Szélfútta magány

Michael Cunningham: Otthon a világ végén

Ó, baszki, nem mondod, hogy egy sort se írtam erről a könyvről... Pedig így van. Nos, csak sikerül valamit kiszenvedni erről a regényről - egyértelmű, hogy muszáj róla írni, minél több embernek meg kell ismernie Michael Cunninghamet, akit magamban már elneveztem az apró dolgok istenének.

Nem tudom eldönteni, hogy Az órák, vagy ez a könyve tetszett jobban, mind a kettő egyaránt elbűvölt. Párként tekintek rájuk, Az órák a nőiesség, a női identitás regénye, az Otthon a világ végén a férfiaké, a fiatal fiúk felnőtté válásáé. De nem a nemi identitás a lényeg, hanem maga az ember. Cunningham látásmódjában minden egyén egy külön univerzum, több egy silány, összetákolt karakternél, nem áll meg a szem színénél és egy-két tulajdonságnál; olyan elképesztő részletességgel mutatja be a szereplőit, hogy szinte látjuk egy személyiség felépülését és reakcióinak miértjét. A karaktereit képtelenség bepasszírozni egy skatulyába, nem lehet valakire azt mondani, hogy milyen undok kis hülye - ha éppen hülyeséget csinál, ott van mellette ötven másik gondolat, amit teljesen helyénvalónak érzünk, és az adott hülyeség is más fényt kap. Ehhez járul egy nagyon kifejező, gyönyörű nyelvezet. Egy éjszaka, gondolatban kénytelen voltam Tótisz Andrást megkövetni, amiért ilyen szépen, döccenőmentesen ültette át magyarra a szerző prózáját - persze, lehet, hogy annyira átformálta, hogy inkább Tótiszt kellene dicsőítenem, de ebben nem nagyon hiszek, úgyhogy Tótisz kénytelen lesz megelégedni a képzeletbeli, posztumusz fordító-díjammal.
Cunningham nekem azt mutatja meg, hogy a világ gyönyörű hely, számtalan csoda végtelen halmaza. Ez nagyon giccsesen hangzik, de nála annyira egyben van minden, hogy ez a fickó arra van összecsomagolva, hogy engem lenyűgözzön.
Miről szól ez a könyv? Az életről. A halálról. A meghatározó pillanatokról, amelyeknek a jelentőségével néha még mi sem vagyunk tisztában. Átlagos, hétköznapi emberekről, akik keresik a helyüket, próbálnak valami otthon létrehozni és közös nevezőre hozni magukat a világgal. Nem mindig sikerül, vagy nem úgy, ott és akkor, amikor szeretnénk.
Három főszereplő körül bonyolódik a történet, akik valamennyien nézőpontkarakterek, de több ember életébe, gondolataiba is bepillantást nyerünk - a maga életében mindenki főszereplő. Alice-t, Jonathan anyját különösen kedveltem, valószínűleg a vélt hasonlóságok miatt, minden kamasz ilyen anyát szeretne - mármint, visszatekintve, amikor felnőtt. Az a fajta ember, aki prózai, hétköznapi dolgokhoz ragaszkodik, mégis könnyedén új otthont teremt magának ismeretlen terepen, olykor saját magát is meglepve. Clare-rel, a hármas női szereplőjével nem tudtam azonosulni, Jonathan nyűglődéseivel se igazán - értettem a problémáját, a viselkedését már kevésbé. Bobby nagyon érdekes figura, őt könyvelik el az emberek nehézkesnek, de a belső világa sokkal összetettebb és nem azon elvárások mentén működik, mint az átlagemberek.

Úgy gondolom, Michael Cunningham különleges tehetség - igazi szómágus, aki képes meglátni és megmutatni az élet láthatatlan, mégis fontos dolgait,  a jelentéktelennek tűnő, valójában sorsformáló mozzanatokat.

Eredeti cím: The Home at The End of The World
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2000
Fordította: Tótisz András
Ár: 2480 Ft (a Könyvudvarnál 790-ért vettem)

Megjegyzések

  1. Jelentem, ennek a posztnak a hatására rendeltem meg tegnap este Cunningham: Az órák című könyvét. :)
    A filmet anno nagyon szerettem, de most már éreztem, hogy nem várhat rám a regény már olyan sokáig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.:) Gyönyörű könyv.
      A film nekünk megvan dvd-n, de a könyv után nem bírom megnézni, képtelen vagyok elhinni, hogy a lényeg megőrzésével vászonra lehet vinni.

      Törlés
    2. Pedig Az órák filmben is nagyon jó :) Képzeld, egyszer volt egy olyan tanárom, aki a filmet imádta, a könyvre viszont azt mondta, hogy kihajította az ablakon... hát nagyon kellett türtőztetnem magamat, hogy ne mondjak semmit.. ez már vagy 4 éve volt, de még mindig felbőszít :D

      Törlés
    3. Nem akarom, hogy a képzeletbelu világot kiradírozza a filmbeli.
      Öhm, hát jó, az ő baja...
      A Jellegzetes napokat lehet, hogy tartalékolni fogom. De az is lehet, hogy nem.:)

      Törlés
  2. Nagyon örülök, hogy írtál róla, mint azt már beszéltük, nekem is hatalmas kedvenc, és remélem, többen megismerik majd :) Jaj, most annyira kedvet adtál az újraolvasáshoz :D Kíváncsi vagyok, a Jellegzetes napok hogy tetszik majd!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése