, aki egy egész listát adott le, egy fickó, aki határozottan csak egy Marija Morevnát kért. Közben felragasztottuk a dedikálás tacepaóját a stand felső részére, én az egyik ingatag, összecsukható széken álltam, Kira szorosan fogta a bokámat, Bence adta a celluxot, Hannu szerintem meg magában röhögött, csak túl udvarias volt kimutatni, milyen remekül szórakozik. Arra nem volt időm, hogy ráérősen végigballagjak a fesztiválon, csak akkor tudtam Borostyánnak és Bridge-nek köszönni, amikor pénzváltásért terrorizáltam a fagyist és a kávésokat. Szerencsére Tau hozott egyszer egy rakás pénzt, bár se vacsorát, se talpmasszázst nem kapott érte cserébe, ahogy Csilla fogalmazott. A zsákbamacska sajnos nem jött össze, pedig vért izzadtunk, mire összeraktuk a dobozt, ami úgy nézett ki a folyamat végére, mint egy giccses cicavécé, aminek könyvjelzőkkel díszítették az ülőkéjét.

Szombat
Figyelmeztettek, hogy ez a nap lesz a legrosszabb, de erre a tombolásra nem lehetett felkészülni. A tömeges támadás fő oka Mr. Irtó Cuki Rajaniemi volt, aki nem elég, hogy jó könyveket ír, okos, még kedves is, továbbá egységes, kortól független, rendkívül bamba vigyort váltott ki a nőnemű rajongókból. Többen voltak, akik rákérdeztek a könyvekre, én rámutattam az íróra, és Hanna már írhatta a nyugtát. Ráadásul a rajongás tárgya ropogósra vasalt fehér ingben érkezett a dedikálásra, és bár a neurofictionös bigyulát nem hozta, továbbá nem is táncolt, se az asztalon, se félmeztelenül, előző nap, köztünk ücsörögve a negyed keszkenőnyi helyen, összeütött egy izét programot, ami a nevekből regénycímeket generál, és már pénteken minden érdeklődőnek egyenként elmagyarázta, és persze dedikált, fotózkodott (emlékszem egy lányra, aki azt kérte, Hannu álljon neki háttal az egyik képen, mert neki ez a beállás a mémje), mosolygott, és azon kívül, hogy kicsit összegyűrődött az inge, nem látszott rajta, hogy két napig aláírásokat firkantott alá, interjút adott és mindenkivel beszélgetett. Nekem és Kelenik Évának, amikor dedikáltattunk, megköszönte a munkánkat (csak egy kicsit gyengült el a térdem), és ezt bele is írta a könyvbe. Egy kisfiú hozott neki rajzot, amit elvitt magával, nem nagyon tudtam kivenni, hogy mit ábrázol a kép, de Hannu örült neki és elvitte magával. Mármint a rajzot. Többen megkérdezték, hogy van-e barátnője/felesége a finn istenségnek, igen, van, és nem, nem lehet őt elrabolni, letámadni és hazavinni.
Az újonnan érkezőket Vörivel alig bírtuk megkérdezni, miben segíthetünk vagy meséljünk-e a könyvekről, ha valaki vásárolt, megkönnyebbült sóhajjal rogytunk vissza a székekre. Az különösen vicces volt, hogy a pénzt számolva-rakosgatva Vöri tett egy megjegyzést, ami azóta is nevetésre késztet, azonban a hozzájárulása nélkül nem írom le, mi volt az. Hannuval ellentétben mi ötkor már alig álltunk a lábunkon, és annál szörnyűbb dolgot nem lehetett számunkra kitalálni, mint bemászni az alsó polcra a szekrényben és bögréket előcibálni, vagy tovább kajtatni a leviatános könyvjelzőket a degeszre tömött, dögnehéz szatyrokban.
Többen megjegyezték (igazán tapintatosan, amiért hálás vagyok), hogy fáradtnak tűnök, azaz a tekintetem üveges, a kinézetem enyhén szólva zilált és képtelen vagyok egy összefüggő mondatot normálisan elmondani. Szerencsére nem ez az alapállapotom, csupán iszonyúan fáradt voltam, előző héten levizsgáztam, utána hazamentem, majd készültünk a Fesztre. A derekam meghúzódott, a lábfejem lüktetett, a vádlimat nem éreztem, a szemem égett (ahogy most is). Vöri sokkal jobban festett, de valószínűleg neki se tett jót, hogy nem jutott idő enni vagy elszaladni a mosdóba. Tényleg nem volt.
Nagyon sokan látogattak el a standunkhoz, részben azért, mert együtt voltunk a molyokkal, ott volt Bence, Imma, Izolda, Fummie hűségesen posztolt mellettünk az ábrándos, gyönyörű kék szemeivel, szombaton Veron ült mellettem. Köszönöm nekik, hogy a kezünk alá dolgoztak, szorgosan adogatták a kezünkbe a kért könyveket, feltöltötték a polcokat. Egészen bensőséges viszony alakul ki azon emberek között, akik három-négy napig egy bódéban laknak.
Aznap kiegészültünk a magyar steampunk társasággal is, melynek hivatalos neve "The Crew of the Flying Kraken - The Hungarian Steampunk Group", hoztak saját készítésű hidrogénszaglászt és egyéb jószágokat, kettőt kiraktunk a standra, hogy a butikstand még szebb legyen. Nekem a vasrácsos-faketreces rózsaszín-lila kraken tetszett, akinek félemmetes chápjai kilógtak a moxyk közé, már csak egy kitömött sárkány hiányzott az állatkertünkhöz.

The Crew of the Flying Kraken - The Hungarian Steampunk Group
Kép innen.
Vasárnap már nem díszelegtem a standon, hanem a kedves famulusa voltam az idei első félmaratonon. Úgy látszik, hagyomány lesz abból, hogy a Vivicittán megfagyok, továbbá nem tudok fotózni, de láttam egy aranyos, kis fekete shar-peit, és találkoztam Masnival, az aranyos vizslával, aki a viszontlátás örömére boldogan nyálzó pofával vigyorgott rám. A futóknak viszont aktívan melegük volt, vicomte-ról is dőlt a víz, de olyan boldogan csapódtam neki (pont a mázsás súlyom hiányzott neki 21 km után:), mintha háborúból tért volna haza. Elfáradt, de fülig ért a szája (itt olvasható a beszámolója), erős volt, jóképű és elégedett, én meg veszettül szerelmes azt hiszem, az ömlengés rész kihagyható.

Konklúzió: rettenetesen elfáradtam, de rettenetesen élveztem ezt a hajcihőt. Teljesen természetes volt kilenckor, a hűvös tavaszi reggelin becsattogni a Fény utcai piacra, aztán kitűzni a kiállítói plecsnimet (annyira büszke vagyok rá, hogy még mindig a táskámban van, igaz, az a bácsi, akinél az újkrumplit és az epret vettem, parfümárusnak nézett, de sebaj), köszönni a fűben henyélő vadkacsáknak, aztán leltározni, majd könyvekről mesélni és könyveket adni az embereknek. Életem során ritkán éreztem azt, hogy a helyemen vagyok, de itt végre nem éreztem magam kívülállónak vagy furcsának; rengeteg ismerőssel találkoztam, olyanokkal is, akiket eddig csak virtuálisan ismertem, és hülyén hangzik, de jóleső elégedettséggel töltött el, hogy az enyéim közt vagyok, legyen szó molytagokról vagy a könyvkiadásban dolgozó emberekről.
Ui.: Időközben elkészült a kiadó beszámolója is a Könyvfesztiválról.


Momo, a bölcs

Annyira bírom ezt a kissrácot, hihetetlen, ahogy a sajátos gyermeki látásmód és a korai élettapasztalat elegyedik a beszédében és a gondolkodásában:

"Nyaltam a fagylaltot. Nem volt lelkierőm, és a jó dolgok még jobban ízlenek, amikor az embernek nincs lelkiereje. Már sokszor megfigyeltem. Ha az ember a legszívesebben megdöglene, akkor a csokoládé a mindennaposnál is finomabb."

"Lefeküdtem a földre, becsuktam a szemem, és a meghalást gyakoroltam, de a beton hideg volt, és féltem, hogy beteg leszek. Ismerek egy csomó kiskrapekot az én esetemmel, akik mindenféle szamárságot beszerválnak maguknak, de én nem fogom az élet seggét nyalni, hogy boldog legyek."

"Olyan boldog voltam, hogy szerettem volna meghalni, mert a boldogságot akkor kell fülön csípni, amikor lehet!"

(Émile Ajar: Előttem az élet. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980, fordította: Bognár Róbert)

Lármásan követelem, hogy adják ki Romain Gary többi regényét is. Bátorkodtam.

Ui.: tegnap Miamonáékkal megállapítottuk, hogy a Momók jó fejek, tehát el kell olvasnom Michael Ende és Eric-Emmanuel Schmitt regényét is, azaz a Momót és az Ibrahim úr és a Korán virágait is.

2013. április 23., kedd

Elgondolkodtam

Elgondolkodtam azon, hogy mi lesz, ha ez a zombi állapot állandósul, és nem lesz energiám olvasni és írni. Ez konkrétan tegnap este tízkor jutott eszembe, amikor jött az ismerős fázás és fogvacogás, az érzés, hogy mindjárt kifolyik a szemem a helyéről. És mire nagy nehezen összeszedtem magam és ágyba kerültem, nem volt erőm olvasni. Pedig van 288 olvasatlan könyvem, valószínűleg jobbnál jobbak. Utálom a kudarcot, azt, hogy nem haladok. Nem mintha az olvasás feladat lenne, csak meg akarom őrizni ezt a hobbimat a megszokott formájában.


Puncsmámor és macskadémon

"- Minden tag nyújt valamit a Társaságnak, amitől erősebé válik a szervezet - folytatta Mr. George, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet. - És Mr. Giordano képességei rendkívül sokszínűek.
 - Kétségtelenül - mondtam. - Hol találhatnánk még egy férfit, aki önállóan fel tud ragasztani a körmére egy strassz kövecskét?"


Kerstin Gier: Zafírkék
Értékelés: 4.2 kecskerím az 5-ből
Kedvenc karakter: Leslie

Azért is utálom a sorozatokat, mert mire eljutok a következő részig, az első könyv finom momentumai finoman törlődnek a memóriámból, még ezen egyszerű történetnél is jelentékeny fehér foltok jelentkeztek. Ez történt (többek között) az Időtlen szerelem sorozattal is, amelyet magamban csak Idétlen szerelemnek hívok, és hát tényleg az, na.
A helyzetet nehezíti, hogy többnyire nagyon fáradt voltam, amikor a regényt olvastam - azaz este tízkor már olyan álmos voltam, hogy majd' eldőltem, ami szerintem utoljára hatévesen fordult velem elő, és annyira vacogott a fogam, hogy csak betakarózva tudtam olvasni, vagy inkább az olvasást mímelni. Elolvastam a sorokat, az értelmüket felfogtam, de másnap nem emlékeztem semmire, szegény Zafírkék így nem hagyott bennem mély nyomot. De ennél alkalmasabb olvasmányt aligha találtam volna erre a zombiidőszakra, szórakoztatott Gwen esetlensége és állandó hisztizése - mint mondtam, nagyon fáradt voltam, sőt vagyok -, Gideon arroganciája, Charlotte és Glenda néni ostoba gőgje. Bírom a Montrose családot a régi házában, a komornyikjával, a bolondos Maddy nénivel, a kekszekkel, a kandallókkal, és Madame Rossinit a csodás ruháival. Tehát hozta a várt hangulatot, és ennél több elvárásom nem is volt.

Xemerius viszont néha sok volt nekem, azt pedig nem hiszem el, hogy Gwen nem ismeri a "retikül" szót, ellenben a spinéttel. Ja, és nem szeretnék ekkora szünetet hagyni a Smaragdzöld előtt.

Ui.. mint sok más YA-ból, ebből is lesz film, ami meredeken nem érdekel.


Eredeti cím: Saphirblau
Sorozat: Időtlen szerelem 2., Vörös Pöttyös Könyvek
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Fordította: Szakál Gertrúd
Ár: 3000 Ft
Az írónő honlapja


2013. április 22., hétfő

A hét borítója + új megjelenés

Avagy kettő az egyben: annyira megörültem a szép borítónak (esküszöm, nem értem a Cicerót: vagy nagyon szépet, vagy nagyon rondát hoznak össze), hogy meg is ünneplem.

Megjelenés: 2013. május





2013. április 19., péntek

Fesztivál megjelenések (az engem érdeklők, természetesen)

Görbe szemmel állapítom meg, hogy nem húsz vagy harminckét könyvet találok érdekesnek (és hogy a Fesztivál felénél járunk, és csak most rakom ki a postot), hanem csak hetet - és ebből csak négyet szerzek be.

Emylia Hall: Nyarak könyve - a balatoni vonatkozás és a várható hangulat miatt érdekel.

Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet - Kell és kész.

Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg - a Kvantumtolvajt nem olvastam, de így is nagyon tetszett a regény, főleg az irodalmi utalások és az egzotikus szál miatt.

Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú - a borító hagy némi kívánnivalót maga után, de az új fordítás miatt mindenképpen kíváncsi vagyok a történetre. Kicsit félek attól, hogy nem adja ugyanazt az élményt, mint néhány évvel ezelőtt, de ha a mesét ugyanolyan öö gyermeki szívvel nézem, mint pár évesen, hátha ezzel sem sülök fel.

Diego Marani: Új finn nyelvtan - már csak a címe miatt is.:) És azért, mert kapcsolódik a finnekhez.

Eowyn Ivey: A hóleány - a borító szemet gyönyörködtetően undorító, de Csilla sfmagos írása alapján nagyon jó történetről van szó.

Scott Westerfeld: Behemót - nagyon ravasznak érzem magam, amiért már olvastam, így nem fogja a várólistámat gyarapítani.:) Szerintem jobb regény, mint a Leviatán.


Ha van esetleg itt valaki, tessék elképzelni a csillogó szemem, amely a ti vágyaitok iránti érdeklődést tükrözni. Mármint könyvek terén.



2013. április 12., péntek

Olasz módi akció

A Szandinál Itália akció van,
változó kedvességekkel,
árpilis 30-ával bezárólag.

Van szórakoztató és szépirodalom, életrajzok.
5 perc múlva
Váh, nem találtam semmit. Mikor lesz már normális Európa-akció?!








2013. április 10., szerda

Szolgálati közlemény

Ahogy a mellékelt ábra mutatja, mostanában nincs időm a blogra, de remélhetőleg jövőhéten jelentkezem.


2013. április 4., csütörtök

Széljegyzet a Nyúlhoz



"Megvásárolta a látványos La Grenouillére-t is, amelyen Monet fürdőzőket ábrázol.
(...) Egy népszerű helyet ábrázol a Szajnánál nyáron. Fürdőruhás alakok mennek a keskeny pallón a napfénytől mintás vízhez, míg azok, akik nem fürdenek, a part felé tartanak, egyetlen cinóber folt ég az egyik ruha szegélyén. Az előtérben ötletszerűen kikötött evezős csónakok - Laforgue »káprázatosan elképzelt« csónakjai -, a jelenetre lombmennyezet borul. Fodrosan iramlik el a víz, eggyé válva a fürdőzők bókoló fejével, »a levegő színének örök mozgásával«. Épp csak annyira van meleg, hogy be lehessen menni a vízbe, gondolnánk, szinte hűvös van ahhoz, hogy kijöjjenek. Feléledünk, ha ezt a képet nézzük."


