2012. augusztus 31., péntek

A démon szeme

" - Neked tényleg a Muppet Show zenéje a csengőhangod? - mondta elképedve. - Hát te tényleg lökött vagy."


Diana Rowland: A démon jele
Értékelés. 2.7 szelíden pszichedelikus nyakkendő az 5-ből
Kedvenc karakter: -

Az eltört teáspohár mellett ez volt a másik balsorsú nyaralós könyvem, de ez sokkal rosszabb élmény volt.

Alapesetben szeretnem kellett volna ezt a könyvet; főleg a többiek értékelésében írott Anita-Blake párhuzam miatt, a démonok is piszkálgatták az érdeklődésem, és persze mindig szerettem az urban fantasy műfaját. De az emberek változnak, én is, és két műfaj kezd megritkulni a palettámon, egyik a YA, a másik az urban fantasy. Félre ne értsetek, nem azt akarom mondani, hogy az én cizellált agytekervényeim-és hulláim már alantasnak találják ezt a két műfajt, dehogy, csak nem olvasok el válogatás nélkül mindent, ami megjelenik ezekben a kategóriákban, túl sok könyvön vagyok túl, más regények felé fordult az érdeklődésem, ennyi.(Ettől függetlenül majd' megveszek Alma Katsu regényéért, de előbb igencsak megvárom, mások mit mondanak róla, nehogy irgalmatlanul pofára essek és értékes időt pazaroljak egy újabb érdemtelen történetre.)
Több problémám is volt a regénnyel: egyrészt irtózatos klisékkel operál - ha még egy könyvben elsüti valaki a "nincs magán-és szexuális élete a magányos főhősnőmnek"-sablont, azt tényleg kirepítem az ablakon. Ehhez kapcsolódik a Démon Lord megjelenése - kapcsolatuk hozza a Wardnál már olvasott alá-fölérendeltségi viszonyt, megjelölés, az-enyém-vagy jááájjj, és még Leelan Park is van, komolyan el tudom képzelni, hogy Rowland huszárosan tisztelegni akart kollégája előtt -, aki természetesen überfantasztikus szexuális élményben részesíti a főszereplőt, Karát. A külseje is teljesen tipikus: fehéresszőke, hosszú haj, adoniszi test (szó szerint ez szerepel), azúrkék szemek. Nem is értem, miért nem "A démon szeme" lett a regény címe, sokkal több szó esik róla, mint ahogy egészséges lenne (azaz egyszer). És ez még semmi, az ellenszenves, tudálékos FBI ügynök pislantói is alapos elemzés tárgyát képezik. Könyörgöm, mi a frászkarikának?! Semmi köze a cselekményhez, se a gyilkosságokhoz, se a démonidézésekhez. Az unalmasnak mondott barna hajszínen végképp felháborodtam, értem én, hogy ezzel a főhősnő emberi, esendő oldalát kívánta megmutatni az írónő, akárcsak a kóros önbizalomhiányt, ami fölöttébb idegesített, de nem tudom értékelni ezt a gesztust, ellentétben mondjuk Bridget Jones kék spárgalevesével, de senkit nem fogok fárasztani a hajszínes vesszőparipámmal, meghagyom Diana Rowlandnek.
A krimiszál volt az egyetlen, amit valamennyire élveztem, bár volt benne pár logikátlanság és egy pont után nem volt nehéz kitalálni a gyilkos kilétét. Sajnáltam, hogy a démonidézésről ilyen keveset közölt az írónő, gondolom, a sorozat további köteteiben jobban kibontja ezt a szálat, de azokat már nem fogom elolvasni, nem én, és nem azért, mert nem jelentek meg magyarul, hanem mert nem érdekel.

Régóta a várólistámon volt A démon jele, és annyira örültem, hogy végre odáig jutottam, hogy végre elolvashatom, és amennyit vártam vele, legalább akkorát csalódtam, biztos így bosszulta meg, amiért sokáig várakoztattam. Hát, bocsánat, kedves Kara - jajistenem, most jut eszembe a befejezés, sose felejtem el - és Diana, de nekem ez nem jött be, úgyhogy érzékeny búcsút veszünk egymástól, ezennel elválnak útjaink. Erős volt a késztetés, hogy félbehagyjam, de meg akartam adni a történetnek az esélyt, hogy megmutassa az előnyeit, tehát én mindent megtettem, de ez bizony rossz élmény volt.


Eredeti cím: Mark of The Demon
Sorozat: Démonlátó 1.
Kiadó: Kelly
Kiadás éve: 2011
Fordította: Farkas Veronika
Ár: 2980 Ft
Az írónő honlapja

Hosszúhajú veszedelem

"Tegnap este meglazult a Hold, elkezdett csúszni, majd eltűnt a szemhatáron. (...) Hogyan tudhatnám meg, hogy most hol van? Akihez került, bizonyára óvakodni fog attól, hogy elárulja. Ezt egészen biztosan tudom, mert magam is azt tenném. Azt hiszem, általában elég becsületes vagyok, és az is világos előttem, hogy lényem legfőbb vonása a szép után való vágyakozás és rajongás - különösen, ha csillagokról van szó. Egy Holdat azért mégsem lehet rám bízni! (...) Hiába, a Holdat nagyon szeretem, olyan szép és romantikus. Öt-hat darab kellene belőle, akkor sohase mennék aludni."


Mark Twain: Ádám és Éva naplója
Értékelés: 4 földiepret evő tigris az 5-ből
Kedvenc karakter. Éva:D (és nemcsak azért, mert szereti az állatokat:)

Az úgy volt, hogy megint láma voltam és hányavetin egy szál könyvvel vonatoztam fel az Nagy Buda-Pestre, azt hittem, az Éneklő folyó lesz hétvégére meg a hazaútra, hát a nagy büdös fenét volt elég, tudhattam volna. Így (ismét) megdézsmáltam a kedves felettébb tetszetős és impozáns könyvtárállományát. Választásom erre a picike könyvecskére esett hamar kivégzendőt akartam, úgysem olvastam még a szerzőtől tisztességesen.

A történet váltakozva, napló formájában mutatja be az első emberpár, Ádám és Éva (első) gondolatait. Roppant szórakoztató irományok ezek, a vége pedig nagyon megható.:) Nem is tudom eldönteni, melyikük eszmefuttatásait szerettem jobban olvasni; Ádám lényegre törő, szikár mondatait, vagy Éva csapongó, mindenre kiterjedő csicsergését, istenem, annyira , hogy nem lehet nem mosolyogni rajta, ahogy mindent elnevez, és sziklaszilárdan hisz benne, hogy mindennek az a neve, amit ő ad. Ádám bezzeg mindegyre elkóricál, ahelyett, hogy kényelmesebbé tenné a szűkebb környezetét, mondjuk arrébb tologatna egy-egy hegyet vagy fellökne még egy Holdat az égre, a hosszúhajú kedvéért.
Jajistenem, imádnivaló lökött őseink egymáshoz való viszonyulása, hihetetlen, mennyire máshogy látják a dolgokat; Ádám szerint Éva állandóan fecseg, holott Éva úgy gondolja, ő csak tapintatos, mert a férfi nem elég értelmes és nem tudja normálisan kifejezni magát.:D "Közönséges az ízlése és cseppet sem szeretetreméltó." Bocsánat a kifejezésért, de egyszerűen behaltam ezen a mondaton.
A vicces stíluson kívül - nagyon meglepődtem, hogy még a Bűnbeesést is ebben a szellemben tolmácsolja, csak semmi világvége gyászhangulat, kérem - azt szerettem a legjobban a regénykében, hogy milyen ügyesen és... autentikusan ábrázolja a nemek közti különbségeket, mintha ez mindig így lett volna, és így is lesz, amíg el nem érünk a világ végének sarkába és még azon is túl, amolyan ironikus kikacsintásnak érzékeltem az író részéről.

Kivételesen nem azért írok ilyen röviden az adott könyvről, mert nincs kedvem, hanem mert ennyit elégnek érzek. Persze, lehetne hosszan ragozni és a többi, de számomra nem olyan olvasmányélményt nyújtott, amelyet oldalhosszat szeretek elemezgetni, hanem éppen csak megemlékezem róla, egy pöttynyit. Egy pöttynyit, hogy esetleg ti is kedvet kapjatok hozzá.

Ui.: a MEK-en el is tudjátok olvasni. Nem fog kifolyni a szemetek, papírformátumban nyolcvan oldal sincs.


Eredeti cím: The Diary of Adam and Eve
Kiadó: Officina Nova
Kiadás éve: 
Fordította: Thaly Tibor
Illusztrálta: Jean Effel
Ár: 150 Ft (eredetileg)

 

2012. augusztus 30., csütörtök

Személyes

- Befejeztem a Brontë-verseskötetet (csakhogy valami könyves is legyen a postban);
- A Hőscincérbajszú Macska ráesett a fejemre (kb. 5 kilót nyom, nem a fejem, hanem a macska);
- Ismét kék alapon fehér pöttyös pedikűrt alkottam (ingyenes Baba-reklám vagyok);
- Megettem a maradék epret (magyar, nem fagyasztott, a piacon vettem, hehe) stracciatellás jégkrémmel és őszibarackkal, közben óvatosan olvastam - mindjárt kiderül, miért;
- Este nyolckor fütyörészve baktattam az utcán, hálóingben, hónom alatt egy szép hosszú létrával (nem fogom elárulni, hogy mit csináltam);
- Ha alapvetően közgazdász beállítottságú, ám könyvmoly alkatrészekkel és bölcsész vénával megáldott pasival jár az ember lánya (aki 85%-ban bölcsész), akkor az utolsó mondat a világ egyik legnagyobb bókja. Vigyázat, kicsit fáj;)
Én: - De nem is az a baj, hogy nincs hozzá hangulatom [tárgy: New York trilógia], hanem hogy recsegnek a lapok, ahogy haladok, és már alig merem kihajtani, mert félek, hogy kiesik néhány lap, kiszáradt a ragasztó és elengedi őket, vagy nem tudom, mi ilyenkor a gond.
Ő: - Nyugodtan kihajthatod, valószínűleg úgyis veszek egy példányt az új kiadásból.
Én: - De ha miattam kiesnek a lapok, ráadásul ebből a könyvből, szíven szúrom magam.
Ő: - Ne tedd. Nekem fontosak a könyvek, de te fontosabb vagy.

Mindenkit figyelmeztettem, hogy kicsit fáj és nagyon bölcsész:D

Akkor se haragudnék rá, ha megtörné a kedvenc könyveim gerincét.


Ui.: ezt a gyagya postot csak azért írtam mert már megint elcsesztem az időt mert nem olvastok és nem írtok nekem kommenteket és halálosan meg vagyok sértődve, vagy csak unalmas vagyok már.




2012. augusztus 27., hétfő

Őket várom

Közeleg az ősz és vele az új megjelenések ármádiája - nem mondom, hogy eddig rengeteg könyvet találtam volna, ami érdekel (az itthoni szaporulatot elnézve nem is olyan nagy baj), de néhány regényt nagyon szeretnék elolvasni.

Dan Simmons: EndymionLavie Tidhar: OszamaKaren Marie Moning: Új nap virradRuta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Lauren Oliver: KáoszPaul Auster: The New York TrilogyAlice Hoffman: Galambok őrizői
Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságábanJoanne Harris: Csokoládés barackAlma Katsu: The TakerSarah Addison Allen: A Cukor Királynő

Dan Simmons: Endymion - a Hyperioni énekek harmadik része, először magyar nyelven, és 300 évvel a Hyperion bukása eseményei után. Izgi lesz. Megjelenés: szeptember 20. | fülszöveg 

Lavie Tidhar: Oszama - az Ad Astra az az új kiadó, amely bármit meg tud velem etetni, a fülszöveg után a trailer gondoskodik arról, hogy sokan akarják ezt a könyvet, és a kiadó honlapján 30% kedvezménnyel előrendelhető. Megjelenés: szeptember 11., ez is milyen hatásos... | fülszöveg

Karen Marie Moning: Új nap virrad - a Fever/Tündérkrónikák befejező része, yay! Megjelenés: szeptember 17. | fülszöveg

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény - a Galambok őrizői mellett ez a másik Dream válogatásban szereplő regény, amely érdekel a Maxim kiadótól. Megjelenés: szeptember 18. | fülszöveg

Lauren Oliver: Káosz - a Delírium folytatása, eredetileg erre a hónapra volt kiírva. Erősen gondolkodom, hogy nem folytatom ezt a sorozatot, de mire megjelenik, ki tudja, mit határoz a hangulatom. Megjelenés: szeptember (?) | fülszöveg | kiadó

Karen Essex: A szerelmes Drakula - az elébb írtam róla bővebben. Megjelenés: szeptember 27. | fülszöveg

Paul Auster: New York trilógia - a kaphatatlan könyv ismét a boltokban! Még csak negyven oldalt olvastam belőle, de tetszik, és könnyen lehet, hogy szeretnék belőle sajátot. Megjelenés: október (?) | fülszöveg

Alice Hoffman: Galambok őrizői - néhány hónappal ezelőtt kaptam egy e-mailt, amelyben szerepelt az írónő neve és ennek a könyvnek az eredeti címe, olyan fanatikus örömhullám töltött el, hogy majdnem felborítottam az asztalt. Az eddig finom mágiájáról és háztáji boszorkánykodásáról ismert stílusú Alice Hoffman ezúttal történelmi keretbe helyezi meséjét, nagyon várom. Megjelenés: október 10. | fülszöveg

Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában - az Ulpius nagyon jól tenné, ha végre összekapná magát és kiadná azt a két könyvet, amelyekre nagyon régóta várok. Imádom A szél árnyékát, szeretem az Angyali játszmát, így nem kérdéses, hogy ezt a regényét is el fogom olvasni. Megjelenés. október 15. | fülszöveg

Joanne Harris: Csokoládés barack - a borítót addig cikiztük, míg eltüntettük róla a Schwarzkopf-lányt, de a megjelenést nem sikerült közelebb varázsolnunk.Kicsit tartok tőle, mert nálam JH nagyon magasra tette a lécet a második résszel (Csokoládécipő - ja, amúgy a magyar címek is nagyon változatosak, az új rész eredetileg Csokoládé és fátyol lett volna, amiről nekem egy olvadt csokiba ragadt szövet jutott eszembe...), de bízom a jó öreg Joanne-ben. Az Ulpiusban már rég nem, de ADJÁK MÁR KI! Nem, nem kezdek el szitkozódni, hogy bezzeg a fos Fifty Shade vagy Darker vagy mifasz kijön...  Megjelenés: november. 10. | fülszöveg

Alma Katsu: Halhatatlan - az Agave ismét bűnbe visz, a negyedik negyedévi megjelenések listája kész álombánya (de nem lesz idén Lehane és The Golden Lily, brühühü), de az eredetileg a The Taker címet viselő regény különösen izgalmasan hangzik - az már más kérdés, hogy tényleg jó lesz-e nekem -, itt lehet róla bővebben olvasni, engem a fülszöveg fogott meg nagyon. Megjelenés: november/karácsony | fülszöveg

Sarah Addison Allen. A Cukorkirálynő - mivel nagyon szerettem A csodálatos Waverley kert kicsit Alice Hoffmanra emlékeztető hangulatát, nem kérdéses, hogy ez is kell. Megjelenés: november (?) | fülszöveg

Az alábbiak megjelenési idejéről nem sokat lehet tudni, azt pedig végképp nem, hogy engem mennyire érdekelnek - kivéve a Smaragdzöldet és Valentét -, ezért csak felsorolásszerűen:
Jenny Downham: Before I Die - smileyboy polcán láttam csak eddig (Ciceró)
Anna Sheehan: A Long, Long Sleep (Könyvmolyképző)
Kerstin Gier: Smaragdzöld (Könyvmolyképző)
Holly Black: White Cat (Könyvmolyképző)
Maggie Stiefvater: Lament (Könyvmolyképző)
Cat Patrick. Forgotten (Könyvmolyképző)
Marissa Meyer: Cinder (Alexandra)
Nick James: The Pearl Wars (Főnix)
Ann Aguirre: Enclave (Fumax)
Lauren DeStefano: Hervadás (Cartaphilus)
Anna Godbersen: Bright Young Things - ismét az Ulpius logikus észjárása bizonyosodott be; a felénél leálltak a The Luxe Girl sorozat kiadásával, most pedig kiadják ezt. Röhej. (Ulpius)
Catherynne M. Valente: The Girl Who Circumnavigated Fairyland in a Ship of Her Own Making - nem tudom, hogy megjelenik-e idén, de nem maradhatott le a listáról. (Ciceró) - Lobo információja szerint karácsony előtt szeretnék kiadni.

Ui.: a The Fox Inheritance - Az imádott Jenna Fox folytatása - viszont nem fog magyarul megjelenni.


Jelenlegi olvasmányaim

Most őket nyúzom (ill. nem nyúzom, mert szeretem őket, de értitek ti):

Paul Auster: New York trilógiaBill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmetEmily Brontë: Emily Brontë verseiThomas Hardy: Tess of the d'Urbervilles (Oxford Bookworms)

Pöfivonatnak mondtam a Molyon, hogy valószínűleg elértem az olvasmányváltozatossági szingularitásomat, de lehet, hogy bedobok még melléjük egy Shakespeare-t, hogy még szebb legyen a kép:D

Paul Auster: New York trilógia - az úgy volt, hogy már megint zizzent voltam, és nem vittem magammal elég könyvet a kedveshez, fene gondolta volna, hogy befejezem nála az Én és őket, és őt választottam. Tetszik, és már régóta el akartam olvasni - vicomte pedig nagyon ért hozzá, hogy szítsa tovább az érdeklődésem -, de most elég izgága állapotban vagyok, lehet, hogy elteszem máskorra.

Bill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet - sztimi53-tól kaptam szülinapomra, annyira örültem neki, hogy rögtön belekezdtem. A non-fiction az egyik olyan kategória, amellyel idén komolyan bővülni látszik az olvasmánylistám. Persze nem annyira hiperkomoly művekkel, de talán előbb-utóbb olyanokhoz is kedvet kapok.

Emily Brontë: Emily Brontë versei - az idei 40. vásárlásom. Eredetileg Halász Margitért tértem be az antikba, ha már fent említett Timi szólt, hogy vannak akciós könyvek, aztán vettem valakinek ajándékba ezt-azt, ő pedig azon a rejtélyes módon ragadt hozzám, ahogy a vásárolt könyveim szoktak. A vers is új műfaj nálam - a látókör-szélesítés sosem tudatosan történik nálam, csak úgymond kedvet kapok az új dolgokhoz, valamiért  elkezdenek érdekelni -, és elég szép tempóban haladunk a barátkozással.
Itt egy versszak, itt pedig egy teljes vers.

Thomas Hardy (+Clare West): Tess of the d'Urbervilles - egy ideje elkezdtem olvasni az Oxford Bookworms sorozatot, nyelvtudás bővítésére, felelevenítésére tökéletesen alkalmasak. Elektronikus formában nyomtam eddig, de elég lassan haladtam a blogolás, levelek, Moly stb. mellett, ezért rávetettem magam a könyvtár idegennyelvi részlegére. Egyébként nem szerettem az Egy tiszta nőt, nem is tudom, miért nem a Jane Eyre-t vettem ki, én, az észlény, brr. Tegnap fejeztem be a Sense and Sensibilityt, muszáj megjegyeznem, hogy könnyített formában is agypusztító volt a sok "admired", pirulás, "cried", "deeply sorrow", ó, és ne felejtsük ki az évi jövedelmeket és a "handsome" férfiakat, grrr.


Drakula - ahogy Mina Harker látta

Néhány éve nagy rajongója voltam Karen Essex regényeinek - bár az Athéné elrablását még nem olvastam -, és amikor nézegettem az eredeti nyelven írt műveit, megakadt a szemem A szerelmes Drakulán, amely a híres viktoriánus történetet meséli el Mina Harker szempontjából. A cím elég béna szerény véleményem szerint, aki meglátja, visítva menekül előle, mert rögtön Ward és Meyer (kufircoló ill. csillámló vámpírok) jutnak róla eszébe, és hogy már a Drakulát is meggyalázzák ebből a szempontból. De.
Aki már olvasott bármit az írónőtől (és tetszett neki), az tudja, hogy Essexnek nem ez a stílusa, én kizárólag miatta vagyok kíváncsi erre a regényre, ha valami ismeretlen szerző neve szerepelne a borítón, valószínűleg megvárnám, míg egy megbízható olvasótársam végez vele. Mondjuk, az is igaz, hogy rég volt, mikor a Kleopátrát, A fáraót és a Leonardo hattyúit olvastam, szórakoztató történelmi regények, könnyed stílusban, de nem a vérgagyi fajtából, Philippa Gregory és Michelle Moran kategóriájába esik az emlékeim szerint.
A "Megjelenések" rovatban már régóta fel van vésve a könyv címe, most pedig végre végigböngésztem a Libri előjegyzési listáját, és szeptember 27-ére van kiírva, remélem, nem fog csúszni.

A borítója nem a legszebb, az tény:


Ez pedig a fülszövege:
"Mina Murray fiatal tanítónő és egy tehetséges ügyvéd boldog menyasszonya a viktoriánus Angliában. Élete látszólag a legjobb úton halad a rendezett nyugalom és a családi boldogság felé, amikor felelevenednek benne gyermekkora egyszerre varázslatos és riasztó emlékei, hogy aztán rejtélyes események vehessék kezdetüket: a valósággal összemosódó, mind zavarba ejtőbb álmokat lát, legjobb barátnőjét a szeme láttára emészti el a megszállott szerelem (vagy valami más?), és egy különös, daliás idegen tekintete kíséri minden léptét. Amikor ráeszmél, hogy lélegzetelállító képességekkel és egy, a sajátjától merőben eltérő, titkos élettel rendelkezik, döntenie kell: a múlhatatlan boldogságot választja, vagy azokat, akiknek az emberi világban van szükségük rá? Karen Essex könyve szellemesen írja át a Bram Stoker megalkotta klasszikus vámpírmítoszt, a vele kapcsolatos félelmeket, hiedelmeket. Érzékenyen ragadja meg egy fiatal nő szexuális eszmélkedését egy olyan világban, ahol alapvetően a férfiaké a vezető szerep. Essex regénye nem pusztán szórakoztat, de el is gondolkodtat: ismerjük-e egyáltalán önmagunkat? Valóban azok vagyunk-e, akiknek lennünk kell - vagy csupán azok, akik lenni szeretnénk?"

Az ára jó borsos, 3500 Ft, előjegyzéssel 2800 peták, a General Pressnél fog megjelenni.


Az Üveglány-ügy

"Felegyenesedtem, és nyújtóztam egyet, mielőtt nekifogtam a »svá« hangról szóló résznek. A »svá« - amit egy fejjel lefelé fordított e betű jelöl - lényegében egy röffenés. Egy jellegtelen »ö« hang. Nyelvtanulmányok szórakoztató, bár dicstelen tárgya. Ezzel a fonetikus jellel még valami közösséget is éreztem. A feje tetején áll és röfög."


Emily Arsenault: Az eltört teáspohár
Értékelés. 3 kékharisnyagyár az 5-ből
Kedvenc karakter. -

Próbáltam róla többet írni, de nem megy, és, ugyebár, ami nem megy, azt nem erőltetjük.

Időnként óhatatlanul előfordul, hogy az ember lánya rossz pillanatban kezd bele egy könyvbe, és nem tud vagy nem akar másikat elővenni, ezért lejátssza a vesztes meccset. Én különösen rühellem ezt a szituációt, ezért várok mindig egy csomó könyvvel, de ez most így alakult.
A bölcsészkrimik nem arról híresek, hogy ömlik bennük a vér, forr az adrenalin és a tesztoszteron, netán könnyezve röhögünk a jobbnál jobb poénokon - ezt mind tudom és semmi gondom vele, krimiben is elég tágtűrésű lény vagyok, ráadásul bölcsész is (le se tudnám tagadni), és akit felvillanyoz a lehetőség, hogy több kupacnyi könyvet bogarásszon át bizonyos szavakat keresve, az úgy veti magát Az eltört teáspohárra, mint gyöngytyúk a langyos ta... ööö, takarmányra.
Nem is tudom, mi volt a legfőbb bajom a regénnyel... talán az, hogy nem szerettem a hangulatát, dőlt belőle a reménytelenség, a tehetetlenség érzése, a sivárság, ebből gondolom leginkább, hogy nem jó alkalommal vettem elő. A szereplőket sem kedveltem túlzottan; szinte valamennyien a Samuelson szótárkészítő cégnél dolgoznak, amely "nem kimondottan a mentális egészség fellegvára", mind magányos emberek, ülnek a szótlan kis fülkéjükben, az érdekfeszítőnek aligha nevezhető munkát - micsoda bölcsészrémálom, a "jön" szócikkét elkészíteni... Billyt nem tudtam hova tenni, ill. a változását, motivációit megértettem, de azt nem, miért kellett egy bizonyos szálat belehelyezni ebbe a történetbe, számomra nagyon nem illik a cselekménybe. Monát kicsit neurotikusnak találtam, bár bizonyos tulajdonságai szimpatikusak voltak.
És az a nagy rejtély... kicsit nagyobb durranásra számítottam, legalább ami a lezárását illeti. Tulajdonképpen nem is volt itt semmilyen nagy rejtély, semmi csavar vagy fordulat.

Sajnálom, hogy ennyire rosszul sült el - pláne, hogy erre voltam a leginkább kíváncsi az európás zsákmányaim közül.


Eredeti cím: The Broken Teaglass
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Siklós Márta
Ár: 3200 Ft 
Az írónő honlapja


2012. augusztus 25., szombat

És ha már Kubla kán,

akkor itt a róla szóló vers - a Láthatatlan városokban ugyanis Kubla kánnak mesél Marco Polo.


Samuel Taylor Coleridge

Kubla kán 


Kubla kán tündérpalotát
építtetett Xanaduban,
hol roppant barlangokon át
örök éjbe veti magát
az Alph, a szent folyam.
Mérföldnyi jó földet tizet
gyorsan torony s fal övezett:
s itt tömjénfa nyilt, illat volt a lomb
tündöklő kertek és kanyar patak;
ott sötét erdők, vének, mint a domb,
öleltek napos pázsitfoltokat.


De óh, amott a cédrusfödte bércen
a mélybe milyen hasadék szakadt!
Micsoda vad hely! démon-kedvesét sem
siratja szentebb, iszonyúbb vidéken
elhagyott nő a sápadt hold alatt!
S e szakadékból, forrva, zakatolva,
mintha a föld gyors lélegzete volna,
hatalmas forrás lüktetett elő:
torkából, mint felugró jégeső
vagy mint a pelyvás mag a csép alatt,
ívben repült a sok nagy szirtdarab:
s táncos sziklákkal együtt így okádta
a folyót a kút örök robbanása.
Öt mérföldet átkanyarodva szállt a
szent Alph a völgybe, nagy erdők alatt,
aztán elérte a barlangokat
s leviharzott a halott óceánba:
s e messzi zajból Kubla ősatyák
szavát hallotta, hadak jóslatát!



A kéjpalota nézte sok száz
lenge tornyát a vizen
és egy zene volt a forrás
és a barlang, egy ütem.
Ritka müvészet, ihlet és csoda:
jégbarlangok és napfénypalota!



Ismertem egy lányt valaha,
látomás lehetett:
Abesszinia lánya volt,
Abora hegyéről dalolt
s cimbalmot pengetett.
Zendülne csak szivemben
még egyszer a dala,
oly vad gyönyör gyúlna ki bennem,
hogy felépítném csupa
muzsikából azt a szép
fénydómot! a jégtermeket!
S mind látná, aki hallana,
s „Vigyázzatok!” kiáltana,
„Szeme villám! haja libeg!
Hármas kört reá elébb,
s csukja szemünk szent borzalom,
mert mézen élt, mézharmaton,
s itta a Menyország tejét.”



Álmok városai

"A városok és az emlékezet I.

 Elindulván arra és három napon át kelet felé haladva, az utazó Diomirában találja magát, a városban, ahol hatvan ezüstkupola magasodik, minden isten szobra bronzba öntve, az utcák ónnal kikövezve, a színház kristályból épült, az egyik torony tetején pedig minden reggel aranykakas énekel. Mind e sok szépséget ismeri már az utazó, mert más városokban is láthatta. Ennek a városnak azonban az a sajátossága, hogy aki egy szeptemberi estén érkezik ide, amikor a napok már rövidülnek, és a pecsenyesütő boltok ajtaja fölött egyszerre gyullad fel valamennyi színes lámpa, valamelyik erkélyről női hang sikolt:: uh! - azt elfogja az irigység mindazok iránt, akik most azt hiszik, átéltek már ilyen estét, mint ez, és hogy akkor boldogok voltak."

Italo Calvino: Láthatatlan városok
Értékelés: 5* fenomenálisság az 5-ből
Kedvenc karakterek. a városok, igen


Képtelen vagyok kifejezni azt a megkönnyebbülést, amely akkor fogott el, amikor kinyitottam ezt a könyvet és megláttam az első mondatot - több mint öt sor, és Amadea nagyon szereti a nagyon bővített mondatokat, és a nagyon bővített mondatok is szeretik őt -, a maradék szellemi épségem, amit zselévé konvertált A démon jele és Az eltört teáspohár, valósággal ujjongott. Igen, ez az, ez kell most nekünk, a mágia fátyla, a filozórikus mondanivaló, a bölcsesség, a szent világiasság, a profán szentség, igen, igen!
Nagyon hálás vagyok a kedvesnek - de ezt sose vallanám be neki -, amiért ezt a könyvet (is) hozta magával a nyaralásra, én pedig azóta is verem a fejem a falba, hogy sikerült így mellényúlnom, holott a fentebb említett két gazságot elvileg szeretnem kellett volna, de ez egy másik történet, illetve kettő. Néztem ezt a vékony, sárga címet az éjjeliszekrényen, és arra gondoltam, milyenek lehetnek ezek a láthatatlan városok? Álmaimban a képzelet égbe törő kőtornyokat, lombcsipkés oszlopokat, rokokó kerteket, vakító fehér sétányokat, illatoktól-szagoktól terhes levegőjű piacokat, kikötőket, bronzszín palotákat rajzolt elém és egyre jobban mocorgott bennem a késztetés, hogy legalább belekukkantsak ebbe a könyvbe. Ehhez tudni kell, hogy vannak olyan szerzők, akiket figyelek [ez nem olyan éjszaka, amikor normális postokat írok delíriumszerű állapotban]. A figyelemnek nincs semmi jele, általában nem teszem őket várólistára, nem jelölöm jegyzetben, csak ott üldögélnek a látóterem peremén és várnak. Várunk, ők és én, hogy úgy érezzem, megértem rájuk, és Italo Calvino az egyik ilyen figyelt szerzőm volt, mint annakidején Rushdie. Tényleg, ha már Rushdie, elárulom, hogy még párba is tudom állítani a Láthatatlan városokat és A firenzei varázslónőt (basszus, ideje lenne már másik Rushdie-t is olvasnom, hogy ne csak ezzel az eggyel villogjak), és nemcsak azért, mert mindkettőben egy nagy hantás utazó próbál lyukat beszélni egy nagy uralkodó feneketlen hasába, hanem mert úgy érzem, egy stílushosszon rezegnek ők ketten, egy olyan stílushosszon, amit én nagyon szeretek, amivel én nagyon azonosnak érzem magam, bármilyen hülyén hangzik is ez.
Hol vannak ezek a városok? Talán a sakkfigurák lépéseiben és magában a játszmában rejtőznek, talán a szomszéd utcában vannak elbújva, vagy egy kilométerre nyugatra, a föld alatt hat lábnyira, az emberek szemében, a te szívedben, a kedvesed lélegzetében, a gyermeked lelkében. A városok mindenütt ott vannak és sehol sincsenek, bennünk vannak és a világon kívül, mindenkinek máshol, mert ahányfélék az emberek, annyifélék a városok is. Vannak folyamatos városok, rejtett és karcsú városok, az emlékezet, a vágy és a cserék városai. A városok olyanok, mint a nők, nem hiába hívják őket Zoénak, Isidórának, Tamarának vagy Oliviának. Olyanok, akár a szeretők, különbözőek, mégis ugyanolyanok.

És hogy én melyik városban laknék? Azt hiszem, Smeraldinában. Amíg tovább nem utazom.
"Smeraldinában, a vízre épült városban csatornák hálózatát és utcák hálózatát találjuk, egymásra helyezve, egymást átmetszve. Hogy egyik helyről a másikra menj, mindig választhatsz a szárazföldi vagy a csónakút között; és mivel Smeraldinában a két pont közötti legrövidebb távolság nem egyenes, hanem kacskaringós kanyarulatokba szerteágazó cikcakkvonal, minden járókelő előtt nem csupán két út nyílik, hanem rengeteg, és számuk még növekszik, ha valaki a csónakon átkeléseket és a szárazföldi átszállásokat váltogatja. Így Smeraldina lakót nem fenyegeti a naponta ugyanazon utcákon járkálás unalma. És ez még nem minden: az útvonalak hálózata nem egyazon rétegen helyezkedik el, hanem kis lépcsők, karzatok, szamárhát hajlatú hidak, függőutak hullámos terepét követi... Több kényszerűség nehezedik a titkos és kalandos életekre itt, mint másutt. Smeraldinában a macskák, a tolvajok, a titkos szeretők magasabb és meg-megszakadó utakon közlekednek, egyik tetőről a másikra, tetőteraszról erkélyre ugorva, az ereszeket kötéltáncosléptekkel kerülgetve..."

Eredeti cím: Le Città invisibili 
Kiadó: Kozmosz Fantasztikus könyvek / Európa könyvkiadó
Kiadás éve: 1980 / 2012
Fordította: Karsai Lucia
Ár: pár száz forint / 2900 Ft




2012. augusztus 24., péntek

Az van,

hogy le vagyok maradva jó sok könyvvel, de róluk írni nincs időm, mert látható, hány óra, mire idáig jutok. Fáradt vagyok, meleg van, ha csak a küszöbön ülök, úgy érzem, tíz perc alatt lekváros kistáska lesz belőlem.
Ha holnap - azaz ma - nem hozok rendes bejegyzést, tessék postán küldeni egy strigát. De elég lesz egy ledoromboló komment is...


2012. augusztus 22., szerda

Endymion megjelenés

Háááháhááááá, már kevesebb, mint egy hónap és:


Szeptember 20-án fog megjelenni - magyarul először -, bővebben a kiadó blogján lehet róla olvasni, de aki még nincs túl a Hyperion bukásán, ne kattintson a linkre, mert számukra erősen spoileres a bejegyzés.
Ui.: olyan szép.



