2012. április 11., szerda

Kényszer?

Valamikor elhatároztam, hogy az idén beszerzett könyveket el fogom olvasni, mármint még ebben az évben. Jelenleg 38 könyvnél járok, de csak 20-at vettem, ami még mindig elég tekintélyes mennyiség, ám a 2011-es év első négy havi vásárlásához képest sokkal jobb - akkor már 39-nél vásárolt könyvnél tartottam, tehát feleannyi a mennyiség.
De térjünk vissza a teljes létszámhoz - igaz, a csere és a reci nem tilos, csupán a vásárlást óhajtottam korlátozni -, 38 kötetből tizenhármat olvastam el eddig. Nem szoktam megadott tervet követni, az olvasási szokásaim (is) finoman szólva rapszodikusak, azt kapom le a polcról, amihez éppen kedvem támad, és ez a szeszélyesség kezd tiltakozni a szabályozott olvasás ellen. Igen, majd akarok Holmes-t, Flush-t vagy McCullerst olvasni, de nem most. Most éppen úgy megkívántam két másik könyvet - amik ráadásul nincsenek is a birtokomban, horribile dictu! -, hogy amikor elvánszorgok a könyvtárba (hamarosan), le is vadászom őket, nevezetesen egy Schäffer Erzsit és az első Adrian Mole-t. Nem akarom, hogy elvesszen az olvasás élvezete és kényszerré váljon.

Nyafogás off, megyek aludni.


Ui.: tiszta haszon ez torkosság, így tudtam meg, hogy a démonos könyvek ötödikén lejártak... holnap megyünk könyvtárba. Amúgy tudom, hogy hülyeség, de ez a kis dolog mélyen megrázott, nem szoktam ilyesmiket elfelejteni, tényleg kezdek szétesni.


Kép forrása: weheartit

5 megjegyzés:

  1. én most ott tartok, hogy kellene valami rendszer. ha más nem, legalább készítsem ki egy kupacba, amit olvasnom kell. ez most hülye kifejezés, de pl. Zenka kihívását mindenképpen tartani akarom, ehhez pedig tervezni kell, plusz a recik, plusz, amiket szeretnék, és mivel nincsenek szem előtt, mindig elkalandozok. de attól félek, hogy pont azért, mert ugye én is elég szeszélyes vagyok, nem lenne semmi az egészből, csak mindig útban lennének.
    plusz ugye tartom magam ahhoz, hogy egyszerre csak egyet, és így úgy tűnik, hogy lassan haladok, pedig nem.
    igazából örülök, hogy nincs pénzem könyvet venni, legalább nem nyomasztanak az újdonságok.:D

    VálaszTörlés
  2. Én mostanában nem is akarok nagyon könyveket venni - nincs sok hely a polcon, meg még a könyvespolcomat abszolút nem költöztettem át az új fészkünkbe, és nem akarok itt mindent telepakolni, úgyis azzal majd jön a könyvtáram nagy része, ami szintén olvasatlan.
    Amit igazán várok az az új Joanne Harris, a két új Picoult (az angolok), illetve Rowling új könyve, ezeket biztos be fogom szerezni, de nem nagyon tervezek most mást venni - persze mindig jöhet egy könyvellágyulásos roham :D

    Amúgy a kihívásokat már szinte nem is figyelem. A várólistacsökkentőt meg szeretném csinálni, asszem már 4-et el is olvastam belőle, de most elég kevés időm jut olvasásra, mindenféle más került előtérbe, és ezért a recikkel is lassan haladok, szinte már azokat is alig tudom határidőre elolvasni. De majdcsak sikerül. :)

    VálaszTörlés
  3. Én most a hörcsögszindrómának a könyvtári fajtájában szenvedek :-D igazából könyvet csak alig-alig vettem január óta, de érdekes módon nem is hiányzik. Mondjuk a könyvtárazás nálam is ugye maga után vonja a különböző határidők betartását, de legnagyobb meglepődésemre ez most egyáltalán nem zavar, szinte azonnal nekiesek a könyvtári könyveknek, ahogy hazahozom őket. :-)De ezen kívül más határidős olvasások most abszolút hidegen hagynak (pl. a molyos kihívások, amikre jelentkeztem még régebben, most valahogy nem izgatnak. Ha majd lesz kedvem elolvasom a könyveket, aztán vagy beleesik a határidőbe, vagy nem :-) )

    Ó, én a könyvtári határidőket rendszeresen elfelejtem :-D (persze, az ésszerű határokon belül, pl. 1-3 nap késés nálam megszokott.) És nálatok nincs türelmi idő? Vagy rögtön késedelmi díjat kell fizetni?

    VálaszTörlés
  4. Nima: na, a rendszer az, ami nekem most nem megy:) Milyenre gondoltál? Érdekes, ha szem előtt van és állandóan látom, ráunok még a látványukra is, ez már tényleg perverzió. Szerencsére egyszerre csak egyet olvasok, legalább ez a nyavalya nem fenyeget:)
    Van olyan újdonság, amire fáj a fogad?

    PuPilla: na, azok nálam is kezdenek megtelni:D
    A kihívásokat én se, egy csomóról lejelentkeztem és nem is érdekelnek.
    Biztosan sikerülni fognak:)

    @Heloise: jajj, voltam ám ma!:) És képzeld, négyet, négyet vettem ki, pedig csak kettőt akartam!
    Rájöttem, hogy a könyvtári könyvekkel így kell tennem, azonnal nekilátni, különben csak halogatom őket.
    Fogalmam nincs, de csak 180 Ft-ot fizettem, de nem is a pénz zavar, hanem az elfelejtés puszta ténye.

    VálaszTörlés
  5. Én darabszámra megyek. Ahány könyvet veszek idén, annyit el is kell olvasnom. Lehet az korábban beszerzett, vagy éppen idén. Eddig ügyesen tartom magam ehhez, már a dupláját olvastam, mint amit beszereztem. Vásárlási kedvem nekem is lelohadt (miért szenved ettől manapság mindenki?!), bár a könyvfesztre készülök egy kis vásárlással. Az uram azt mondta, hogy csak egyet vehetek, de sztem kettő lesz belőle. :D

    VálaszTörlés