2012. április 30., hétfő

Mi van velem?

Olvasom Picoult-t, és arra gondolok, annakidején mennyire megrázott A nővérem húga, mennyire elmerültem az Elrabolt az apámban (istenem, milyen átkozottul hülye cím), mennyire megdöbbentett a Tizenkilenc perc. Ezt a három könyvét szerettem az írónőnek, azóta hiába próbálkozom, képtelen vagyok felidézni magamban ezt a régi érzést. A Gyere haza a hetedik magyarul megjelent regénye, tehát kitartóan próbálkozom... de nem megy. És négy rossz könyv után nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nem bennem van a hiba.
A Törékenynél vettem észre, milyen klisékkel operál Jodi; ilyen például a bírósági tárgyalás, ami mindig van, és hetedik alkalommal kezd nagyon tele lenni velem a topánom, a tütüm és a nemlétező tö... fütyim. Unom a tipikus amerikai apamodellt (legnagyobb díszpéldánya Frank Plaskett a Beszélnünk kell Kevinrőlben, utálom ezeket a tuskókat), a temperamentumos ügyvédet, akinek általában van valamilyen cuki állata. És már előre látom, mi lesz a történet vége.

A szukkubusz dala (nem, azóta se bírtam kiheverni): csak nekem zsibbadt le tőle az agyam, nem pozitív értelemben?

A vér kötelez: kellemes, kellemes, de majdnem tégláig martam a falat a kialakuló szerelmi sokszögtől.

A szellemidéző: mit esznek ezen? Majd' megvesztem, hogy olvashassam, mert mindenki áradozott róla, és mit látok? Egy szimpla, totál szimpla YA-t.


Begyöpösödött vénasszony lettem. Hetvenévesen meg Danielle Steelt fogok olvasni.



2012. április 29., vasárnap

Kísértő szépség

"- Fajváltás? - támadt fel Cody érdeklődése. - Ha akarnál, át tudnál változni mondjuk tengeri uborkává vagy... mondjuk arizonai óriásgyíkká is akár?
 - Jó éjt, srácok. Elmentem.
A lépcsőházból még hallottam, ahogy azok ketten éppen azon vitatkoznak, mi vinné el több energiámat: ha egy aprócska kis emlőssé változnék, vagy ha ember nagyságú hüllővé."


Richelle Mead: A szukkubusz dala
Értékelés: 3.2 Biblia az 5-ből
Kedvenc karakter: Erik


A gyönyörű, szexi Georgina a Smaragdváros könyvesboltban dolgozik, aki külseje ellenére soha nem randizik - az okát viszont senki nem tudja: a nő ugyanis szukkubusz, aki elszívja a férfiakból az életerőt, miközben szeretkezik velük. De nem ám ő az egyetlen természetfeletti lény Seattle-ben; itt munkálkodik egy regiment vámpír, angyal, kisördög, démon - gyilkos eddig viszont nem volt közöttük. Ráadásul olyan gyilkos, aki aktuális halhatatlan áldozata brutális elagyabugyálása/meggyilkolása előtt szerelmes levélkéket küldözgetett Georginának. A szukkubusz nyomozni kezd, mivel úgy érzi, halhatatlan felettesei olyan információkat titkolnak el előle, amelyek segítségével nagyobb biztonságba kerülhetnének a többi, alacsonyabb rendű halhatatlannal.

Én olyan elképzelhetetlenül szomorú vagyok.
Úgy vártam ezt a könyvet, mint a messiást, azt hittem, maga lesz a tökély, hiszen a Vámpírakadémiával ellentében nem YA, biztos nagyon szimpatikus lesz a főszereplő is, hiszen könyvesboltban dolgozik és van egy macskája, mi más is lehetne?
Arra tippeltem volna a legkevésbé, hogy egy butácska, hiú nő. Igen, szeret olvasni - egyetlen sorozatot, ami kalandregény - de mit vágok én fel, aki egy kéjdémonról szóló regényről próbál recenziót írni? -, halálosan bele van esve az írójába, de fogalma sincs, hogy néz ki, mert a könyvek hátulján nincs ott a fotója! Úristen, Georgie (frászt kaptam ettől a becézéstől), ha a beszédstílusod lepipál egy osztálynyi tinédzsert, hogyhogy nem használod az internet nyújtotta kellemes szolgáltatásokat?
Bemutatok még egy gyöngyszemet: Georgie Georgina áll a Smaragdváros előtt egy fickóval, próbálja a bolt telefonszámát bekamuzni a sajátjának, a pasas leleplezi az ócska trükköt, és a szukkubusz álmélkodva kérdezi, hogy mégis honnan tudja? Ott van a táblán, a fejük fölött a könyvesbolt száma, ahol mellesleg a nő évek óta dolgozik. A műveltsége hasonló szinten van, gőze nincs a mitológiáról, a Bibliát képtelen értelmezni,  ó, jesszuskám, ez a nő ezerhatszáz éves (!), ennyi idő alatt mást sem csinált, csak csinosítgatta magát?!
Georgina butasága mellett az agyonszlengesített beszéde zavart; képtelen vagyok elhinni, hogy olyan szavak jönnek egy ennyi idős démon szájából, mint "pariban vannak", "jesszuskám", "hókamóka", "pillanatocska", néhány oldalon belül három "cuki", minden "mélyre ment", ezek voltak a kedvenceim. Nagyon remélem, hogy Mead szándékosan ábrázolja ennyire idegesítőnek a főszereplőket, hogy aztán - mint Rose és Lissa esetében - valamennyit fejlődhessenek, mert ha Georgina ilyen marad, hattyúősz leszek a sorozat végére. Igyekeztem elvonatkoztatni a fordító személyétől, de nem tudok elmenni amellett, hogy a kései Anita Blake szövegét mennyire utáltam [az más tészta, hogy azt az Anitát más miatt is utálom, ami természetesen nem a fordító hibája], amelyet szintén Török Krisztina fordított. Egy szó, mint száz, nekem nagyon nem tetszik a fordítás, és remélem, hogy a kiadónál orvosolni fogják ezt a problémát, már csak azért is, mert én már a sokadik elégedetlenkedő vagyok a sorban, és az a vicc, hogy ha nagyon elmerülök a történetben, hajlamos vagyok néhány kacifántos szó felett átsiklani, de itt annyira zavart a szlengszavakkal agyontömködött szöveg, hogy képtelen voltam belefeledkezni az eseményekbe.
Szinte röhejes, hogy mennyire borsódzik a hátam, ha egy könyvben annyi erotika van, hogy szinte kifolyik a lapokról, de érdekes módon itt nem zavart - mondjuk nem is szexelnek állandóan, isten ments -, hiszen egy olyan démon áll a középpontban, aki ezzel táplálkozik. És igen, elhiszem, hogy Georgina észbontóan gyönyörű és birodalmak dőltek össze miatta, de muszáj mindig ezt megismételni?
A mitológia részletesebb bemutatását el bírtam volna viselni, annál is inkább, mert néhány dolgot nem értettem: például, hogy ha a szukkubuszok nem démonok, akkor micsodák? És miért van az, hogy alakváltás előtt le kell vennie a ruháit, de a másik alakjával együtt jár az új öltözet?

Az volt az én a könyv isteni szerencséje, hogy a második fele már izgalmasabb volt, a Georgie körüli imádat a háttérbe szorult, átvette helyét a pörgés, bár ezt-azt kitaláltam, hat kötet során volt alkalmam megismerni Mead cselekménybonyolítását. Azaz nem volt ez rossz élmény, de tagadhatatlan, hogy többet vártam - érdekes, a VA mindig a várakozásoknak megfelelően teljesített, és ez nem, pedig azt hittem, sokkal jobban fogom szeretni. De folytatni fogom a sorozatot, mert emlékszem, hogy a Vámpírakadémia első része sem volt egy nagy durranás, sőt, a harmadiknál éreztem azt, hogy ez már valami, úgyhogy türelem jó olvasmányélményt terem. Olyan gonosz vagyok, hogy Meaddel szemben ilyen türelmes vagyok, másokat meg egy könyv után gátlástalanul elgáncsolok, mint például Cassie Palmert.

Ui.. arra voltam még állatira kíváncsi, hogy az itt szereplő vámpírok olyanok lesznek-e, mint a VA-ban, de nem, ezek szimpla, lightos vérszívók, hümm, sehol egy lobogó bőrkabátos Dmitrij. Fogadjunk, hogy őt hiába bűvölné Georgina!:D

Ui2.: orbitális méretű puszi jár a kiadónak, amiért lecserélte ezt a borítót.


Eredeti cím: Succubus Blues
Sorozat: Georgina Kincaid 1.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012
Fordította: Török Krisztina
Ár. 2980 Ft
Az írónő honlapja

A könyvet köszönöm az Agave Könyveknek!





2012. április 27., péntek

Könyvfüggő a feszten

Én vagyok a világ leghülyébb könyvvásárlásfüggője.
Kinn voltam a könyvfeszten, és
nem vettem egy darab könyvet sem.

Áh, szenzációhajhász és önimádó vagyok. Sejtettem, hogy nem fogok semmit venni, mert csupán 20-25% kedvezmény volt az új könyvekre, ami a kocaolvasóknak kihagyhatatlan ajánlatnak tűnik, a magamfajta mániákusnak viszont piskóta. Szerény személyem 30% alatt szóba se áll az akciós könyvekkel. Bevallom, volt egy Agavés állvány az Anima standjánál, pont ekkora kedvességgel, de egyedül a Birodalom (Saylor) érdekelt, ami viszont még így is rohadt drága lett volna, úgyhogy otthagytam.
A pár száz forintos kötetektől tartottam egyedül, de bosszúságomra - vagy szerencsémre? - semmi érdekeset nem találtam köztük, hiába turiztam, mint egy betépett nyanya a piacon.

És most jön a nagy DE! Ki a világ leghülyébb könyvvásárlásfüggője, aki ott virít a feszten, nem vesz egyetlen könyvet se, de tíz könyvet kell hazacipelnie?
Oké, hat nem az enyém volt, de hát szenzációhajhász vagyok, tudjátok.

Ezek az enyémek:

 Christos Tsiolkas: A pofon Katherine Webb: Örökség Jean-Christian Petitfils: Méregkeverők

Nem rendes recik, hanem ekultosak. De az előbbiből is van elég most bőven.

Mazsolák

Mostanában, a jó idő közeledtével nincs olyan nagy kedvem netezni, végre ott virítok a küszöbön, kezemben könyvvel, a napsütés kellemesen melegít, végre a mi orgonánk is virágzik, szinte megrészegülök, ahogy lifegő orrlyukakkal szipkázom be halványlila illatát [ez itten egy nagyon béna szineztézia, kéretik nem röhögni].

Az alábbi ötletet Nimától loptam, melynek keretében olyan könyveket kellene bemutatnom, amik nem mai csirkék, de, bevallom, van köztük egész friss is, de nem villog a reflektorfényben, nem jön fel egy napon belül 32-szer a Molyon a frissben, nem kerül ki tíz blogra két héten belül, nem készítettek belőle drága, de gagyi filmet, magyarán nincs az emberek arcába nyomva.


                                                           
Marisa de Los Santos: És besétált a szerelem
[post]

Ez a könyv nagy kedvencem és nagy vesszőparipám, mindig visongok egy sort írásban, amikor valakinél meglátom, hogy olvassa vagy pozitívan nyilatkozik róla:) Olyan finom, könnyed történet, ízek, színek, illatok pasztellkavalkádja, még ha a nyálasnak tűnő cím nem is ezt sejteti. Sajnos a folytatása nem jelent meg, és csak egy picit enyhít a bánatomon, hogy cinnamonnak nem tetszett, mármint hogy nem maradtam le semmi egetrengetőről. Bár még elolvashatom...

                                                           
Arthur Japin: Casanova menyasszonya
[post]

Szegényke megjelent az Európánál, és kábé ennyi, nem emlékszem, hogy emberek tömege kapkodott volna utána, pedig több, mint egy szenzációhajhász történet, amely csak egy újabb bőrt akar lehúzni egy hírhedt személyiségről. Sok helyütt fáj, más részei szépek, Casanovától pedig falnak lehet menni, eh, pasik...

                                                       
C. Lake - F. Gilot: Életem Picassóval
[post]

Na, ez a könyv tényleg nem mai gyerek, azt se tudtam, hogy megírták, akkor fedeztem fel, amikor a film vetítési időpontjai után kutattam a port.hu-n, rögtön meg is rendeltem. Rémlik, hogy voltak benne kissé unalmas részek, de az összkép kétségkívül pozitív: érdekes könyv egy érdekes nőről, egy érdekes művészről és egy érdekes kapcsolatról; de vajon tudta-e Francoise, hogy mibe vág bele? Hitte-e, hogy győzhet?

                                                         
Doris H'Almay: Név nélkül

Őt már csak azért sem nagyon ismerik, mert félig-meddig magánkiadásban jelent meg, ráadásul méretéhez képest elég borsos áron. Szomorkás, kisasszonyos stílusú történet egy magyar szerző tollából, aki civilben, ha jól emlékszem, állatorvos. Hihi, azt gondoltam, milyen merész leszek, hogy hangulatában a Jane Eyre-hez fogom hasonlítani, észlény Amadea belepillog a postjába, mit lát? "...aki szerette Jane Eyre Rochesterét, őt is kedvelni fogja." Cavinton.

                                                        
Jennifer Donnelly: Északi fény
[post]

Ezt a történetet nagyon szerettem, holott A tearózsa után valami ultrakönnyed romantikus könyvre számítottam, de az írónő kellemesen meglepett, nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen regényt is tud írni. Ennek is nagyon erős atmoszférája van, leginkább ez maradt meg bennem, és persze a háttérben zajló eset, amely miatt elolvastam Theodore Dreiser regényét is.


Basszus, eltűnt a freeblogon lévő olvasmánylistának a vége, hát ez meg hogy a pékbe?! Grrrr, hát sose szabadulok meg ettől az idegőrlő munkától?!


2012. április 26., csütörtök

Gyémántok az örökkévalóságnak

"Egyik elvem: hülyével ne vitatkozz, mert könnyen összetéveszthetnek vele."


Vavyan Fable: Halálnak halálával
Értékelés: 5 mozgó fejű tigris medál az 5-ből
Kedvenc karakter. legyen a lökött Melotti? És persze Pikírt

Hopp, ez a könyv, szegény, jól lemaradt, mint a legendás borravaló. Mondjuk, egyszer már írtam róla, ezért nem is szöszmölődöm szabályos blogposttal, inkább csak lefirkantom roppant örökbecsű impresszióimat.

Fable-t akkor olvasok, ha beszaladt a madzag és végképp elegem van a világból és a benne élő emberekből. Nem szégyellem bevallani, hogy számos régi könyve kabátkönyv jellegű nálam, de öt fő-fő van közöttük: a Mesemaraton, a Sárkánykönny, a Szennyből az Angyal, a Jégtánc és a Halálnak halálával. Két hónappal ezelőtt az utóbbi került sorra, pedig nincs benne semmi extra, egyike Vavyan Fable "szimpla" zsaruregényeinek, valamiért mégis kedves kérges szívemnek. Szeretem a karaktereit, az almazöld ruhát, az értékelésben írt izét - annyira elfogadnék egy olyan medált, meg egy békásat -, a felmerülő gondolatokat, és hogy nincs annyira telítve odamondogatással, mint a későbbi regényei.
Remélem, előbb-utóbb ez a könyv is kap egy tisztességes újrakiadást, mint a többiek, bár elég allergiás vagyok az újdonat borítókra - a csupasz seggnél csak jobb jöhet, kivéve egy másik csupasz segget -, az átdolgozásokról nem is beszélve. Lehet, hogy én változom-változtam meg, lehet, hogy Fable, de az a valószínűbb, hogy mindketten, ezért vagyok képtelen rávenni magam arra, hogy a legfrissebb történeteit elolvassam. De jónéhány más, "régi" szerzőmmel is így vagyok, például Dean R. Koontz-cal vagy Stephen Kinggel - úgy érzem, már túl vagyok rajtuk, hogy már nem tudják számomra azt adni, amire szükségem van, talán fogalmazhatunk úgy, hogy kinőttem belőlük. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ilyen vénséges fejjel lenézem vagy rossz íróknak tartom őket, csak én már magam mögött hagytam őket.
Öregszem, na. Csak sznob ne legyek - habár ez a veszély aligha fenyeget. 




Kiadó: Pannon
Kiadás éve. 1989
Ár: passz, gondolom, pár száz forinttól ki lehet turkászni az antikváriumokból


2012. április 25., szerda

A hét borítója

(Tudom, megint le vagyok maradva, de pár napon belül két migrén még engem is kiüt.)

Annyira gyönyörű ez a borító - Sánta Kira alkotása - hogy muszáj ebben a rovatban is szerepeltetnem:


2012. április 22., vasárnap

Megszentelt percek

"Arra gondolok, az idő peregve, álmosan, de leejti gyöngyeit, a perceket, ilyen a természete - eltelik így is, úgy is."


Schäffer Erzsébet: Pókfonálon
Értékelés: 4.6 legényfogó az 5-ből
Kedvenc "karakter": Inci néni


Már egy ideje tervezem, hogy megismerkedem Schäffer Erzsébet műveivel, bár anno a Nők Lapjából ismertem a stílusát, de a könyv mégiscsak könyv, na. A könyv más, annak már szelleme van.
Igazából féltem tőle, hogy túl cukrosnak, édeskésnek, nagymamaszagúnak fogom találni, és akkor jön a rajongók hada és szétszednek (a rajongóktól ritkán tartottam, de, valljuk be, teljesen más egy semmi kis YA-t lefitymálni, mint egy népszerű, kortárs magyar írónőt, akinek semmilyen negatív dolgot nem lehet a rovására írni, például nem buzdítja a rajongóit arra, hogy javítsák fel a könyve tetszési indexét). Mint amikor egy alapvetően szép, szépia árnyalatú képet túlcsicsáznak mindenféle díszítéssel.
Néhol éreztem ezt a túlcifrázást. Úgy érzem, Schäfferhez nekem egy lelkiállapot kell, mert alapvetően túl kérgeslelkű vagyok hozzá - ezért vártam egy jó ideig vele, mert már tavaly év végén elhatároztam, hogy megismerkedem vele, néhány más íróval egyetemben -, amikor már túlzottan fáj minden, nyűgös vagyok és minden összeesküdött ellenem, mert az ilyesmik általában kézen fogva járnak.
Volt a történetek között olyan, ami nagyon betalált - áh, de utálom ezt a szót, szóval ami közel állt hozzám, volt, amitől reflexszerűen ugrándozni kezdett a szemöldököm, volt, amit nem tudtam hova tenni, és így tovább. Egy kicsit meglepődtem, hogy vannak köztük szomorú anekdoták - például a November vagy a Masni -, nem hittem volna, hogy SE lelke is sajog, ami alapvetően hülyeség, hiszen mindenki emberből van, és mindenkinek vannak rossz emlékei, fájó sebei, olyan dolgok, amelyektől összefacsarodik még az ember lábujja is, a szájíze pedig olyan keserű lesz, mintha bekapott volna egy levél No-Spát. (Milyen költői vagyok, hehh.)
De inkább mesélek arról, ami ismerős volt - például a Füvön járó, azzal a különbséggel, hogy a veranda nálam küszöb volt, és a mai napig szoktam érezni, amikor már elég meleg van ahhoz, hogy reggel a küszöbön bambuljak teázás közben:

"Nyári reggel van.
 Ott ülök a veranda lépcsőjén.
 Négy-öt éves lehetek.
 Békén hagynak.
 Nem kell még felöltözni, elég csak lenni a pillanatban, teljes valómban, minden feladat, vágy, akarat és terv nélkül."

Vagy ez:
"Régen élt tanítóm hangját hallom: ne félj, ne légy óvatos, sebezd meg magad a másik emberrel. Szeresd..." (Négy szem som)

A tűztoronybant nagyon szerettem... és nemcsak a cukorkáért (úgy ennék ilyet, így, ekkor...):
"A Vegyesboltból, ahol a hasas cukorkás üvegekbe kis fémlapáttal nyúl be a segéd és csinos papírstanicliba méri a töltetlen savanyú cukrot..."


Nem volt ez rossz, na. Fogok még Schäffertől olvasni - ha olyan lesz a hangulatom. A "betaláló" történetekért. Aztán, egyszer, összegyűjtöm őket. Talán.


Kiadó: Nők Lapja Műhely, Sanoma Budapest Zrt., 2009
Ár: 2200 Ft


2012. április 21., szombat

Amúgy

édesek vagytok, én is Picoult könyvét akarom a leginkább olvasni, hiába nem volt az igazi a három legutóbbi, továbbra is kitartok mellette. Ettől függetlenül A nővérem húga előtt megjelent regényeit is kiadhatnák.

Ja, tegnap elkezdtem a Flush-t (akarok egy cocker spánielt, mondtam már?), mert az pici és vékony, és nem foglal sok helyet a táskában.

((Elvileg megyek Könyvfesztre, nem tudom, hány könyvvel jövök haza, de imádkozzatok érettem, mert a Sötét Ruhatárú Nagyúr árnyéka végig ránk - rám, Nitára, patre, és nagyon remélem, hogy fezerre is - fog vetülni, és ha tudósítanak négy futva sikítozó nőről és egy nyomukban ostort pattogtató hajcsárról, nem ér eltitkolni, hogy ismertek minket.))

A vörös zoknis lázadó, kutyával és Bőrápolással

"Most már biztos, hogy intellektuel vagyok. Tegnap este láttam Malcolm Muggeridge-et a rétegműsorban, és majd minden szavát értettem. Minden stimmel: rossz otthoni körülmények, alultápláltság, meg a punkokat is utálom."


Sue Townsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója

Értékelés: 4.8 autósztráda neuraszténia az 5-ből
Kedvenc karakter: a nagymama


Adrian Mole-t eddig nagy hiányosságomnak tekintettem, de hiába trónolt a kívánságlistámon, csak egy bizonyos szinten birizgálta érzékeimet. Viszont, amikor legutóbb a könyvtárban kavirnyáltam (copyright by Nokedli), hirtelen ötlettől vezérelve lekaptam a polcról, pont volt benn egy darab az első részből - irtó frusztráló, ha egy sorozatnak valaki elragadta a nekünk soron következő részét, nem igaz? -, és még aznap el is olvastam.
Baromi jólesett. Nagyon... megkönnyebbült érzés volt visszabújni egy elmúlt világba, amikor a legnagyobb probléma a csütörtöki matekdoga volt, hogy holnap lehet, hogy felelek töriből, és még tesi is lesz, blöe - magyarán visszavitt a saját iskolás éveimbe, bár nem az általános iskolába, hanem a gimibe, előbbiről (szerencsére) már csak halvány emlékeim vannak. Pedig nem volt ez olyan régen, és emlékszem, akkor nagyon melósnak éreztem a dolgomat. Leginkább az állandó tanulásra emlékszem, mert én ezt csináltam. Hogy mi hajtott előre, rejtély, de  (sajnos) ez érettségi után - vagy lehet, hogy közvetlenül előtte - kiveszett belőlem, de ezt más hajtós társaimnál is láttam, kifogyott belőlünk a benzin.
De térjünk vissza Adrian Mole-hoz, mert neki nem a töridolgozat a legnagyobb problémája, hanem Pandora, Élete Szerelme, intellektuel volta (elvégre Háború és békét olvas:), Barry Kent, az orv pattanások, és persze a radikális volta, azaz lázad minden és mindenki ellen, ááá:D Szétröhögtem magam ezeken az egyszerű stílusú, egyszerű témákról szóló naplóbejegyzéseken, de ennek ilyennek is kell lennie - ismét egy önpárhuzam következik: az én akkori naplóim se magasröptűbbek, sőt, attól tartok, a színvonal ma se sokkal jobb.
A legvinnyogósabb a londoni osztálykirándulás volt számomra, íme egy rövid részlet:

"REGGEL 7 Beszállás a buszba.
 7.05 Megesszük az előre csomagolt ebédet, megisszuk az üdítőt.
 7.10 A busz megáll, Barry Kentnek hányni kell.
 7.20. A busz megáll, Claire Nelsonnak vécére kell mennie.
 7.30. A busz elhagyja az iskola felhajtóját.
 7.35 A busz visszatér az iskolához Miss Fossington-Gore retiküljéért.
 7.40. Megfigyelők szerint a sofőr kezd különösen viselkedni."

