2013. március 10., vasárnap

A kezdet és a vég, a szajha és a szent*


"Aznap éjjel a megölt rómaiak vére a felhőkbe párállott és esőként hullt alá. A véreső követte harcosainkat sátraikba, patakokban zúdult alá. Embereinek megrettentek és el akartak futni, de Ben Ya'ir parancsban tiltotta meg a menekülést. Képes volt uralkodni harcosain; a rabszolga a saját szemével látta, ahogy Ben Ya'ir a tekintetével uralkodott. Bátran kijelentette, hogy a véreső nem átok, hanem ígéret. Ezzel a jövővel kell szembenéznünk, ahogy végül minden embernek szembe kell néznie a halállal. Tehetik ezt gyáván és Isten híveként is. Övék a választás.
(...)
Reggel, amikor eloszlott a sötétség, az égből hullott vér tűzvirágfákká változott."




Alice Hoffman: Galambok őrizői
Értékelés: 5* tűzvirágfa az 5-ből
Kedvenc karakter: Shirah

Bármilyen hihetetlenül hangzik, csak második nekifutásra sikerült elolvasnom ezt a könyvet. Tudtam, hogy ez a regény más, mint az eddig általam olvasott Hoffman-művek, de vágytam arra a leheletfinom mágikus realizmusra, ami inkább már konyhakerti boszorkányság vagy háztáji mágia.
Nos, a Galambok őrizői nagyon, nagyon nem ilyen. Egyszerre simogat és vért fakaszt, örömet és fájdalmat okoz, harmóniát és zaklatottságot. Olyan ősien női regény, benne van a nők ezer arca, mindazon miriád érzelem és indulat, amely őket vezérli, a bimbózó szépség nyughatatlansága, a bölcs asszonyi belenyugvás, a szerelmes tombolása, az anya szívfájdalma. Fájdalmasan gyönyörű történet. Nem hittem volna, hogy Alice Hoffman képes fájdalmat okozni nekem, de ezzel a könyvével számosszor megtette. És nagyon remélem, hogy még sokszor megsebez.

Miután jól előttem a muníciómat, megpróbálom elmondani, mi is ez a borzalmas szépség.
Az írónő jócskán kilépett a komfortzónájából [hangsúlyozom, hogy csak a négy, magyarul megjelent regényt olvastam ezen kívül, amikor összegzősdit játszom, csak ezekről a könyvekről beszélek], az eddigi megszokott környezetből, az amerikai kisvárosból áthelyezte a történetet az ókori Izraelbe. Négy nő életét ismerjük meg négy éven keresztül, váltott nézőpontok szerint. Valamennyien a társadalom peremén egyensúlyoznak, akiket egy hajszál választ el a kitaszítástól (vagy éppen a halálra kövezéstől, máglyán elégetéstől). Mind olyanok, mint a megperzselt fa, úgy ég a lelkük, akár a tűz, és nem tudni, nem emészti-e el őket végleg. Fájdalmukat csont és vér táplálja, a saját testük táplálja a félelmet, a haragot, a fájdalmat, a bosszúvágyat.

"Ahogy növekedtem, nagyon sűrűn eszembe jutott, milyen lenne az életem, ha olyan apám lenne, aki nem fordul el láttomra, aki azt mondja, hogy szép vagyok, bár hajam színe a lángvörös furcsa árnyalata, és bőrömön földszínű szeplők vannak, mintha sáros lennék. Egyszer hallottam, ahogy apám egy másik férfinak azt mondja, ezek a foltok anyám véréből maradtak. Próbáltam kikaparni őket, körömmel vájtam bőrömbe, vér serkedt saját húsomból, de bátyám meglátta a vörös szegélyű szeplőket karomon, lábamon, és megtiltotta, hogy ezt tegyem. Azt mondta, egészen biztos, hogy a szeplők az égből hullott csillagport nyomai."
Yaelt látjuk először, ahogy a bátyja hívja, Yayát, az orgyilkos vérben született lányát. Édesanyja belehal a szülésbe, apja pedig képtelen elviselni a látványát, úgy bánik vele, mint egy megtűrt kutyával. Amíg az ő gondolatait olvastam, azt hittem, szétfeszít az a kín, ami ezt a láncra vert oroszlánt pusztítja. Valamennyi főszereplővel kegyetlen kézzel bánik az élet, de úgy éreztem, Yael az, aki a legjobban szenved. Nagyon szűk helyet szabtak ki neki és nem kevés lelkierő kell ahhoz, hogy szétverje a köré épített falakat.

Maszada erődje. Forrás: mult-kor.hu

"A férjem mindhárom fajta pék volt egyben; jámbor és sokat imádkozó, de nagyon érdekelte a tészta kelésének misztériuma, a csoda, ahogy a víz és búza keveréke életre kel a kezében. Olyan finom kenyereket sütött, hogy a vándorok gyakran a kovászos illat nyomán találtak rá pékségünkre a faluban; a dús illatot követték, ami az éheseket vezette. Férjem minden reggel meghagyott egy adag tésztát; azt mondta, Adonai tiszteletére. Cserébe áldásai elértek Istenhez, és megadatott nekünk minden, amit ezen a világon akarunk."
Revka más. Ismeri az árnyékokat, beszéli a csend nyelvét, érzékenységét szúrós zsémbesség alá rejti. A bűne elemészti őt, ha nem kap feloldozást - és ezt egyedül önmagától kaphatja meg. Róla sokkal könnyebb volt olvasnom, mert a külvilág előtt páncélt visel és még az olvasók előtt is ritkán ereszti szabadjára azt, ami benne munkálkodik.