2012. augusztus 20., hétfő

2012. augusztus 18., szombat

Megérdemled a halált

"- Tudja, hogy mire gondolok. Ő ölte meg?
 - Maga szerint? Olyan, mint egy gyilkos?
 - Túl régóta élek New Yorkban - felelte. - Nekem mindenki olyan, mint egy gyilkos."


Lawrence Block: Tánc a mészárszéken
Értékelés: 5 digóbagó az 5-ből
Kedvenc karakter: Matt, Elaine

Olyan régen jelent meg a sorozat utolsó kötete, hogy már nem is emlékszem rá (ez nem igaz, de tényleg régen jelent meg). Ebben a részben az exalkoholista exzsaru egy gyanús gyilkossági esettől a prostitúció és a pornófilmek világába jut el, azoknak is a legmélyebb bugyrába: a gyerekek kihasználásához és az ún. snuff pornóhoz, amelyekben valaki hosszas kínzás után meghal a film végén.
Egyik Matt Scudder-történet sem habostorta, de ez a fenti témák miatt különösen fájdalmas és reménytelen hangulatú, és a végére megint azt a következtetést lehet levonni, hogy a világ úgy rossz, ahogy van, az emberek pedig a legnagyobb rohadékok rajta.
A cselekményről sokat nem akarok elárulni, a szerkezetét már megszokhattuk az előző nyolc kötet során: valaki megkeresi Scuddert, aki még mindig a hoteljában lakik és még mindig küzd az alkoholmámoros démonaival - nem, nem iszik, csak morbid módon szeret kocsmákban megbeszéléséket és baráti összejöveteleket tartani -, ő pedig elvállalja az ügyet, amely valójában sokkalta bonyolultabb, mint ahogy első ránézésre látszik. Jelen esetben úgy tűnik, Matt két eseten dolgozik párhuzamosan, az egyik Amanda Thurman meggyilkolása, ill. az, hogy tényleg a férje ölte-e meg a terhes feleségét, a másik egy videokazettához kapcsolódik - igen, egy kazettához, mert a regény eredetileg 1981-ben íródott, amikor én még csak kósza gondolat voltam. Ezt az "archaikusságát" is szeretem a sorozatnak, nincs mindenkinek mobiltelefonja, iPodja, tablet, blackberry, netbook, még az internet sincs jelen a történetben, ki hallott már ilyet?
Olvastam már néhány fanyalgó véleményt erről a sorozatról, miszerint nem történik benne semmi, és tényleg, a konkrét történés nem sok: Matt felkel, újságot olvas, kólát iszik, meghallgatja az üzeneteit, eljárkál ide-oda, sok minden a rengeteg párbeszéd során derül ki, és mindig megoldja az aktuális ügyet, így vagy úgy. Én szeretem a humorát - kicsit hihetetlennek tűnik, de vannak vicces fordulatok a beszélgetésekben, amelyek oldják egy kicsit a depresszív hangulatát, például ez:

" - Nyisd ki a bilincset.
 - Hát, nem is tudom - mondta. - Megmondom őszintén, tetszik a látvány, ahogy a saját segged markolászod, nem bírsz felállni, de leülni sem. Nem szeretnék közbeavatkozni."

Én nem mondtam, hogy Durrell-stílusú humorról van szó.
Tehát a szöveg szikár, de a szavakban rejlő mondanivaló annál több - vajon hányan néznek hülyén, amiért egy krimivel kapcsolatban ilyenről beszélek? -, minden vétke ellenére Scudder egy hős, moralitásának páncélja egy kicsit megkopott, itt-ott rozsdásodik, de becsületkódexe hibátlan: ha valaki valami nagy mocsokságot művelt, nem úszhatja meg, és ő addig dolgozik rajta, amíg minimum rács mögé nem kerül.
A szereplőket is kedvelem, pedig kik vannak itt? Zsaruk, akik csinálnak kisebb-nagyobb stikliket. Stricikből lett műkereskedők, luxuskurvák, akik dél-amerikai irodalmat hallgatnak és Borgest olvasnak, kocsmatöltelékek, csaposok (a Párizsi Zöld és a Miss Kitty a legjobb kocsmanevek a világon), drogosok, hajléktalanok, bűnözők, szentek, papok, gazdagok, szegények körhintája ez. És itt van ismét Mick Ballou, az ír gengszter, véres henteskötényében masírozik a hét órás hentesek miséjére - nagyon jó szereplő, de nem szeretném, ha bárdjával lecsapná valamelyik testrészem. Furcsa ez, rengeteg emberéletet kioltott, mégis megkedveli az olvasó és valamilyen szinte elfogadja az erkölcsi felfogását.


Összességében annyit tudok mondani, miután ennyit rizsáztam, hogy minden fájdalmas részlete ellenére szerettem olvasni ezt a könyvet, és annyira szeretném, ha Block írna még vagy tíz részt. Annál is inkább, mivel egyike azon furcsa íróknak, akik tudják tartani a színvonalat, ha sorozatba kezdenek.
Ui.: Biztos én vagyok a lökött, de jobban szeretem Scuddert, mint Bernie-t.

A könyvet köszönöm szépen az Agave kiadónak!


Eredeti cím: A Dance At The Slaughterhouse
Sorozat: Matt Scudder 9.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012
Fordította: Varga Bálint
Ár: 2980 Ft
Az író blogja


2012. augusztus 17., péntek

Nyereményjáték az új Maxim-regényekért

Júniusban már hírt adtam a Maxim Kiadó ősszel megjelenő regényeiről - amelyek azóta "Dream válogatás" név alatt futnak -, hamarosan néhányat a kezünkbe vehetünk, ezeket lehet most megnyerni a kiadó Facebook-játékában:
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény [link]
Cynthia Hand: Angyalsors [link]
Cynthia Hand: Angyalfény [link]
Jay Asher - Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk [link]
Jennifer E.Smith: Vajon létezik szerelem első látásra? [link]

A részletekről itt olvashattok, csak annyit kell tenni, hogy nyomsz egy tetszik-et, megosztod és regisztrálsz.


A Wimpole Street foglya

"-... Mrs. Barrett valószínűleg nem alkalmazott volna, ha nem lettek volna kitűnő bizonyítványaim. Még eddig mindenütt sikerült eredményeket elérnem. De Elizabethnél minden nevelési elvem csődöt mondott. Még gomblyukat sem tud varrni, noha elmúlt tizennégy éves!
 Mrs. Barrett keze gyengéden végigsimogatta a vékony bőrkötésű könyvet, unokája első, nyomtatásban megjelent munkáját, és hangjában egy csipetnyi gúnnyal megjegyezte:
 - Hát ha gomblyukat nem is tud varrni, azért, úgy érzem, kedves Miss Orme, ez a kis könyv felér egy tucat gomblyukkal, ha nem többel!"


Kertész Erzsébet: Elizabeth
Értékelés: 5 verssor az 5-ből
Kedvenc karakter: Elizabeth, Browning, Flush:D

Ezt a csodás könyvet Heloise-tól kaptam ajándékba, aki tudja, mennyire odavagyok Elizabeth Barrett-Browningért a 43. portugál szonett óta. Az elsőként a Delírium c. könnyed ifjúsági disztópiában olvasott szonett után elolvastam a Flush-t, amely a költőnő történetét hűséges ebe, Flush szemszögéből írja le, természetesen csak a Wimpole Streetre kerülésétől a haláláig. Kertész Erzsébet regénye ehhez képest olyan, mint egy exkluzív mozifilm, végre az elejétől a végéig megismerhettem Lilibeth életét és választ kaptam a Flush olvasása közben felmerült kérdéseimre. Természetesen nem kezelem kőbe vésett objektív anyagként a történetet, de nem hiszem, hogy földrésznyi lódítások lennének benne.