És ez a gyönyörség megy négy oldalon keresztül, amikor a későbbi nap folyamán valamiről eszembe jutott egy-egy részlet, nagyon törvénytelenül kitört belőlem a röhögés.
Pedig ez a történet valamilyen szinten szomorú. Szomorú, mert Adrian tényleg nem ideális családi körülmények között él; az apját ma talán lúzernek mondanának, az anyja elképesztően önző (kedveli a saját gyerekét, úristen!), egyedül a nagymama törődik vele, és ez a hetvenhat éves öregasszony bárkit meghátrálásra késztet. Drága Adrian, amíg látod a nagymamát, addig ne félj. Persze a szülők viselkedése leképeződik a fiú magatartásán, azon, ahogy a szerencsétlen kutyával bánik, na, nem mintha apa meg anya több törődést mutatna a négylábú iránt. Furcsa volt ez a kettősség ebben a történetben, ennek ellenére teljesen életszerű - annak, aki azt az adott életet élni, teljesen normálisnak tűnik, míg kívülről borzadva szemlélik.
Baromi kíváncsi leszek, Adrian a továbbiakban is ilyen ügyefogyott lesz-e, mert ami tinédzserként még vicces, esetleg cuki, addig felnőttkorban határozottan gáz... na, majd meglátjuk, bár kérdés, hogy mikor folytatom, általában hosszas szünetet tartok a sorozatrészek között.

Ui.: ide felvésem magamnak, milyen sorrendben követik egymást a kötetek:
A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója
Adrian Mole újabb kínszenvedései
Adrian Mole és a kis kétéltűek [haláli ez a cím]
A 23 és 3/4 éves Adrian Mole küzdelmei
Adrian Mole és napi hat cappucino = Adrian Mole - Cappucino évek
Adrian Mole és a tömegpusztító fegyverek [nagyon remélem, hogy Adrian nem kerül ilyen fegyverek közelébe, mert akkor lőttek a világnak]
Adrian Mole elveszett naplói
Adrian Mole folyó ügyei

Ui2.: a naplóból azt is megtudhatjuk, hogy Szűz Mária egy kizsákmányolt agrárproletár:DD


Eredeti cím: The Secret Diary of Adrian Mole aged 13 3/4
Sorozat: Adrian Mole 1.
Kiadó: Móra Könyvkiadó [én ezt a példányt olvastam, de a borító olyan csúnya...]
Kiadás éve: 1986
Fordította: Békés Pál
Ár: kb. 500 Ft-tól, ha antik
Az írónő honlapja




2012. április 20., péntek

Közvélemény kutat ásunk

Az új (ill. már réginek tekinthető...) kérdőív kapcsán kérdezem azt a tizenkilenc embert - aki azt jelölte be válaszul, hogy sok könyvet vett idén -, hogy pontosan miket vásároltak, megbánták-e, terveznek-e a közeljövőben ez irányban gyarapodni, stb. Tizenhat ember kevés könyvet vett - mi számít kevésnek?:)
És ki volt az a két fakír, aki egyetlen kötetet sem vásárolt? (Vagy csak heccből jelölték be ezt?)


2012. április 19., csütörtök

Mit olvasok?

Könnyes búcsút vettem Sherlocktól - azért annyira nem vagyok elkeskenyedve, még van három olvasatlan könyvem a zseniális nyomozóról -, és új könyvbe kezdtem. Találjátok ki, melyikbe:

- nem összefüggő regény, hanem apró történetek füzére;
- magyar szerző;
- népszerű;
- Lázár Ervin ajánlja.


2012. április 18., szerda

Sóhajok a szélben

"- Mercedes - mondta Stefan gyengéd hangon. - Nincs szükségem takaróra. Nem aludni fogok. Halott leszek.
 Nem tudom, miért ez volt az utolsó csepp. Lehet, hogy a célzás, miszerint nem értem, mi ő -  amikor éppen az imént kaptam illusztrációt arról, hogy mire képesek a vámpírok. Már félúton jártam a fürdőszoba felé, de ekkor megfordultam, és rámeredtem a férfiakra.
 - Samuel hoz neked egy takarót - közöltem a vámpírral határozottan. - És egy párnát. Te aludni fogsz napközben. Halottak nem maradhatnak a hálószobámban."


Patricia Briggs: A vér kötelez
Értékelés: 4 karácsonyi dal az 5-ből
Kedvenc karakter. legyen Stefan


Az első kötet elolvasása után elég vegyesek voltak az érzéseim Patricia Briggs világa iránt, de úgy döntöttem, adok neki még egy esélyt, és nem bántam meg. Nem azt mondom, hogy Mercy-függő lettem [ez úgy hangzik, mintha a csoki iránt gyúltam volna lángra], de ez a rész határozottabban jobban tetszett, mint a Megszólít a hold.
Valószínűleg a nyomozás miatt, az írónő olyan jól építette fel a démonizés vámpír utáni kutatást, hogy lett egy kis Anita Blake-féle déja vu-m, annak a negatív vetülete nélkül. És, hülyén hangzik, de ez olyan megnyugtató volt, mert annakidején azért kezdett érdekelni Briggs műve, mert a korai Anitákhoz hasonlították, és akkor úgy éreztem magam, mint akit becsaptak, márpedig az Agave nekem nem becsapós kiadó. Mondjuk az én felelősségem, hogy mit olvasok, és az én döntésem, szóval ez más számára felesleges eszmefuttatás volt, de a saját blogomon azt írok, amit akarok.
A történet többi alkatrészével - hogy Mercy foglalkozásához illő szóval éljek, még ha ripacs metafora is - is elégedett voltam, a karakterek egyre több színt kapnak, egyre árnyaltabbak. Szeretem, hogy Mercy nem szupernő, vannak korlátai, amelyekkel tisztában van, és nem játssza meg az eszét. Fél, tépelődik, hogy rossz döntést hoz-e, dühös, hogy bizonyos helyzeteket kevéssé képes befolyásolni - annyira emberi, akkor is, ha képes prérifarkassá változni:)
Fentebb nem véletlenül írtam "démonizés vámpír"-t, mert az erre vonatkozó részek nem egészen voltak kristálytiszták számomra, hogy mit is csinál egy démon és hogyan, démonlovas, démonidéző, némi bővebb kifejtésnek örültem volna. De igazából egyetlen dolog birizgálta a banyaorromat [amúgy fitos orrom van, szinte röhej, hogy egy olyan részemmel nincs problémám, amelyet a legtöbb ember kritizál magán], Samuel és Adam rivalizálása, meg a szerelmi szál bonyolódása, ez már nem is háromszög lesz [jajistenem, csak én unom ezt a regényekben? Miért kell ennek lassan kötelező elemnek lennie? És miért mindig két férfi - egy nő alkotja a háromszög csúcsait?]. Bevallom, ez a szál engem nem nagyon érdekel, nem vagyok romantika-ellenes, de az autószerelés és a nyomozás sokkal izgibb téma nekem.
Most jut eszembe, Briggs vámpír-és vérfarkasábrázolása erősen hajaz Hamilton stílusára, és az a muris, hogy az előbbiek hidegen hagytak, mármint fajként (mert Stefan és két másik karakter érdekelt), sokkal jobban élveztem a farkasfalka bemutatását, pedig a vérszívó dögök mindig jobban vonzottak - a kufircolós vonalat kategorikusan kizárom az elmémből, az ő épsége érdekében -, mint a felturbózott farkasok, talán mert látszik, hogy az írónő jobban kedveli az utóbbiakat, legalábbis én így látom.