"Irigyek voltak, mert akárhová ment Aziza, a férfiak mindig megfordultak utána, mert a haja éjszínű volt, mosolya bájos, bár ő nem beszélt volna róluk olyan gyűlölettel, ahogy ők beszéltek róla. (...)
- Vigyázz a boszorkány lányával - figyelmeztetett Naomi. Nyilvánvalóan azt hitte, hogy barátnőre vágyom. - És meg ne próbáld megérinteni. A sheydeknek szárnyuk van.
Azt is mondta,  hogy Aziza szárnya hollófekete, és úgy hírlik, énekével jelenti be a Halál Angyalának érkezését. Valahányszor harcosaink elhagyják az erődöt, ott ül Heródes falán, és ezüstszín szemével nézi a tájat."
A következő Aziza, a vas és tűz leánya, akit sheydnek neveznek, ember és angyal gyermekének. Neki is az útkeresés nehezebb verziója jutott, mint Yaelnek, mivel néhányszor átírták a sorsát, de az ő eleme a vas, nem könnyű megtörni.

"Azt mondják, a mágiát gyakorló nő boszorkány, és hogy minden boszorkány a földből veszi erejét. Élt egyszer egy nagy bölcs, aki azt tanácsolta, hogy a boszorkányt fel kell emelni, így meg lehet fosztani erejétől, tehetetlenné lesz. De az ilyesmi rám nem lenne hatással. Az én erőm vízben lakozik, tehetségemet a víz tartja a felszínen. Azon a napon, amikor a Nílusban úsztam, és tintakék mélyén megláttam sorsomat, anyám azt mondta, nekem saját hatalmam, erőm lesz; pontosan úgy, mint ahogy neki. De egyben figyelmeztetett: ha valaha túl messzi földre utazom, távol a víztől, elvesztem erőmet és vele életemet. Ezt mindig észben kell tartanom; nem szabad megadnom magamat a vágynak, mert az asszonyok a vágyba fulladnak bele."
Shirah, Aziza anyja igazi hoffman-i nőalak, a moábita varázslónő, a víz szülötte. Szörnyű terhet cipel magával, amelyet jóslatok, a végzet és a balsejtelem szőtt. Nála éreztem azt, hogy valami feltartóztathatatlanul közeleg, és nem lehet megállítani. Talán meg volt írva, Ámen Ámen Szelá. Az ő végzete a szerelem.

És most érzem úgy, hogy kifogytam. Számomra erőteljes élmény volt, nem volt könnyű olvasni, megélni, és most mindezt felidézni. Alice Hoffman csodálatos író, és nagyon remélem, hogy a kiadó nem felejti el őt.

Ui.: a kiadás nagyon jó minőségű, öröm volt az illatos lapok közé bújni, és Bozai Ágota olyan fordító, akinek jól áll Hoffman stílusa.
Ui2.: két cikk az erőddel kapcsolatban.

Eredeti cím: The Dovekeepers
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2012
Fordította: Bozai Ágota
Ár: 4000 Ft
Az írónő honlapja

_______________
* A cím Antoinette May: Pilátus felesége c. regényéből származik.


7 megjegyzés:

  1. Félek ettől a könyvtől, nem tudom megmagyarázni, miért...

    VálaszTörlés
  2. Attól, hogy rossz lesz, vagy hogy fájni fog?

    VálaszTörlés
  3. Az az igazság, hogy én ezzel a könyvvel mindenképp meg akartam várni a véleményed, mint nagy Hoffman rajongóét. Nagyon jó lett az írás és azt hiszem én is fogok egy mély levegőt venni, s belevágok hamarosan.

    VálaszTörlés
  4. Lobo: köszi:) Nekem sikerült annyira rágörcsölni, hogy csak második próbálkozásra tudtam végigolvasni. Nagyon jó könyv, de nekem kellett hozzá némi lelkierő.

    VálaszTörlés
  5. Nekem az első Hoffmanom volt és nagyon tetszett! Ezek után viszont kicsit félek a többi könyvétől - lehet, túl magasra tette ezzel a lécet?

    VálaszTörlés
  6. Hááát... a többiben nincs ekkora érzelmi megrázkódtatás, sőt. Az Itt a Földön felháborított, de nem okoznak fájdalmat a könyvei. Olyan simogatós könyvek inkább.

    VálaszTörlés
  7. Szia! Bocs az offért! Történelmi (nagyjából férfiaknak szánt ) regényről is írsz recenziót? Regényem: Urbánszki - Vérszagra gyűl, Gold Book Kiadó, link az Alexandra webfelületén. Ha ok, légyszi ide írj: profundis54@gmail.com, és küldöm a könyvet!

    VálaszTörlés