Mr. és Mrs. Barrettnek tizenegy gyermeke született, nem csoda, hogy édesanyjuk nem tudott maximális figyelmet szentelni valamennyi csemetéjének, miközben a hatalmas birtokot és háztartást is igazgatnia kellett. Elibeth-et a kor szokásaival ellentétben teljesen szabadon nevelik, hagyják, hogy az erdőben kószáljon, verseket írjon, hanyagolja a hímzést, festegést és éneklést, azaz a korabeli, leányokkal szemben támasztott műveltségi követelményeket, jaj, és minő borzalom, ógörögül tanul legkedvesebb testvérével, Edwarddal, kettejüket csak Brónak és Bének nevezik. Édesapja bálványozza a törékeny, fekete hajú kis teremtést, lánya hasonló érzéseket táplál Mr. Barrett iránt.
Aztán egy gyönyörű hajnalon minden megváltozik, amikor... ez spoilernek minősülne? Mivel életrajzi regényről van szó, nemigen, de azért nem írom le, hiszen EBB élete nem annyira ismert, mint például Boleyn Annáé, az aligha okoz meglepetést bárkinek, hogy Anglia királynéját lefejezik. Tehát maradjunk annyiban, hogy történik valami, ami megtöri a Hope End-i boldog életet. Elizabeth amúgy is gyenge egészsége még inkább megrendül, ágyhoz kötött beteg lesz, ám ez tehetségét nem rombolja le - mindössze húsz évesen megjelenik az első verseskötete [a fenti idézetben szereplő kötetet apja készítteti el, ötven példányban], és ami nagyon meglepő, a kritikusok is jól fogadták, akárcsak a további alkotásait, ellentétben férje művészetével, pedig Robert Browning műveit ma jelentékenyebbnek értékelik.
A családot további veszteségek érik, ezek után költöznek a komor Wimpole Street-i lakásba, Londonba, és nemsokára feltűnik Flush "szőrös szatírfeje":) Innentől a történet nagy része ismerős volt, és tudom, hogy ciki, de hótt romantikusnak találtam Elizabeth-ék szökését Itáliába - ahol egyébként sokat javul a költőnő állapota. Nagyon dühös voltam Elizabeth apjára, akit az átélt fájdalmak keserű, zsarnoki emberré tettek, amiért gúzsba kötötte a gyerekeit. Hiába javasoltak az orvosok levegőváltozást, hogy Lilibeth erőre kapjon, apja gyakorlatilag bezárva tartotta abban a komor szobában, ahol az ablakot se merték kinyitni, nehogy a nyirkos londoni levegőtől még rosszabbul legyen. Képtelen vagyok megérteni, hogy egy jóindulatú ember, aki imádja a gyerekét, hogy képes néhány hónap alatt ennyire megváltozni, és meggyőződésében semmi nem képes megingatni, a szökés után apja soha többé nem állt szóba Elizabeth-tel, az unokája se érdekelte. Az is rejtélyes, hogy Elizabeth apja iránti szeretetét hogy nem mérgezte meg annak önzése, egy rossz szót nem mondott rá, pedig nagyon sokszor okozott neki fájdalmat.

Nagyon szerettem ezt a könyvet olvasni -a benne feltűnő regények és más irodalmi vonatkozások miatt pláne -, két nap alatt befejeztem, és biztos, hogy újra fogom olvasni. Csodálom ezt a törékeny nőt, aki szembeszállt a tizenkilencedik századi asszonysorssal ("Asszony sorsa a tűrés" - mondta az édesanyja.), az apjával, a költészetéért, a szerelméért, és számos művével kiállt az elesettek mellett. Gyenge egészségi állapota ellenére hatalmas erő és kitartás rejlett benne, ezt csak a tehetsége múlta felül.

Ui.: nézegetem Kertész életművét, és mivel tetszett az Elizabeth stílusa, valószínűleg a többi könyvét is el fogom olvasni.

Kiadó. Móra
Kiadás éve: 2007
Ár. 1890 Ft
Az írónő a wikin

2012. augusztus 16., csütörtök

Tündérkrónikák 5!

Szeptember 17-én érkezik a sorozat befejező(?) kötete, a fülszövegét nem olvastam el, mert én marha úgy tartogatom A hajnalra várvát, mintha nőne az érték értéke attól, hogy később olvasom el.

Dönörű a  borítója:


Bővebb információ a kiadó blogján, ahol megint hirdettek trailer-és bannerjátékot.



A zúj sablonról

Ami még minden, csak nem tökéletes, még nem találom, hová kell beszúrni a háttérkép html-jét, a képeket át kell méreteznem, meg ilyen gyengédségek, de az is lehet, hogy az egészet lecserélem, tehát a viharos állapotokon kéretik nem meglepődni.


2012. augusztus 15., szerda

Parázs mesék

"Ó, de régen is volt már az, amikor hatalmas tökre ültünk, és azon úszkáltunk a Tiszán, lágyult el a kocsmáros hangja, és megölelte Béci vállát, cingár kis kölyök voltam, és akkor a húgomat elragadta a víz. Vitte, vitte egyenesen egy buzgár felé, mi meg csak ordítottunk, visítoztunk a parton. A folyó büntet, bátyám, ne feledd, csak tényeket ismer, a nagyszájúak véleményét pedig szereti megcáfolni, mutatott a másik sarokban félrészegen fennhéjázó halászokra. Béci elgondolkodva nézett rá. Ilyen a Tisza, fiam, kegyetlenül akaratos folyó."


Halász Margit: Éneklő folyó
Értékelés: 5* prominens bögrecsárda az 5-ből
Kedvenc karakter: Árvai Lali:D


Számosával vannak olyan könyvek az életemben, amelyek nagyon-nagyon érdekelnek, de valami miatt úgy érzem, még nem érkezett el az idő, ezért várok, várok, aztán átkozódom, hogy mi a fenének vártam ennyi ideig. (De ez még mindig a szerencsésebb kategória, mint a hatalmas pofára esés.)
Az Éneklő folyó kicsit olyan élmény volt számomra, mintha hazaérkeztem volna; otthonos érzés volt hallgatni Mari nagymamájának meséjét a tiszai szörnyről, ami bánatosan sír elvesztett szerelmese után, de a regényben szereplő alakok is ismerősek voltak, hiszen ízig-vérig magyar figurák, ismerhetjük néhány vonásukat más történetekből, vagy az utca túloldaláról, a munkahelyről vagy akár csak hallomásból. Néhány szereplőnek öröm elemezgetni a lelkivilágát, például Mariét, ennek a szerelmi drámának a királynőjéét. Olyan ez a nő, mint egy Hortobágyon nőtt orchidea, az ember csodálkozik, hogyan tud ezen a szikkadt, kegyetlen földön megélni ez a kényes, üvegházba való törékeny virág, és egyáltalán, hogy a csudába került ide, a Jóisten pottyantotta le a földre? Mari, Kandicsfalva orchideája, ez a két diplomás festőnő Béci, a falu hentese mellett tengeti az életét, amit ő boldognak és teljesnek nevez - csoda, hogy az ég még nem repedt meg -, nem is tudom, hogy lobbanhatott benne szenvedély a zöldszemű Renátó iránt, biztos a tiszai szörny síró éneke tehet róla.
Amit ezekből a kapcsolatokból szerintem meg lehet tanulni, az az, hogy a szerelem önmagában nem elég. Édeskevés az a hirtelen kiszikrázó, leírhatatlan érzelem a gyomor és a szív között, erre házasságot - már amennyire én értek hozzá - nem lehet építeni, ha nem társul mellé közös hullámhossz (talán ez a legfontosabb), egyetértés, együttműködési készség, hasonló életszemlélet és néhány közös téma. Felelősségérzet, egymás kölcsönös megbecsülése. Mert Mari és Béci olyanok egymás mellett, mint egy cikornyás, kicsit silány minőségű üvegpohár és egy mázas bögre, aminek letörött a füle, de ugyanez igaz Kisékre, főleg Beára. Mindig keres valamit, de sose találja meg, pokoli lehet. A benne tátongó űrt keresi tulajdonképpen, talán az önbecsülése hiányát, amelyet használtruha-bálákba próbál fojtani. Bezzeg a Kozma Orbán, a remekbe szabott ladikok alkotója, ő tudja, mi a dolce vita, és tudják Mariék malackái is, a Rómeó és a Júlia.
És persze tudja a Tisza, ez a festett szőke ledér nő, aki mindig ad, de mindig többet vesz el, mert ő a partba szerelmes, és az emberekkel ellentétben oly ritkán és oly kevés időre érheti el vágyai tárgyát, és azok a hülye emberek még mérgezik is, meg állandóan fogdosnák a halakat, a vén, telefonáló harcsa is megmondhatja, meg a kerge szilvaorrú keszegek. Amikor pedig a szörny megmozdul benne, az epergömbökről álmodó gyík felrezzen, és belebújik a sátort formáló Anna Karenina lapjai közé.
De mindenki tudja ám, hogy Kandicsfalva a világ közepe, oszt Dallas, ezt Árvai Lali is megmondta, a horgászok sokfunkciós átka, meg a fácánjai.

"A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az."


Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2011
Ár: 2990 Ft


2012. augusztus 13., hétfő

Akció


Szandi Könyvmaraton, 40%-os akció, a kiadó saját regényeire, 
augusztus 17-éig.


Igen, volt képem rendelni, mert ezek iránt régóta esz a fene, és ez a vágy nem csillapult:
Tölgyfa a dombtetőn
Napok háza
A párizsi feleség

Ti rendeltek valamit?

A könyvek és az emberek

(Update: a néhány napja happolt Kosáryné könyvem, a Vaskalitka eltűnt, mert a rukkoló törölte magát, nagyszerű.)