Összességében jól vizsgázott nálam A vér kötelez [utálom ezt a megfogalmazást, de ez történt, mert ha untam volna, Mercy bandájának lehúztam volna a rolót], ezért valószínűleg a harmadik részt is el fogom olvasni. Nem ez lesz a kedvenc urban fantasy sorozatom, de jól kikapcsol, és néha ilyen is kell.

Ui.: nagyon tetszik a borító, nagyon közel áll ahhoz a képhez, amit fejben megrajzoltam magamnak a regényekről.


Eredeti cím: Blood Bound
Sorozat: Mercy Thompson 2.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012
Fordította: Farkas Veronika
Ár: 2980 Ft
Az írónő honlapja

A könyvet köszönöm az Agave Könyveknek!





2012. április 17., kedd

A hét borítója


Ez már régóta ott porosodik a mappában, ideje volt, hogy szerepeljen:


Könyvtárban

Hülyén hangzik, de annak ellenére, hogy mennyit szidtam a könyvtárat (ill. az ott tartózkodó embereket), nagyon szeretek ott lenni. Egyszerre leszek nagyon nyugodt és totál izgatott. Szeretek a polcok között sétálgatni, végighúzom az ujjam a könyvek gerincén, és várok, melyik kezd mocorogni az érintésemre.
Beszívom a könyvek illatát és minden kicsit elcsendesül bennem. Itt jó helyen vagyok, itt nem bántanak, itt senki sem ítél el. Lehet, hogy hülyén hangzik, de nekem időről-időre szükségem van egy ilyen menedékre, ahol egy kicsit elengedhetem magam. Ja, és imádom, hogy telepakolhatom a táskám új könyvekkel, olyan, mintha ajándékba kaptam volna őket:)


Másnapi kieg.:
nagy eszem van, azt nem írtam meg, hogy miket hoztam ki:

Schäffer Erzsébet: Pókfonálon
Sylvia Plath: Naplók
Sylvia Plath: Az üvegbura
Sue Townsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója


Vettem piros szoknyát, és nagyon kísértett a gondolat, hogy a feketét is elhozzam. Azt pedig egyenesen felháborítónak találom mi az hogy nőknek nem nagyon árulnak sötét, laza esésű pizsamát.

2012. április 14., szombat

A legsötétebb óra

Hans Holbein: A követek

"Holbein az asztalra borította a csillagász zsákjának tartalmát... Végignézett rajtuk. Kratzer asztrolábiuma és a polihedrális napóra... Két glóbusz - egy földgömb és egy éggömb -, valamint csillagászati eszközök, amelyeket nem ismert. Jó. Könyvek. Nagyon jó. Egy lant, ezt majd az egyik székre teszi. Ott volt minden, amivel tökéletesen ábrázolhatta a magasabb rendű tudás quadriviumát: csillagászat, geometria, aritmetika és zene, a harmónia és precizitás négy matematikailag definiálható művészete...
Egymás mellé helyezte őket. Gondolkozott. Kioldotta a saját zsákját és elővette a kedvenc oszmán-török szőnyegét. Általán abba göngyölve tartotta az üvegeit, festékestégelyeit és a dobozait. Kiterítette az asztalon, az ujjbegyeivel megsimogatta a felszínét, és elgyönyörködött a minta csillogó rubinvörösében. Holbein az asztal fölött függő, finoman megmunkált ezüstfeszület Krisztusának szenvedő arca alá terítette le a szőnyeget, majd nekilátott, hogy elhelyezze rajta a tárgyakat. Az égbolt tanulmányozásának eszközeit a terítőként szolgáló oszmán-török szőnyegre, a földi élet eszközeit - a lantot, a földgömböt (természetesen úgy elfordítva, hogy Franciaországot mutassa), Kratzer mértani értekezését és Luther énekeskönyvét az alsó polcra tette.
(...)
- Ha a festményed a nagypéntekről szól, kölcsön kell kérned néhány nagyböjti kelléket a Bridewell-kápolnából - hadarta Kratzer. - Június van. Nem lesz ellenvetésük. Elkérhetjük például a böjti leplet. Az lehetne a háttér. Szerintem.
Holbein bólogatott; ő nem volt ennyire gyakorlatias, de Kratzernek igaza volt. - Igen, és a beállítással azt sugallhatjuk, hogy a Tenebrae utolsó napja van - csapott le az ötletre. A festő a fokozatos elsötétítésre gondolt, vagyis a sötét zsolozsmára, amely a nagyhét első napján kezdődött, és amelynek során a pap egymás után eloltotta a gyertyákat... Holbein úgy tervezte, hogy a böjti lepel mögötti félhomályból épphogy csak felsejlő kereszttel fogja érzékeltetni a nézőnek a festmény mondanivalóját.
(...) - Azt akarom, hogy úgy állítsd be a csillagászati műszereidet, hogy azt az időt és azt a napot mutassák, amelyikről beszélünk. A legsötétebb órát: a délután negyedik óráját, amikor Krisztus meghalt a kereszten. - Kratzer bólintott, mintegy jelezvén, ez nem lesz nehéz. - És meg kell mutatnod, hogyan érzékeltessem a festményen az égitestek befolyását annak a napnak abban az órájában, de nem az ezer évvel ezelőttire, hanem a mostanira gondolok.
(...)
A követeket ámulatba ejtették Kratzer magyarázatai a hatszögekről és hatpontos alakzatokról, amelyeket Holbein elszórtan jelenített meg a festményen. A hatszögeket egyaránt kedvelték a csillagászok, mert a számukra a bolygók tökéletes együttállását jelentette, és az alkimisták is, akiknek a Nappal, az arannyal és az Oroszlán csillagjeggyel jelölt királyi fenség, és a Holddal és az ezüsttel és a Rák csillagjeggyel azonosítható nőiesség harmonikus egyesülését jelképezte. (Vagyis a házasságot, amelyet a könyveikben általában három alakot, egy a kezében egy szál  virágot tartó királyt és királynőt, valamint a fölöttük a csőrében szintén virágszálat tartó madarat összekötő  hatágú csillaggal illusztráltak) Holbein a követek lába alá megfestett, a westminsteri apátság  márványpadlójának mozaikját megjelenítő részen helyezte el az alakzatait. A központi hatszög - az a hely, amelyen a királyt a megkoronázásakor megszállja a Szentlélek - a hat napot jelképezte, amely alatt  Isten megteremtette a világot. Holbein a teremtés tökéletességét megtestesítő hatszöge azt az üzenetet hordozta, hogy az emberiségnek még maradt némi halvány reménye az üdvözülésre, ha képes lesz gyűlölködés nélkül, keresztényi szeretettel megosztozni az egy és igaz Istenben.
A követeket lenyűgözte továbbá az a fantasztikus találékonyság, amellyel Holbein és Kratzer a festmény legkülönbözőbb részein alkalmazták a huszonhetes számot, illetve a huszonhét fokos szöget - a Nap horizont feletti magasságára utalva 1533 nagypéntekjén, délután négy órakor, vagyis a kereszthalál időpontjában.
(...)
- Na hát akkor - folytatta a püspök. - Az lenne az igazán jó menento mori, amelyik a legteljesebb mértékben a háttérbe szorítana, beárnyékolna bennünket. Amelyik arra emlékeztetne bennünket, hogy a földi hiúságok mögött Isten ránk vár...
... És akkor Kratzer lépett elő... Elővette Holbein skiccfüzetét, és felvázolta rá a festmény főbb alakjait... Aztán egy vízszintes felezővonalat húzott a rajzra. - Ez az alsó rész, ez a fölső rész. - Elővett egy szögmérőt, méricskélt egy kicsit, aztán a vízszintes vonal közepétől húzott egy egyenest a kép bal felső sarkáig - az eredmény egy tortaszeletre emlékeztetett. A vonal pontosan a zöld böjti lepel mögött felsejlő feszületig ért.
- Tudtam, hogy jó lesz - mondta elégedetten. - És most elmagyarázom a lényeget. Ha festmény jobb oldala elé állsz, és a szemeddel követed a vonalat, a feszületed látod - Isten reményét, a megváltást, az örökkévalóságot, még akkor is, ha beárnyékolja a kétely. Ennek a visszatükröződése kell hogy érvényesüljön a te memento moridban. Valami, amit akkor látsz meg, ha ugyanebből a pontból lefelé nézel; ugyanannak a szögnek a visszatükröződése. A remény és a megváltás ellentéte. Valahol... itt - és az előbbi vonalat lefelé folytatva - a másik tortaszelet - valahol a két központi alak lába alatt fejeződött be.
... Az egyik szolgát elküldték, hogy hozzon egy vékonyra csiszolt ólomüveget... Lassan és óvatosan ráfestette az üvegre a szemgödröket, az orrüreget, az állkapcsot...
(...)
A félhomályban visszament a táblához, és kimérte a huszonhét fokos szöget a középponttól a bal felső sarokban lévő feszületig. Utána kimérte ugyanezt a szöget a kiindulóponttól lefelé, majd szabad kézzel, a legeslegvékonyabb ecsettel... egy tökéletesen egyenes vonalat húzott egészen a kép bal alsó sarkáig.
Meggyújtotta a gyertyát. - Fogd - nyomta Kratzer kezébe. A csillagász meg sem mert mukkanni. Holbein a festmény elé tartotta az üveget, pontosan huszonhét fokos szögben. - Hozd a gyertyát egészen közel az üveghez - mondta. Kratzer engedelmeskedett. A püspök közelebb húzódott.
- Nézzék - mondta Holbein. A másik kettő levegőért kapkodott. És ott volt; a legtitokzatosabb memento mori, amit valaha láttak. Egy rejtélyes, szinte lebegő, kicsit ijesztő és enyhén fenyegetőnek tűnő elnyújtott forma, amely az éjszaka sötétjének rejtelmességét idézte. És amikor a néző szeme hozzászokott a látványhoz és lejjebb vándorolt, elérve azt a pontot, amelyből nézve a koponya az eredeti formájában vált láthatóvá, akkor hirtelen, a festmény két főalakja - a követek - jelentéktelen kétdimenziós pöttyökké homályosultak, és a memento mori egy bizarr, provokatív kirakóssá változott.
(...)
A festmény alapszerkezetét képező minden egyes sokszög minden egyes átlója egyetlen irányba mutatott - De Selve barnáslila színű talárjára. És Holbein terve sikerült. Még senki sem sejthette, de minden szem egyetlen pontra irányul majd, arra, amellyel örök emléket állított Thomas More-nak, latinul Morusnak, mert a tudós kertjében pompázó és családi címerében ékeskedő eperfa gyümölcsének jellegzetes színe őt jelképezte. És a memento mori azt is jelenthette, hogy »emlékezz Morusra«."


Vanora Bennett: Hölgy mókussal és seregéllyel, Geopen Könyvkiadó, 2011, fordította: Szűr-Szabó Katalin

A címadó festményt kukk itt



2012. április 13., péntek

Mit olvasok már megint?:)

Igen, Adrian Mole-t már befejeztem és galád módon új könyvbe kezdtem... vajon melyikbe a rengeteg közül?:)

- krimiről van szó;
- amelyben egy híres nyomozó fejt meg megoldhatatlannak tűnő rejtélyeket;
- és ő az apró részletek megfigyelésének híve.

2012. április 11., szerda

Mit olvasok?

Bár nem lesz nehéz kitalálni:

- naplóregény;
- ifjúsági;
- sorozat.

Többet nem vagyok hajlandó elárulni, tessék tippelgetni:)

Kérdés

Öö, izé, arra lennék kíváncsi, hogy kinek melyik típusú post tetszik inkább, az összeszedettebb, bevezetővel meg minden kötelező elemmel ellátott fajta, vagy a szabálytalan, jóformán impressziókon alapuló, enyhén inkoherens fecsegés?

Kényszer?

Valamikor elhatároztam, hogy az idén beszerzett könyveket el fogom olvasni, mármint még ebben az évben. Jelenleg 38 könyvnél járok, de csak 20-at vettem, ami még mindig elég tekintélyes mennyiség, ám a 2011-es év első négy havi vásárlásához képest sokkal jobb - akkor már 39-nél vásárolt könyvnél tartottam, tehát feleannyi a mennyiség.
De térjünk vissza a teljes létszámhoz - igaz, a csere és a reci nem tilos, csupán a vásárlást óhajtottam korlátozni -, 38 kötetből tizenhármat olvastam el eddig. Nem szoktam megadott tervet követni, az olvasási szokásaim (is) finoman szólva rapszodikusak, azt kapom le a polcról, amihez éppen kedvem támad, és ez a szeszélyesség kezd tiltakozni a szabályozott olvasás ellen. Igen, majd akarok Holmes-t, Flush-t vagy McCullerst olvasni, de nem most. Most éppen úgy megkívántam két másik könyvet - amik ráadásul nincsenek is a birtokomban, horribile dictu! -, hogy amikor elvánszorgok a könyvtárba (hamarosan), le is vadászom őket, nevezetesen egy Schäffer Erzsit és az első Adrian Mole-t. Nem akarom, hogy elvesszen az olvasás élvezete és kényszerré váljon.

Nyafogás off, megyek aludni.


Ui.: tiszta haszon ez torkosság, így tudtam meg, hogy a démonos könyvek ötödikén lejártak... holnap megyünk könyvtárba. Amúgy tudom, hogy hülyeség, de ez a kis dolog mélyen megrázott, nem szoktam ilyesmiket elfelejteni, tényleg kezdek szétesni.


Kép forrása: weheartit

2012. április 10., kedd

A hét borítója

Múlt héten elfeledkeztem a rovatról (kész szentségtörés!).

Mert imádom az ilyen stílusú képeket::



2012. április 9., hétfő

Egy hölgy arcképe

"- Tudjátok, mit hímeztetett rá Boleyn Anna az ágyneműjére? - hallottam az egyik ismerős piaci kofa harsány kacagását. - Azt, hogy: »Akkor is meglesz, akár tetszik, akár nem.« Istenuccse furfangos egy jószág az a nőszemély."


