2012. március 27., kedd

Rémálmok és lidércek

A női démonokról, a szukkubuszokról szóló bejegyzések utolsó állomásához érkeztem vala el, akinek tele a topánja ezzel a lénnyel, fellélegezhet, de csak óvatosan, nehogy éjszaka meglátogassa egy.

Elsőként (vagy inkább sokadikként) lássuk a Pandaemoniumot, melyben ezeket a szegény szukkubuszokat már a vízi ördögökkel is kapcsolatba hozzák:

"A vízi ördögök a hableányok, vízi sellők, amelyek hajdan állóvizekben és folyókban laktak. Paracelsus úgy gondolja, a víz a káoszuk, abban lakoznak; néhányan tündéreknek hívják őket, és azt mondják, Habundia a királynőjük. Ezek árvizeket és gyakran hajótöréseket okoznak, és számos különféle módon csapják be az embereket, szukkubák (parázna női lidércek) vagy más lények alakjában jelenve meg, de mint Trithemius mondja, leggyakrabban női alakban. Paracelsus történeteiben több olyan is szerepel, aki halandó férfi feleségeként élt több éven keresztül, majd valami összekülönbözés után elhagyta a férjét. Ilyen volt például Egeria, akit Numa Pompilius király oly jól ismert, valamint Diana, Ceres, és így tovább."

Adolph Franz viszont külön kategóriába sorolja őket:

"... a benedikció és exorcizmus rituáléjának történeti alakulását összefoglaló munkájában részletesen leírja a nyugati és keleti egyház korai démonait, amelyek még szemmel láthatóan közelebb állnak babiloni, héber, görög előképeikhez, mint a középkori ördöghöz: tűzdémonok, levegődémonok, vízidémonok, incubusdémonok és így tovább."

A vízidémonok Franz elképzelése szerint is női alakot öltenek, akik a gyermekágyas nőknek ártanak, vastárgyak védenek ártó hatásaiktól, Sevillai Izidor szerint a gyerekeket el is rabolhatják. Pócs Éva szerint  (ld. források) az incubus-és szukkubuszdémonok a késő középkori és a kora újkori démonológiákban is megjelennek, mert az ókortól kezdve részei a népi babonáknak.

Pócs Éva a démoni megszállottság keretében tárgyalja többek között az incubus-és szukkubuszdémonokat; kötetében a moralények egyik alakváltozataként írja le őket, ugyanis az embereknek ártó éjszakai démonoknak több fajtája van. A mora úgy kapcsolódik ide [nem, nem a Vámpírakadémia miatt:D], hogy a magyar néphitben szereplő démonok (nálunk egyébként a lidérchez is hasonlítják őket) a germán, a szláv és a román démonokhoz (mahr/mora/zmora/moroi) hasonlítanak.
Az incbus/succubus a halott moralény, az embereket támadja, ill. szállja meg. Jellemző tulajdonsága a nyomás, gyermekágyas nők megtámadása, a szexuális agresszió, áldozatát lebetegíti, elsorvasztja, elveszi az eszét, de hatásaként a depressziót, a sírógörcsöket és a halált is felsorolják.

Több forrásban Lilith-et jelölik meg a szukkubuszok "ősanyjának", akiről én annyit tudtam a Faustnak köszönhetően, hogy Ádám első felesége volt, és démonná vált.
Lilit egy éjszakai boszorkány, aki a "pusztában pihent meg, elhagyott helyeken, romok között tanyázott. Mezopotámiai eredetű éjszakai női démon, betegséget, szenvedést hoz magával. Parázna, hiszen maga választja ki szeretőjét [megj.: ezen akkorát röhögtem:D]. Éjszaka, álmukban tör a férfiakra, de soha, egyetlen partnerét sem tudja boldoggá tenni." Neve sumér eredetű, a lil szó jelentése: 'szél.', ők a három vihardémon egyikét nevezték Lilnek. Arámi nyelven pedig a női démonokat wardat lilî-nek nevezték.


____________
Források:


Magyar László András (szerk.): Pandaemonium (A keresztény démonológia kistükre), Budapest, 2003, Kairosz Kiadó
Pócs Éva (szerk.): Démonológia és boszorkányság Európában, Budapest, 2001, L'Harmattan-PTE Néprajzi Tanszék
Pócs Éva (szerk.): Démonok, látók, szentek, Budapest, 2008, Balassi Kiadó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése