2017. szeptember 24., vasárnap

Gyűjtögetős post

Az agyam helyén egy felégetett pusztaság van - ami az első, nyugodt, 12 órányi alvással fog megváltozni, de ki tudja, mikor jön el annak az ideje -, ezért vannak újabban ilyen töltelékpostok, de egy gyűjtögetős-összesítősnek talán van némi értelme.


Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola - A rajongók régóta vártak egy valóban új regényre az írónőtől, és lassan ugyan, de a Libri észbe kapott és eljutott idáig. Már meg is jelent, engem is vár a boltban, de elteszem jobb időkre.






N.K. Jemisin: Az obeliszkkapu - Az előző postban írtam róla bővebben.
Megjelenés: november 9.








A 21. Század Kiadó belecsapott a lecsóba, új sorozatot indít Kult néven, és mind a négy kezdő kötet megdobogtatta a szívemet:

Michael Chabon: Ragyog a hold - Imádtam a Jiddis rendőrök szövetségét, Chabonnak még a ruhacímkéi is jöhetnek, amennyiben ő írta rá, hogy max. 60 fokon mosható.
Megjelenés: november 4.






Colson Whitehead: A föld alatti vasút - A szerző megnyerte az idei Pulitzer-díjat, engem is egyre jobban érdekel ez a könyv az amerikai Dél-téma végett.
Megjelenés: november 11.







Sarah Perry: Az essexi kígyó - Juci véleménye miatt került fel ez a könyv a kívánságlistámra... igen, a borító is nagyon tetszik, szerfelett örülök, amiért a kiadó megvette.
Megjelenés: november 20.






Rose Tremain: A Gustav-szonáta - igaz, hogy idén olvastam el vagy hat éves várakoztatás után a Színaranyt, de legalább jól időzítettem. Tremain nagyon jól ábrázolja az emberekben zajló lelki folyamatokat, nem kétlem, hogy ebben a regényében is briliánsan műveli ezt.
Megjelenés: november 20.





Margaret Atwood: Alias Grace - Kézremegést okozó leendő megjelenés! A szolgálólány meséje és a Boszorkánymagzat (megjelenés: szeptember 29.) után új Atwooddal kényeztetnek el engem minket, a végén még a maga teljességében ismerhetik meg a magyar olvasók a világirodalom egyik legjelentősebb szerzőjét. Kicsit sajnálatos, hogy ehhez két filmsorozat kell - A szolgálólány után az Alias Grace-ből is készül egy -, de jobb, mint mínusz három Atwood, na.
Megjelenés: október 18.



Elena Ferrante: Az új név története - Akinek az enyémhez hasonló az ízlése, szerintem most adja át a bankkártyáját egy szigorú szerettének. Tavaly karácsonykor olvastam a Briliáns barátnőmet, ami úgy eteti magát, hogy közben nem gagyi - kevés író képes erre.
Megjelenés: november 30.





John Williams: Butcher's Crossing - Amadea bejelenti a személyes államcsődjét, de titokban abban reménykedik, hogy egy időalagút segítségével még nagyon sok John Williams-regény fog előkerülni a múltból.
Megjelenés: október 12.






Az alább következő könyvek nem must have darabok - azaz nem valószínű, hogy megveszem őket -, de eléggé érdekelnek:

Radclyffe Hall: A magány kútja - Úttörő könyv a homoszexualitásról.
Megjelenés: szeptember 18.








Susie Hodge: Művészet közelről - Az album 100 műalkotás részleteit mutatja be.
Megjelenés: október 16.







Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve - A fülszöveg nem árul el sokat, a szerző amerikai novellista volt, aki egész életében küzdött az alkoholizmussal, de az eredeti kiadásnál dicsérő értékelések sorakoznak.
Megjelenés: október 19.






Arundharati Roy: A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma - Erős "talán". Az emlékeimben elég ellentmondásos élmény szerepel Az Apró Dolgok Istenéről: erőteljes, ugyanakkor bosszantó-undorító, sűrű könyv, és persze dühítő, nem valószínű, hogy a közeljövőben újraolvasom. Ennek ellenére örülök, hogy új könyve jelenik meg magyarul.
Megjelenés: november 1.




A Magvető pedig folytatja a Márquez-életmű sorozatot, még kézbe venni is élmény őket - kettőt ugyanis megkaptam ajándékba -, hát még olvasni. Ezúttal a Baljós óra és A pátriárka alkonya érkezik:

  


Kíváncsi vagyok, hogy Lionel Shrivertől a The Mandibles kijön-e még idén, és akétdansimmons, amiketezerévevárok az Agavétól. Pénz ide vagy oda, nagyon örülnék nekik.

2017. szeptember 18., hétfő

Ez is jön

Végre egy olyan megjelenés bejelentéséről olvashattam, amelyet nagyon-nagyon vártam (már csak a két Simmons kell az Agavétól): N.K. Jemisin A megtört föld-trilógiájának második részéről, Az obeliszkkapuról:


A kötet november 9-én jelenik meg, az előrendelésre még várnunk kell. Úgy izgulok, hogy ne valami hagymázas, egyszeri csoda legyen az első rész, Az ötödik évszak nagyszerűsége, és Jemisin képes legyen (tök hülye vagyok, hogy jövő időben beszélek róla, angolul már rég megjelent) azt az izgalmat, dühöt és újszerűséget ismét átadni, ami az első kötetben olyan jól sikerült.


2017. szeptember 15., péntek

A Gabo SFF újítása


Nagy fába vágja a fejszéjét a Gabo kiadó fantasztikus tagozata: a Strahan-féle novellaválogatások után kisregényeket adnak ki, amelyek egy külön sorozatot alkotnak, név szerint a Panorámát.
A kötetek puhafedelesek és zsebkönyv méretűek lesznek, a kereskedelmi áruk 2490 Ft lesz.

A debütálásuk októberben kezdődik, az első két kötet Alastair Reynoldstól a Lassú lövedékek, és Daryl Gregorytól a Mind remekül megvagyunk lesz.
Nagyon örülök annak, hogy minden kockázat ellenére a Gabo mer és tud újításokba fogni. Elég deprimáló, hogy a nemzetközi piacot érdekesebbnél érdekesebb dolgok öntik el, de számos okból kifolyólag hozzánk sem különleges és díszkiadások, sem überszuper rétegkönyvek, sem a százféle antológia nem jut el.
(Tök jó lenne, ha a korábbi Strahanek is megjelenhetnének - igen, tudom, örüljek, ha a rendes évi adag érkezik, de néha kell álmodozni, még ha Vörösmarty mást is mond.) 





A képet a Gabo SFF vonatkozó blogbejegyzéséből kölcsönöztem, ahol további információk találhatóak az új sorozatukról.

2017. szeptember 12., kedd

A szépség vonala


Herman Koch: Nyaraló úszómedencével

(Főleg mese.)
(Úgyis ezt szeretitek.)

A háziorvosom egy idős nő. Általában mélyvörös rúzst visel, amely kihangsúlyozza szájának elkeseredett vonalát és ingerlékeny módon fáradt tekintetét. Vörösre festett haját a fején átkötött szalaggal kényszeríti hátra. Mint egy kielégítetlen, idős primadonna - a betegeivel való viselkedése is ezt a szerepet erősíti. Mind azért zavarjuk meg a telefonálással töltött idejét, hogy őt idegesítsük a bosszantóan gügye panaszainkkal. Itt fáj, ott szúr, begyulladt, vérzik, lüktet - az emberi testnek annyi undorító tünete van, kész csömört okozhat egy életen át ezeket bámulni, szagolni, hozzáérni. Én még viszonylag (khm, a betegek átlagéletkorát tekintve elég) fiatal vagyok, még esztétikus (oké, ez is viszonylagos...) testtel - amelyet igyekszem karban tartani; mozgatom, izzasztom, áztatom, kenegetem, ápolom kívül-belül -, és jó illatom van (ez viszont már határozottan nem viszonylagos). Magyarán, én vagyok az ápolt fiatal nő. Bizonyára a látványom megkönnyebbülést jelent az orvosoknak a sok törődött, elszürkült test között, akik maguk is felélénkülnek egy fiatal test láttán, amelybe nemcsak hálni jár a lélek.

Meglepett, mennyire szerettem olvasni ezt a könyvet. Érdekes volt, izgalmas, felkavaró, undorító, más. De abban nem vagyok biztos, hogy tetszett. A főszereplő Marc Schlosser a tipikus példája annak, hogy egy regény nem attól működik, hogy van-e bennük rokonszenves szereplő. Egy részem egyetértett Schlosserrel. Egy másik szerette volna porig alázni és megkérdezni, miért van olyan nagyra magával egy ilyen trotli, aki nagyképűségében nem veszi észre, hogy nem ő irányítja a körülötte lévő nőket, hanem ők (méghozzá sokkal elegánsabban) őt? Egy egészen kicsi részem meg kárörvendett. Úgy van, bazmeg, megérdemelted, hogy pofán csapjon a saját hülyeséged. A világ nem így működik, de néha jólesik az érzés, hogy a szemét viselkedés visszaüt az elkövetőjére (még ha csak egy regényben is).
A Nyaraló úszómedencével olvasása közben eltűnődtem azon, hogy vajon tényleg így működik-e a világ. Tényleg ennyire a húspiac-effektus irányítja a gondolkodásunkat, a kapcsolatainkat a sok újhullámos fogadd-el-magad, úgy-vagy-szép-ahogy-vagy, nem-te-igazodsz-a-ruhaméretekhez-hanem-ők-hozzád - féle önérzékeny maszlag lelkifagyi irányzat mögött? A fiatalság és a szépség hatalom, ugyanakkor kiszolgáltatottság? Ha nem vagy szép és csinos [relatív fogalmak], nem érsz semmit? Vagy ha nő vagy, és megjelennek az első ráncok?
Elég lehangoló az egész.

A könyv amúgy - hogy erről is szóljon már egy bekezdés, ne csak egy önkényesen kiragadott-tovább gondolt témáról - ügyesen van megírva, Koch hatásosan váltogatja az idősíkokat. A témák erősek, sokáig lehet rajtuk töprengeni és vitatkozni, de végig elég könnyed marad ahhoz, hogy elmenjen nyári olvasmánynak és ne feküdje meg az ember gyomrát, mint mondjuk Shriver. Az a fajta regény, ami eteti magát és egy ültő helyben elolvassuk a felét.

Maradok a primadonna szindrómás háziorvosomnál. Lehet, hogy felőle vért köphetnék a falra (Schlossert se érdekelné), de sztetoszkópozás közben biztos nem arra gondol, mekkora a mellem és milyen evolúciós szerepe van.

Eredeti cím: Zomerhuis met zwembad
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2015
Fordította: Wekerle Szabolcs
Ár: 3990 Ft


2017. szeptember 5., kedd

Ha azt hiszitek,

hogy a molylepkék nem tudnak belemászni a lezárt fémdobozba, hogy felzabálják az összes kekszet, akkor súlyos tévedésben éltek.


2017. szeptember 3., vasárnap

Ősz van

Igen, ez egy tipikus post lesz, ritkán írok már ilyet, de most kedvem támadt hozzá.

Nagyon szeretem a nyarat. Jólesik felrántani egy sortot, beleugrani egy papucsba, kulcs, napszemüveg, és már mehetünk is. Nagyon fázós vagyok, örülök, hogy van egy olyan évszak, amikor nem didergek. Szeretem a természetes víz illatát, a köveken megtörő hullámok zaját, a fagyit, meg a többi nyári sztereotípiát.
Nem szeretem viszont a belváros gőzölgő betonrengetegét, a ragacsos kapaszkodókat, az egymásnak nyomódó, izzadt testeket. És azok a szagok, istenem. Nem részletezem, mindenki tudja, mire gondolok.

Az ősztől mindig ihletett hangulatba kerülök - megint csak a sztereotípiák, igen. Továbbá: nem dob ki magából az edzőterem, ha este elindulunk futni, az ajtón kilépve nem érzem azt, hogy a nap hője lángokként nyaldossa a lábamat, ami csalhatatlan előjele annak, hogy a futás nagyon, nagyon rossz lesz és  nem fogom fél óra után a lányokat az út mellé vizionálni, amint mosolyogva egy pohár gyöngyöző, jéghideg vizet nyújtanak felém. De ilyenkor még a locsolásból visszamaradt víztócsákat is megkívántam. Kirándulásnál sem fognak megenni a legyek.
Szóval, mozogni tök jó lesz (már amikor nem esik az eső). Remélem, sok részünk lesz abban a fajta napsütésben, aminek nem az a célja, hogy pecsenyévé süssön minket, és tíz perc kint tartózkodás után elfáradunk, hanem kellemesen melengeti a hátunkat és jólesik majd sétálni, meg bármit csinálni.

De nézzük az emlegetett sztereotípiákat.
Kötött pulcsi! Kilométeres sálak! Füles fotel őszi könyvekkel! Liternyi forró tea fancy bögrékben! Forró csoki kurva sok tejszínhabbal! Hosszú szárú csizmák bőrdzsekivel! Sötét körömlakkok! Nem elfolyó sötét sminkek! Kuckózás meleg takaróval, miközben kint esik az eső! Vahhh!
Próbáltam nem a valóságtól teljesen elszállt képeket keresgélni (csak részben sikerült), ezért nincs lyukas farmer szövetkabáttal és sminkelt arc. Irreálisan magas a sáskalábú, művésziesen kócos tinilányok és a szépen, de hétköznapra vállalhatatlan sminkek aránya. (Ez tetszik.)
Kérdezhetnétek, hogy legalább a bögrékről miért nem én csináltam képeket - mert ilyen szépeket úgyse tudok fotózni és ennyire csinosan egyik se néz ki, a kedvenc puha takaróm nem illik a sárga fotelemhez, a frottírzokni fotogén voltát inkább hagyjuk is...

Forrás

Ez egy walesi falu, de kit érdekel.
Forrás

A gramofon és a fényfüzér nálam nem játszik, de amúgy jeee.
Forrás

Ez se olyan valósághű, de a színei miatt muszáj.
Forrás

Nem őszies, de folyik a nyálam.
Forrás

Na, ez már egészen reális.
Forrás

A kandalló / cserépkályha csak képeken olyan romcsi ám.
A tea pedig biztosan az ölembe borulna.
Forrás

Woaaahh!
Forrás

Forrás

Forrás

Forrás

Forrás
Forrás

És amiket az ősz jegyében (újra) akarok olvasni:

Diane Setterfield: The Thirteenth Tale Dennis Lehane: Mystic River Carlos Ruiz Zafón: El Juego del Ángel Henry James: The Turn of the Screw

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
Dennis Lehane: Titokzatos folyó
Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma
Henry James: A csavar fordul egyet

Gyerünk, ömlengjetek ti is egy sort, írjátok meg, mit szeretnétek olvasni, mit vártok az ősztől, ilyesmik.:)

2017. szeptember 1., péntek

Mi történt augusztusban?

(A szervezetem az iskolások iránti szolidaritásból úgy döntött, hogy rosszul alszunk és ennek folyományaként a tegnapi migrént megtartjuk mára is.)

Bármennyire is visszafogott voltam, két könyvet sikerült beszereznem - de kihagytam a 600 Ft-os fikuszt és az ezervalahányas orchideát a Sparban, pedig Leila, a Kék Orchidea elhalálozott -, az egyik teljesen, alaposan megfontoltan.

Henry James: A csavar fordul egyet Carol Shields: Norah, gyere haza!

Van a hazamenős szombat reggeleknek egyfajta vidám, mászkálhatnék-hangulata, amikor jólesik betérni az unásig ismert boltokba - ami egyébként fásult élmény, most nosztalgikus, barátságosan ismerős hangulatot ölti fel. Ilyenkor nagyon veszélyes betérni a cicás antikváriumba, mert nagyobb eséllyel mondom azt egy random felkapott könyvre, hogy kell nekem, mert ezen a különleges napon sorsszerű, hogy egymásra találjunk. És általában tényleg jó (bár nem sorsszerűen jó) könyveket sikerült kifognom, de eztiselkellolvasni, annyivanotthon stb., ismeritek ezeket a csúnya, reális okokat. Ezért egy negyedórás ücsörgés után a kedvessel visszarakattam a helyére A Harmadik Birodalmat, és csak A csavar fordul egyet picike kiadását vettem meg - konkrétan akkora, mint a telefonom, igazi zsebkiadás. Tudom, hogy annyira nem kedvelt történet a molyok körében, de a röpke beleolvasás azt ígéri, hogy ez nekem tetszeni fog.
A Norah, gyere haza! pedig csere volt, jobban meggondolva ráért volna ez nekem könyvtárból is, de úrinő tartja a szavát, legalább megszabadultam egy ezer éve árult könyvtől.

Az olvasás terén rohadt nyűgös (=fáradt) vagyok, tegnap álltam a polcok előtt és semmihez nem volt kedvem, de augusztusban egész szépen teljesítettem:

Ian McDonald: Luna – Újhold Zadie Smith: NW Katherine Mansfield: Elbeszélések Mohay Béla: Katherine Mansfield világa

Alice Hoffman: Hetedik mennyország Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában

Jó kis könyveket olvastam, mind tetszett. Egyedül a Katherine Mansfield világát untam helyenként. Később majd bővebben kifejtem, egyelőre annyit róla, hogy nagyon más embernek gondoltam Mansfieldet.
A Luna - nos, a Luna. A befejezése kicsit ócska hatásvadász, egy másik író már az egekig tornázta az ingerküszöbünket az effajta megoldásban, de ezt leszámítva - meg, valljuk be, elég finnyás olvasó vagyok - szarrá dolgoztatja az ember fantáziáját és logikai készségeit, hogy ezt a Föld-idegen, őrületesen más és színes kultúrát vagy mit el tudjuk képzelni és fel tudjuk építeni a képzeletünkben. Imádom McDonaldot, csak kapjon rá egy kicsit a mozgásra, különben már nemcsak azt a bizonyos másik írót fogja életben tartani a rajongói csí.
Az NW-ről és a Hetedik mennyországról már írtam, az utóbbi újraolvasás volt és hihetetlenül jólesett, tüneti kezelést nyújtott az olvasási nyűgösségemre. Aztán jött még egy bomba, Jennifer Egan személyében. Akármilyen fáradt voltam, baromi élvezetés volt a könyvét olvasni - persze, most az a kérdés, hogy két szuper regény után mit válasszak, hogy ne óhatatlan csalódás legyen a vége?

Ui.: Lehet, hogy még egy újraolvasás következik, annyira jólesik mostanában ismerős történetekhez visszatérni.

A többiek zárása:
almamag