Vanora Bennett: Hölgy mókussal és seregéllyel

Értékelés: 3  fűzfakéregfőzet az 5-ből
Kedvenc karakter: Holbein


Dög leszek, de nekem ez a könyv nem tetszett, pedig a papírforma alapján mind a tíz ujjamat meg kellett volna nyalnom a befejezése után. Persze az is lehet, hogy rosszkor találkoztunk - a Végtelenek után elég nyűgös voltam, nemcsak olvasásilag, hanem egészségileg is -, de a házsártos énem afelé hajlik, hogy a könyv a "hibás".
Kezdjük ott, hogy rühellem Thomas More-t, a bitang nagy humanistát, aki fanatikus nézetei miatt nem átállott (személyesen is) halálra kínozni és máglyahalálra ítélni embereket. A regény pedig elég részletesen foglalkozik Morus már-már kettős személyiségével, sokszor éreztem, hogy előtérbe kerül Meg mellett.
Hogy kicsoda Meg? Ja, megint lusta voltam bevezetőt írni. Szóval ez a leányzó Morus Tamás egyik fogadott leánya, okos teremtés, de rendkívül magányos ebben a népes családban; a karizmatikus családfő távolságtartóan viselkedik vele, a testvérei szintén. Ám egyik tanítójuknak, John Clementnek sikerül áttörnie a kislányt körülvevő falakon, és jó barátok lesznek, sőt, Meg érzelmei később szerelemmé alakulnak át.
Meggel alapvetően semmi bajom nem volt, a More-féle nevelés - ugyanis a humanista tudós ugyanúgy oktatásban részesítette a lányokat, mint a fiúkat - jó hatással volt rá, racionálisan gondolkodik és senki eszméit nem követi bégető birkaként. De, issstenem, ez a Clement... hiába okos, jószívű, szelíd meg halványkék szemű, úgy fejbe vertem volna Alice úrnő valamelyik kondérjával a tutyimutyisága és a több ember irányába mutatott bálványozása miatt. Ezt a tulajdonságát, a másik ember vakon követését Meg is kritizálja benne, kár, hogy tenni nem tud ellene.
Holbeint ellenben nagyon bírtam, még ha túl erőteljesre is sikerült néhány vonása, például a szinte együgyű naivitása vagy a nyers érzelmei, ő legalább tudja, mit akar és azt is, hogy mit érez, ellenben azzal a két szerencsétlennel:) Az alkotás folyamatáról, a szimbólumok és jelrendszerek kialakításáról-alakulásáról nagyon szerettem olvasni, ha nem zabálom tele magam nyuszi alakú édességekkel és ha a post végére nem mérgelem fel nagyon magam, akkor pöttyintek róluk ezt-azt.
Habár alapvetően ez a regény Meg története, nagyon sok mindent foglal magába, ezt csak dicséretként tudom róla elmondani, és a szerkezete is rendben van; nagyon szépen fonódik össze More és tevénykenységének bemutatása, a család ábrázolása, a korabeli élet és a gyógyítás (ugyanis az ún. "izzadás" - amit a könyvben "köleshimlő"-ként említenek - is szerepet kap), Hans Holbein élete, néhány műve, de van itt csöppnyi Erasmus ("az aszott holland":D) és a főbb történelmi események, mondjuk azok nagyon érintőlegesen, lásd a fenti idézet. De utóbbit nem nagyon bántam, Henrik-mérgezésem van, egyedül Lady Antonia Fraser könyvét óhajtom a közeljövőben elolvasni eme témában, és folytatni Philippa Gregory soro... Amadea, te észlény, A szűz királynő szeretője [ez következne a sorban] már kicsit más tészta, csak hogy tudd.
A könyvbeli fordulatok is ölég érdekesek, lehet, hogy hatásvadász és mese habbal, de nekem elnyerték tetszésemet.

Az a vicc, hogy nem rossz könyv ez, csak az írónő annyira nem tudta felkelteni az érdeklődésem a központi alakok iránt, hogy az egész élményt tönkrevágta.

Ui.: pedig olyan szép név a Vanora.

Ui2.: minden tisztelem a fordítóé meg az egész kiadói brancsé, de...
"... hogy megvitassák, hogy miképpen tudnák meggyógyítani az ifjabb engem." (45. o.) Meg egy porban hempergő kalap is volt, de nem találom a pontos helyét.


Eredeti cím: Portrait of an Unknown Woman
Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2011
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Ár: 3990 Ft
Az írónő honlapja



2012. április 8., vasárnap

Tavaszi moly

Azt (is) szeretem a tavaszban, hogy végre a kedvenc helyemen olvashatok... a küszöbön. Igaz, hogy néha megkerget egy rohadt nagy darázs meg az a fekete izé, és jönnek a cserebogarak, de annyi baj legyen. Az ex-árvák hercege az aranyesőről lóg, a többi istenátka a hintaágyban dőzsöl, belefekszik a kút akármijébe, a hátamra ugrik, elviszi a zsepimet, a tollamat, a jegyzetlapomat, a könyvjelzőmet, a papucsomat már hajigálom, a muslincák a vizemben jakuzziznak...
Húsvét és utolsó pillanat előtti nagytakarítás volt, aminek holnapra már nyoma sem marad, ezért vagyok ilyen szórakoztató.



Forrás:

2012. április 6., péntek

Az Ad Astra megjelenései

Ritkán olvasok sci-fit, de afféle olvasói kocadohányosként le-lecsípek magamnak egy-egy ínyencfalatot, pl. a Hyperioni énekeket.
Most gourmand olvasnivalót szimatolok, mindjárt kettőt.

Aligha tudok újat mondani a kiadóról, szinte mindenki nagyon izgatottan várja a Könyvfesztiválra (ápr. 19.-22.) megjelenő négy regényét, melyek közül kettőhöz e-formátumként is hozzá lehet majd jutni (a Facebook-oldalon olvasható, hogy 1500 Ft-ba kerülnek majd, és .prc, valamint .epub formátumban), mégpedig A felhúzhatós lányhoz és a Marija Morevna és a Halhatatlanhoz.

Engem pont ez a kettő érdekel (de papírkönyvként), itt vannak a szép borítók és a fülszövegek, ni:


Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

"Az utóbbi évek legsikeresebb sci-fije, az utóbbi évek legtöbb díjjal kitüntetett regénye, ami egy olajválság utáni Thaiföldön játszódik, ahol a városokat a globális felmelegedés miatt megemelkedett tengerszint­től gátrendszerekkel védik, pusz­tító genetikai járványoktól retteg mindenki, és ahol a genetikailag módosított, szolgalelkű lány, Emiko és a kíméletlen üzletember, Anderson Lake találkozása egész Thaiföldet megrengeti."
Ahogy látom, ez a legjobban várt kötet, csak a bennem élő kultúrsznob (ahogy a kedves kifejtette;) preferálja Mariját Emikóékkal szemben.
Itt egy jó és hosszú cikket olvashattok a fordítótól.



Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan


"Stílusát az írónő myth­punk néven definiálta; előszeretettel használ mitologikus és mesei elemeket műveiben. Ebben a regényében az orosz mesék mélyére ás.
A főszereplő, Marija Morevna gyerekkorában tanúja lesz annak, ahogy madárból emberré változott jóképű fiatalemberek feleségül veszik a nővéreit. Amikor pedig lassan feltárul előtte az orosz mítoszok láthatatlan világa, érte is eljön Halhatatlan Koscsej– hogy nagy hatalmú mesebeli lények és törékenyemberek játszmájának, sodró lendületű történetének részese legyen."
Oroszok, istenem, mi kell még?!


A teljesség és saját magam kedvéért (mert ezek is piszkálnak egy kicsit) a másik kettőt is kiplakátolom:


Lauren Beukes: Zoo City

"Többszörösen díjazott urban fantasy, amiből nemsokára filmet fognak forgatni. A regény alternatív világában azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, miszti­kus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A főszereplő a fiatal Zinzi, lajhár társával egy különös ügyben nyomoz: egy eltűnt tinipopsztárt kell megtalálnia még a közelgő lemezbemutató előtt."
Gyönyörű a borítója és jaj, állatok, őket nagyon szeressük... az eltűnt tinisztár nagyon... érdekesen hangzik.


Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj

"Egy vérbeli sci-fi regény, többek közt a közösségi média jövőjéről. A finn származású íróval pusztán az első fejezet elolvasása után azonnal szerződést kötött az angol és az amerikai kiadó is. Jean leFlambeur kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj, aki gondolatokat, ékszereket és titkokat lovasít meg a jövőbeli naprendszer egzotikusan különc társadalmaiban. Hamarosan viszont kezdetét veszi kalandja a Marson, ahol meg kell találnia elrejtett személyiségét."
Óóó, Hannu-kulta, pidän sinusta.


Ti mit vártok leginkább az Ad Astrától?











Új Jodi!

Tök ciki, hogy az írónő keresztnevét írtam be, de mindig bizonytalan vagyok abban, hogyan kell a vezetéknevét kiejteni, nem mintha a postok élőszóban hangoznának el...



Ez az írónő legfrissebb regénye, nagyon örülök a megjelenésnek, de csak úgy mellékesen érdekelne, hogy nem akarják A nővérem húga előtti könyveit is kiadni?

Megjelenés: április 13., bővebb információ itt.

2012. április 5., csütörtök

Mit olvasok most?

Asszem, ez már a harmadik, jónéhány könyv kimaradt a játékból, de a reciket mindig könnyű kitalálni, a többit meg hamarabb elolvastam, mintsem leírtam volna a kérdéseit.

Tehát a nemrég megkezdett regényem jellemzői:
- YA (ifjúsági);
- disztópia;
- sokak szerint durva.


A Főnix éve

"- Simon uram, megengedi a hited, hogy egy disznóól tetején rejtőzz el?
 - Mindent megenged, ha azért teszem, hogy életben maradjak."