Ismét módosult tudatállapot, migrénnel, fájó háttal tetézve, de annyi süti meg szeder van itthon, hogy nincs szívem panaszkodni. Én is sütöttem ám (nem szedret), banános-csokis-kókuszos.
Tíz könyv postjával vagyok lemaradva, de most nincs kedvem regényekről írni, helyette megírom a nyolcvanharmadik rukkolás élménybeszámolót, némi vénasszonyos sirámmal körítve.
Több problémám is van:
- lassú, ezt már többen írták, bár így még nem csúsztam le könyvről, baromi idegesítő lehet.
- rengeteg rajta a szemét. Ez alatt a hatvanéves műszaki és KRESZ-könyveket, Tangákat, Romanákat, Éva-,korabeli babaápolási kézikönyveket, Dallas képeskönyvet vagy mit, és az ehhez hasonlóakat értem. És ezek a gyújtósok egyenértékűek pl. a Sárkányok táncával, a kaphatatlan New York-trilógiával és a fél perc alatt elhappolt vörös pöttyösökkel.
- nagyon kevés az olyan könyv, ami érdekel. Amit pedig felraknak, rögtön el is viszik, ma például egy Birodalmat és egy Tövisek hercegét, ez a zsákmányolási technika rosszabb, mint arra a kurzusra elsőként feljelentkezni, amit jó tanár tart és 12 személy a keretlétszám. Nem tudok és nem is akarok egész nap a gép előtt üldögélni.
- Ellenben van tíz pontom, azt hiszem, elüldögélhetek rajta még egy darabig. Új könyvet nem rakok fel, amint ezek elfogynak, hagyom a Rukkolát a fenébe.
- Az oldalon alapfeltétel, hogy jó állapotú könyveket rukkoljunk, ehhez képest kaptam egy koszos könyvet. Igen, tudom, naiv vagyok és megkérdezhettem volna, milyen állapotban van a kötet, de én olyan hülye jókislány vagyok, hogy a játékszabályok szerint játszom. Egy másik könyvbe bele van írva, amúgy kifogástalan állapotban van, de nagyon tudtam volna értékelni, ha szólnak róla. Volt azért egy pozitív tapasztalatom is, a rukkoló megkérdezte, hogy úgy is kell-e nekem a könyv, hogy a régi kiadás van meg neki. Igen, kértem, mert elsősorban a tartalma érdekel.

Ehhez kapcsolódik egy másik csalódásom is, egy kölcsönadott könyvemet szakadt borítóval kaptam vissza, egy szónyi bocsánatkérés nélkül. Igen, ez esetben is jelezhettem volna, hogy légyszi, vigyázz már rám, mert nekem érték ez a könyv, de egyrészt nekem alap, hogy vigyázok minden cuccomra, az pedig kőbe van vésve, hogy kölcsönkapott könyvre úgy vigyázok, mint a macskáimra és a piros csizmámra. (Nem véletlenül nem szoktam kölcsön kérni: félek, hogy minden óvatosságom ellenére baja esik a könyvnek, és akkor a szadista lelkiismeretemet életem végéig hallgathatom.) Másrészt nem akartam az illetőt megalázni azzal, hogy ilyen nyilvánvaló dologra emlékeztetem, de, úgy látszik, megint én vagyok a kakukktojás.

Vége a hegyi beszédnek, ágyba bújok Scudderrel. Mármint a könyvvel, nem az exzsaruval, túl sokat piál, de amíg nem dől a papírból az alkoholszag, addig nincs baj.


2012. augusztus 12., vasárnap

Új Ad Astra

Szeptemberben érkezik a kiadó új regénye, az Oszama.


A fülszövege nagyon érdekesen hangzik, a címe alapján nemigen akarnám elolvasni.

"Egy globális terrorizmustól mentes világban a magánnyomozó Joe-t titokzatos nő béreli fel, hogy felkutasson egy férfit: egy rejtélyes írót, akinek ponyvaregényeiben a hős Oszama bin-Láden, az igazságosztó… Joe-t hajszája az író után Ázsia eldugott zugaiból Párizsba és Londonba viszi, és ahogy a rejtély egyre sűrűsödik körülötte, egyetlen kérdés van csupán, amelyet nem mer feltenni: valójában kicsoda ő maga, és a regényekből mennyi a kitaláció? Ismeretlen üldözőkkel a nyomában Joe identitása lassan széthullik, ahogy felfedezi a világát kísértő menekülteket. Honnan érkeztek és mit akarnak? Joe tudja, hogyan kell véget érnie a történetnek, de még ő sincs felkészülve az igazságra, sem pedig a döntésre, amelyet végül meg kell hoznia. 

Az Oszamában Lavie Tidhar a szeptember 11-e utáni globális tudatalattit megcsapolva vegyíti a film noir, a dokumentumpróza, az alternatív történelem és a thriller elemeit, hogy a mai idők nyugtalanító, ugyanakkor lenyűgöző korrajzát alkossa meg."

OKK lekövezve

A szavazás lezárult, Monte Cristo fölényes, magabiztos többséggel nyert. A határidő október 1., ha valaki nem olvassa el addigra, bevárjuk. Az első "ülés" háziasszonya Heloise lesz, az ő postja alatt fogunk beszélgetni a regényről.


2012. augusztus 11., szombat

Tizennégy éjszaka

"... Errefelé él egy legenda a makacs hetedik hullámról. Az első hat kiszámítható és kiegyensúlyozott. Meghatározzák egymást, építenek egymásra, nem okoznak meglepetést... De vigyázat, jön a hetedik hullám! Ez kiszámíthatatlan. Sokáig fel sem tűnik, benne van az unalmas végjátékban, igazodik az előtte kifutó hullámokhoz. De néha kitör. Mindig csak ő, mindig csak a hetedik hullám. Mert gondtalan, gyanútlan, lázadó, mindent elsöprő, mindent újjáalakító."


Daniel Glattauer: A hetedik hullám
Értékelés: 3.5 postafióklélek az 5-ből
Kedvenc karakter: Emmi


Már az első részről se tudtam sok mindent írni, erről még kevésbé. Sokak szerint olvasók elleni merénylet volt a Gyógyír északi szélre befejezése, szerintem kicsit idegesítő, így nem nagyon voltam izgatott, mi történik a folytatásban - talán mert sejtettem, hogy Emmi és Leo még mindig ugyanazokon a problémákon rugózik, tisztára, mint egy mókuskerék, csak én olyan mókus voltam, akinek tele van a tütüje a körbe-körbe futkosással.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a könyv unalmas... illetve mégis. Éppen nem aludtam el rajta, de engem abszolút nem érdekelt, mire jutnak ezzel a szerencsétlenkedéssel, és úgyis ki lehet találni, hogy mi lesz a vége. Egyértelmű, hogy ez a két ember nem tud egymástól elszakadni, amíg létezik az internet, de amikor végre valamelyikük rászánja magát a cselekvésre, akár az A, akár a B verzióra, a másik mindig visszatáncol, a türelmem a végső határon jojózott.

Azt hiszem, el fogom adni ezt a két kötetet, remélem, lesz rá jelentkező.


Eredeti cím: Alle sieben Wellen
Kapcsolódó kötet: Gyógyír északi szélre (előzmény)
Kiadó: Park
Kiadás éve:2010
Fordította: Kajtár Mária
Ár: 2900 Ft
Az író honlapja


2012. augusztus 9., csütörtök

Blogdíj (Lana kérdései)

Olyanok ezek a blogdíjak, mint az iskolába beszabaduló influenzavírus, mindenkin végigmegy, néha többször is, de nem akarok gonoszkodni. Én négyszer kaptam meg - legalábbis ennyit vettem észre -, továbbadni nem fogom, mert már az influenzához hasonlóan mindenkihez elért, de igyekszem mindenki kérdésére válaszolni.
Elsőként Lana kérdőjelei következnek, mert az övéi állnak a legközelebb hozzám (Nokedli, theodora, Nima ne, ne sértődjetek meg, érdekes kérdéseket írtatok össze, csak a lelkialkatomhoz a Lanáéi illenek a legjobban).

1. Mi a kedvenc könyved, és milyen színnel vagy illattal tudnád a leginkább meghatározni?
Egy kedvenc könyvem nincs, de most Az időutazó feleségét fogom megjelölni, mert hozzá tudtam a leghamarabb színt kapcsolni: a piros. Nem a rikító kárminpiros, hanem egy bőrtopánka pirosa.

2. Milyen mitológiai lény lennél, vagy melyik az a mitológiai lény, amelyet (akár kicsinyítve) elfogadnál otthonra?
Öö lehetek istennő?:D A természeté, a flóráé és a faunáé, a bántalmazásért pedig kegyetlen bosszút állok. Rettenetesen mérges vagyok, amiért a városban lassan minden fát kivágnak a nyavalyás díszkövek miatt...
Vagy vízi nimfa lennék. Érettségem feltétlen jelen, hogy már nem lennék vámpír, nem, nem a csillogó vagy a kufircoló, hanem az igazi.

3. Melyik könyv(ek) tanított(ak) a legtöbbet az életről?Ez egy érdekes kérdés... mindegyik könyvből lehet tanulni valamit.