"Kellemes, lusta délelőtt a Maison Fournaise-ben, a Szajna-parti étteremben, az egyik újonnan felkapott helyen, amelyet a párizsiak vonattal is elérhetnek. Sétahajók és egy vitorlás látszanak az ezüstszürke fűzfák között. Piros-fehér csíkos ponyvatető védi a társaságot a tüzes napfénytől. Renoir új világa - festők, patrónusok, színésznők - éppen végeztek a reggelivel, és itt mindenki jó barát. Modellek dohányoznak, isznak és beszélgetnek az asztalon hagyott üres palackok és az ételmaradékok között. Itt nincsen szabály és előírás.
Ellen Andrée színésznő, fején virágos kalappal, a szájához emeli a poharát. Raoul Barbier báró, a gyarmati Saigon volt polgármestere a tarkójára tolt barna pincskalapban beszélget a tulajdonos lányával. Fivére, aki szalmakalapot visel, mint egy igazi evezős, az előtérben állva figyeli a reggelit. A sportos és lezser Caillebotte fehér triküban, szalmakalaposan lovagol megfordított székén, úgy figyeli Aline Charigot-t, a fiatal varrónőt, Renoir szeretőjét és leendő feleségét. Paul Lhote festő tulajdonosi mozdulattal karolja át Jeanne Samary színésznőt. Az egész kép a mosoly, a csevegés és kacérkodás mátrixa.
És Charles is benne van. Ő az a férfi ott leghátul, cilinderben, fekete öltönyben, kissé elfordulva, aki csak futólag látható. Épp csak felcsillan szakállának rozsdabarnája. A rokonszenvesen nyílt arcú, rosszul borotvált Laforgue-gal beszélget, aki, mint tisztességes költő, ellenzős munkássapkát és talán kordbársony kabátot visel.
Kétlem, hogy Charles valóban súlyos és sötét szerzetesi ruháját viselte volna egy evezős kiránduláson a nyári napsütésben, és cilindert tett volna szalmakalap helyett. Ez egy belterjes tréfa barátok között a mecénás egyenruhájára, Renoir arra céloz vele, hogy patrónusokra és kritikusokra szükség van a háttérben, a peremvidéken még a legderűsebb, legszabadabb napokon is.
Proust azt írja erről a képről. »az úriember... cilindert viselt az evezős kiránduláson, ahol határozottan kirítt a környezetből; ez azt bizonyította, hogy nemcsak rendszeres modellje, de barátja, talán patrónusa Elstirnek.«
Charles határozottan kirítt a környezetből, de ő a modell, barát, patrónus, és itt van. Charles Ephrussi - vagy legalábbis Charles tarkója - bevonul a művészettörténetbe."



Edmund de Waal: A borostyánszemű nyúl (Gabo, 2011, fordította: Sóvágó Katalin)


2013. április 2., kedd

Márciusi zárás

Januárban nagy csinnadrattával jelentettem ki, hogy sikerült egyetlen egy könyvet sem vennem, rettenetesen büszke voltam magamra. Februárban ugyanúgy a csudálatos nulla eredményt kiviteleztem, erről el is felejtettem megemlékezni.
Ebben a hónapban viszont belehúztam, és már van négy könyvem 2013-ra!:) Igaz, az egyiket már olvastam, és az összköltségem 100 Ft.

Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország Milena Agus: Szerelemkő Mihail Siskin: Levélregény Steven Saylor: Birodalom

A Prozac-országot szilvamaggal cseréltem, a Szerelemkő volt a bizonyos 100 Ft-os költség a Könyvudvarból. A Levélregény húsvéti ajándék a drága Csengától, köszönöm.:* A Birodalomnak nagyon örülök, 2011 óta szerettem volna beszerezni, ez is molyos csere volt.