M.C. Scott: A római kém

Értékelés: 5 futkározás az 5-ből
Kedvenc karakterek: Pantera, Hannah


Úgy rémlik, általános iskolás korom óta Róma-mániás vagyok, de gimiben már tuti, hogy megfertőződtem, olyan élvezettel hepeteltem be azt a száraz tankönyvanyagot, hogy az már a perverzióval volt határos. Persze az emlékezés patinája már elmaszatolta a kép élességét, mert arra is emlékszem, mennyire utáltam átnyálazni a korábbi anyagokat, de a magyar törinél klasszisokkal jobban élveztem.

Az alapszituációt felvázoló általános bevezetőhöz nincs kedvem (úgyis száz helyen el lehet olvasni a fülszöveget), úgyhogy rögtön a saját agymenésem következik; nagyon izgatott voltam a könyv megjelenésekor, mert a szirénám úgy üvöltött, mint a havasi tengerimalacok. Ti. a sziréna akkor kapcsol be, ha jó könyvet érzékel, és most majd' darabjaira esett, és megint jó esetben kapcsolt be.
Régen volt az, hogy élvezettel merültem el, sőt, dagonyáztam egy történetben, ebből konkrétan alig akartam kilépni. Együtt léptem be Panterával a császár fényűző kertjébe, aztán követtem őt a mosdatlan testektől és a trágyától bűzlő Subura nyomorúságos utcácskáiban, majd a kocsiversenyek táborában figyeltem Math-t, ahogy  a nyugtalan lovakat csitítja - látszik, hogy Scott állatorvosként elsősorban lovakat gyógyított -, Hannah gyógyító tevékenységét pedig érdeklődéssel tanulmányoztam... jesszusom, mihez kezdenének a mai emberek, ha a súlyos égési sebekre sirálykenőcs, néhány gyógynövény és kötözővászon állna rendelkezésre, meg a gyógyító esetleges szakértelme, miszerint a beteg hátához tapadva hallgatja a levegő útját?
Talán ezt élveztem ebben a könyvben a legjobban, annyira részletes! (Tudom, hogy nagyon rapszodikusan csaponganak a gondolataim és marhára összefüggéstelen ez a post, de most főleg olvashatnékom van, pedig ez a könyv többet érdemel, de ez van.) Járunk Jeruzsálemben, Galliában, Rómában, körülöttünk arámi, görög, latin, héber nyelveken és mindenféle törzsi nyelvjárásokban karattyolnak az emberek, istenek, babonák, szibillák, áldozatok, Kharón, jajmajdnemleírtamegymegnemnevezendőszemélyt, császári pompa, utcagyerekek, kémek, kocsihajtók, gyilkosok, prostituáltak, hívők, lázadók, az egész egy szédítő egyveleget alkot, mint egy ókori kaleidoszkóp, és ahogy fogytak az oldalak, egyik részletet fedeztem fel a másik után. A szerzői megjegyzés elolvasása után végképp elszédültem, ótejóég, nem tudom, mikor fog megjelenni a következő kötet, de bele se merek gondolni, miket fog művelni az írónő a továbbiakban.
Nagyon tetszett Néró újszerű megközelítése - ami nem hasraütésszerűen történik -, szinte minden császárról azt tanítják, hogy egy tébolyult, züllött despota. Hát itt Néró nem az, illetve annyira nem az, minden eszement gondolata és tette ellenére nem akarja, hogy Róma porig égjen... ja, és nem hegedült, mert Kr. u. 46-ban a hegedű még nem létezett, haha. De humánus vonásai nem tették a kedvenc pajtásommá, sokkal jobban kedveltem Hannah-t, Ajaxot, Panterát és Math-t, szanaszét izgultam magam értük. Hypatiát is megszerettem. Meg úgy mindenkit, a gonoszokkal együtt.
A szinte automatikusan életbe lépő összehasonlításokat viszont nem. Igen, az ókori Rómában játszódik, krimi és az Agavénál jelent meg, mint Saylor könyvei, de a hasonlóság szerintem itt véget is ér, nagyon más a két író stílusa, mondjuk egy Gordianus vs. Pantera találkozót nagyon megnéznék... illetve, bocsánat, most jut eszembe, szerepel egy Gordianus A római kémben, csak ő fogattulajdonos, nem nyomozó:D

Sokat tudnék még hadoválni a regényről, de jobban jártok, ha inkább azt olvassátok.

Ui.: hogy gonosz is legyek; a "Sándor" jobb lett volna, ha "Nagy Sándor"-ként szerepel, Poppaeának borostyánsárga és éjfekete haja van egy oldalon belül (90.) , Néró türkizköves gyűrűje pedig zafírkövessé változik (295./512.).
Ui2.: vacillálok, hogy a négy féltéglányi Boudicát elolvassam-e, ami tkp. ennek a sorozatnak az előzménye, de mivel Nima azt mondta, hogy jó, egyszer erőt veszek magamon és nekilátok.


Eredeti cím: The Emperor's Spy
Sorozat: Róma 1.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012
Fordította: F. Nagy Piroska
Ár: 4680 Ft
Az írónő honlapja

A könyvet köszönöm az Agave Könyveknek!



2012. április 1., vasárnap

Érdekesnek kinéző megjelenés

A Molyon már karcoltam (a Merítés miatt), de ide is kiteszem, mert nagyon keveseknél láttam kívánság-és várólistán, pedig érdekes könyvet szimatolok:



A borítójáért egyszerűen megveszek. Hogy mikor fogom elolvasni, azt nem tudom, megvenni max a következő Európa-akcióban tudom, ami jó soká lesz, de nem is baj az nekem.

Ez a fülszövege:

"Patty és Walter Berglund régebben St. Paul városának dzsentrifikálói közé tartoztak – ők voltak a lerobbant belvárosi lakónegyed első csinosítói, a leggondosabb szülők, a bionemzedék úttörői. Patty eszményi szomszéd volt: mindig meg tudta mondani, hol kell leadni a kimerült elemeket, hogyan lehet rávenni a rendőröket, hogy tegyék a dolgukat. Irigylésre méltóan tökéletes anya volt, férje álmainak asszonya. Walterral, a környezetvédő jogásszal, a biciklin munkába járóval, az elkötelezett családapával kivették a maguk szerény részét abból, hogy jobbá legyen a világ. 
Ám most, az új évezredben Berglundékat hirtelen csupa rejtély övezi. Miért költözött át tinédzser fiuk az agresszíven republikánus melós szomszédékhoz? Miért vállalt állást Walter a természeti rekultivációval álcázott külszíni szénfejtésnél? Hogy kerül már megint a képbe Richard Katz, a bogaras rocker, Walter hajdani évfolyamtársa és legjobb barátja? És főleg: mi történt Pattyvel? Miért lett a Barrier Street legfényesebb csillagából egyszeriben egészen másfajta, kellemetlen szomszéd, dühöngő fúria, aki szinte a kandi utca szeme láttára esik szét?
A „Szabadság” hatalmas, poszt-updike-i amerikai családregény modern szerelmekről és házasságokról, egyszerre komikus és tragikus feltérképezése a szabadság fogalmával és gyakorlatával együtt járó kísértéseknek és terheknek: a tinédzserszex mámorának és izgalmainak, a középkorúság hirtelen megbillenő kompromisszumainak, városi létnek és pusztuló természetnek, a birodalomépítés nyomasztó súlyának. Hogyan éljünk, szeressünk, boldoguljunk egyre zavarosabb világunkban: az amerikai nagyregények örök kérdései, új, nyersebb megvilágításban.
Jonathan Franzen 2010-ben megjelent, tíz évig készült műve hatalmas sikert aratott világszerte, s a 21. század meghatározó amerikai regényévé vált, korábbi, 2001-es, The Corrections című könyvével együtt – amelynek fordítása hamarosan szintén megjelenik az Európa Könyvkiadónál."

Maga a szerző nem mindennapi jelenség, Lobónál láttam néhány linket, akit érdekel.

Megjelenés: április 2., Európa, ja, és 640 oldal

Ui.: hihi, már négy emberrel gyarapodott a könyvre kíváncsiak száma:)