4. Képzelted-e már el, hogy valamelyik könyvben élsz? Ha igen, melyikben?
Ó, igen, A szél árnyékában szívesen élnék. Szinte belebújtam abba a történetbe, szeretném is újraolvasni (kabátkönyv, na).

5. Hittél-e olyasmiben könyv kapcsán, amiről csak később tudtad meg, hogy nem igaz? Ha igen, melyik könyv kapcsán és miben?
Igen. Amikor olvastam az Ellen Rimbauer naplóját (valószínűleg még általános iskolás voltam), gyermeteg módon hittem Rose Red létezésében.

6. Van-e olyan könyv, amin úgy nevettél, hogy még a könnyed is kicsordult? Ha igen, melyik?
Nem is egy, szerencsére:) Elsőként az Indul a bakterház ugrik be, majd a Hárman egymás ellen, végül a Családom és egyéb állatfajták, utóbbinak, ha feljön egy idézete a molybeli frissben, minden alkalommal elröhögöm magam.

7. Melyik az a könyv, amit bármikor, bárhol képes lennél olvasni?
Öö nem tudom... hangulatolvasó lénynek ez nehéz kérdés. Legyen az Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet, igaz, hogy még az elején járok, de talán a non-fiction az, ami független a kedvbarométertől.

8. Melyik az az alapötlet (világ), ami az általad eddig olvasott könyvekben szerinted a legeredetibb és miért?
Ciki lesz, de zsenge koromban nagyon eredetinek találtam az Anita Blake háttérvilágát, jelenleg nem tudok ilyet megnevezni. De a Mercy Falls farkasai sorozat alapötlete, nevezetesen, hogy bizonyos emberek a hideg miatt változnak farkassá, nekem nagyon tetszik.

9. Van-e olyan szereplő, aki az általad olvasott könyvekből példaképpé vált számodra? Ha igen, ki, melyik könyvből és miért?
Több ilyen van, a legutóbbi Anne Elliott, a Meggyőző érvek főszereplője. Csodálom szilárd jelleméért, hogy az őt körülvevő miliő és a múltbeli események ellenére nem vált egy megkeseredett, rosszindulatú vénkisasszonnyá, hanem továbbra is jólelkű, nemes gondolkozású és olyan türelmes, amilyen én sose leszek.

10. Van-e olyan könyv, amit sokadszori nekifutásra is képtelen voltál végigolvasni, pedig nagyon szeretted volna? Ha igen, melyik és miért?
Emlékeim szerint ilyen nincs, olyan, hogy másodjára sem sikerült, igen - Vavyan Fable: A halál zsoldjában, untam az elejét.

11. Melyik az első könyv, ami eszedbe jut, ha azt mondom: ősz, tenger, élet, napkelte? (Mindegyikhez egy-egy könyv érdekelne, de ha több jut eszedbe, azért ne fogd vissza magad, ha pedig lenne kedved megindokolni, azért külön hálás lennék.)
Ha együttesként veszem a szavakat, akkor Banville-től A tenger, pedig még nem is olvastam:D, ha külön-külön, az őszről A Highgate temető ikrei (őszidő esetén mindig ez jut eszembe, és követi a vágy, hogy újraolvassam), a tengerről az, amit a legutóbbi leveleddel küldtél át, élet... hűű, ez önmagában túl tág fogalom, napkelte - Linn Ullmann: Áldott gyermek.


És még mondanom kell tizenegy dolgot magamról:
1. Kiskoromban féltem a piros tulipántól, ill. a fekete belsejétől, hogy megharap. (Csak úgy finoman közlöm, hogy gyermekkori félelmeket nem szabad kiröhögni kommentben.)
2. Rájöttem, hogy úgy is tudok hajat mosni, amióta vállig ér ez a csigatömeg, hogy csak előrehajtom a fejem. Amikor egyszer kipróbáltam, seggig érő hajjal, iszonyatosan megfájdult a fejem.
3. Szintén mai, elmés felfedezés, hogy sütni jobban szeretek, mint főzni.
4. Utálok takarítani, ill. azt utálom, hogy max. jövőhéten kezdhetem elölről.
5. Nagyon sokszor vannak rémálmaim.
6. Jelenleg ciklámenszínűre vannak festve a lábkörmeim.
7. A kezemen nem.
8. Régen sok gyűrűt, karkötőt, nyakláncot hordtam, mostanában nem, kicsit fájlalom.
9. Imádom a fehérre festett, régi stílusú bútorokat.
10. Szeretem a Lakáskultúrát, a Rubicont és a BBC Historyt.
11. A magyar történelem iránt viszont képtelen vagyok felpiszkáltatni az érdeklődésem, ezért a középiskolai töritanáromat teszem meg bűnbaknak.
12. Ja, végére értem, jessz:D


Két megjelenés

1. A mai napig nem mertem 100%-os biztonsággal elhinni, hogy tényleg lesz Margaret Atwood életműkiadás, de ennek itt az első tanújele, a Guvat és Gazella. Bevallom, rajongó létemre kicsit megriadtam a fülszövegtől, elég elszálltnak hangzik, pedig Margaret egyik magyarul megjelent regénye sem mondható szokványosnak vagy unalmasnak, különböznek egymástól és egyediek. Kicsit nagyot mondtam, mert a Fellélegzést azóta sem olvastam el, márpedig mire lesz Európa akció a Szandinál - azaz, amikor meg tudom venni a Guvatot - illő "készen" várni Atwood új művét.
Itt bele lehet olvasni.
Szerző: Margaret Atwood
Cím: Guvat és Gazella
Eredet cím. Oryx and Crake
Kiadó: Európa Könyvkiadó 
Kiadás éve: 2012
Fordította: Varga Zsuzsanna
Oldalszám: 256 oldal
Ár: 3200 Ft



2. A Vérbe öltözött Anna után jön a Geopen kiadó újabb ifjúsági regénye, A kör. Érdekessége, hogy svéd szerzők tollából származik, óvatosan ráraktam a kívánságlistámra, de még nem tudom, érdekel-e annyira, hogy én legyek a tesztnyúl.
Szerzők: Mats Strandberg - Sara Bergmark Elfgren 
Cím: A kör
Eredeti cím: 
Kiadó: Geopen Kiadó 
Kiadás éve: 2012
Fordította: 
Oldalszám: 600 oldal
Ár: 3400 Ft
Megjelenés: 2012. 10. 25.



Titeket érdekel valamelyik?








2012. augusztus 8., szerda

Júliusi zárás

Mindig történik valami, ami az adott hónapot teljesen hazavágja. Jelen esetben a Szandi nagy nyári akciója.

Brigitte Bullard-Cordeau: Boszorkánykonyha François Trassard – Dimitri Casali – Antoine Auger: Magánélet a Napkirály korában Virginia Woolf: Felvonások között
Virginia Woolf: Az évek Virginia Woolf: Három adomány Melania G. Mazzucco: Vita Marina Cvetajeva: Marina Cvetajeva versei
Maurice Druon: Zeusz emlékiratai Evelyn Grill: A gyűjtő Lucy Maud Montgomery: Anne válaszúton Lawrence Block: Tánc a mészárszéken
Leila Meacham: Rózsák Gail Carriger: Soulless – Lélektelen Katherine Webb: Homály

A Boszorkánykonyha nagyon régóta csücsül a kívánságlistámon, már arra is gondoltam, hogy letörlöm, nem fogok érte hét ezret adni, de a Líra akciójában mindössze 990 Ft, annyit bőven megért, és gyönyörű kiadás, öröm lapozgatni. A Magánélet a Napkirály korában egy magamfajta dilettáns francia történelem-rajongónak alap, még jó, hogy azonnal rendeltem, mert a Magánélet-sorozatot nagyon hamar elkapkodták. Ugyanezért ejtettem meg rögtön a nagy akcióbeli vásárlást, és marha soknak tűnik ez a hat könyv, de valójában nagyon kell türtőztetnem magam, hogy ne szerezzek be további kincseket. Cvetajevába beleszerettem, amit három vers is bizonyít. Ginny néni műveinek beszerzésére azóta készülök, amióta elolvastam tőle az első könyvet, sajnos csak ennyit akcióztak le tőle, és a Flush-t, aminek már boldog tulajdonosa vagyok. A Zeusz és A gyűjtő régóta érdekel, Anne Shirley kalandjainak második részét ajándékba kaptam Liliane-től, Scudder kilencedik pokolbéli alászállása reci volt, a Rózsák csere (zenkának nem tetszett, hej, hogy fogok én káromkodni...), az utolsó kettő pedig szülinapi ajándék; a Soullesst régóta szerettem volna, de miután vagy négy cseréről lecsúsztam, rá esett a választásom, a Homály pedig nagyon érdekesen hangzik, és az Örökség elolvasása óta kíváncsi vagyok rá.
De a nagy akcióbeli dőzsölés óta nem vettem könyvet, azaz kb. egy hónapja.