2016. szeptember 22., csütörtök

Miért nem írtam Shriverről?

[Leginkább köldöknézegetős post.]

Elképesztően felcsigázott, amikor észrevettem, hogy a Gabo kiadó a Könyvfesztiválra megjelentet egy új Lionel Shriver-regényt. Ennek a nőnek annyira sokrétű, rengeteg témát magába foglaló, kegyetlenül őszinte könyvei vannak általános, mégis húsba vágó dolgokról, hogy az elmém unatkozó szegmense [amit csakis bizonyos bravúrok tudnak lekötni] is vidoran kattogtatja a fogaskerekeit, elemez, kutat és ámuldozik. Nem tudok a Beszélnünk kell Kevinről c. könyvén kívül olyat regény felsorolni, ami ennyire sokkol. Illetve, sokkolni nagyon sok írás tud, de úgy, mint a Kevin, egy sem. Lassú, élveboncolással felérő folyamat, ami a végén csúcsosodik ki. Ebbe a könyvbe bele lehet betegedni, és egy értő, értelmes olvasó - aki vevő Shriver stílusára - soha nem felejti el.
A Születésnap után először a szerkezetével csábít el; ugyanannak a szereplőnek az életét ismerjük meg két verzióban egy sorsfordító csók után. Shriver már a Kevinben is nemcsak a témák sokszínűségével zsonglőrködik, hanem ott is játszik a levélregény formátum révén, és abba bújtatja az egyik ostorcsapást. A Születésnap utánban ezt tovább fejleszti - aki már olvasta és kicsit figyelmesebben áttekintette az utolsó fejezetet, tudja, miért. Ez egy nagyon nőies könyv, de Shriver-módra, falhozvágósan, ám nem a szokványosabb minimalista stílusban (mint, mondjuk, Elena Ferrante); Irina (szerelmi) élete mellett a gyermekkönyv-kiadás kritikájáról, az anyagi státuszból fakadó feszültségekről, az orosz származásból adódó súrlódásokról és még nagyon sok mindenről olvashatunk. Máshogy öl, mint a Kevin; a mérgezés lassú, folyamatos, de nem jár robbanásszerű végkifejlettel, csak kényelmetlen töprengéssel magunkról. Nem egyszerűen tükröt tart, hanem finom mozdulatokkal addig nyomja bele a fejed, amíg kettéreped az üveg és sebeket váj a homlokodba.

Megkérdezhetnétek, hogy ha ennyire szeretem ezt a szerzőt, és a megjelenés után rögtön beszereztem, majd elolvastam a legújabb könyvét, miért nem írtam róla?
Mert valami nem passzol. Nem fájt eléggé. És a végével képtelen vagyok megbarátkozni.

Igen, nekem az a perverzióm, hogy szeretek néha olyan könyveket olvasni, amik tartós lelki fájdalmat okoznak, de ez hardcore olvasók között - és, aki könyvesblogot ír-olvas,  és évente 50-120 könyvet kivégez, az többnyire hardcore olvasó - ez nem számít extrém sportnak, tehát ezen lépjünk túl. A Nagytestvér témái közül kövérség, az emberek, a társadalom efelé mutatott (in)toleranciája betölthette volna ezt a funkciót, de ezek mintha háttérbe szorultak volna a kövér báty testvére és annak férje közötti feszültség ábrázolása mögött, aki, súlyosbítva a helyzetet, igazi fitnesznáci. Utóbbinak van egy nagyon szép története; ennek a férjnek, Fletchernek csak ez van, saját, magas művészi igényeket kiszolgáló, ám erősen veszteséges vállalkozását a feleség, Pandora támogatja, aki viszont bankot robbantott az emberi kifigurázást szolgáló felhúzós babáival, ami kevésbé magasröptű, mint Fletcher kézzel faragott bútorai. A büszke embernek szüksége van valami mentsvárra, amibe a romokban heverő önbizalmával kapaszkodhat, de nem árt elfelejteni, hogy az egészséges életmód nem egyedi talentum. És, ha fáj, akkor fáj, de: nem biztos, hogy emiatt többet érsz egy másik embernél - vagy, hogy boldogabb lennél nála. Valószínűleg lelki alkat kérdése.
Shriver jobban fókuszál a kissé extrém testvéri kötelékre Pandora és a kövér báty, Edison között, valamint a híres ember híres gyereke-témára. Ezekkel vajmi keveset tudtam kezdeni, mert egy rohadt egyke vagyok és hétköznapi, egyszerű emberek a szüleim, bár édesapámat egyszer megemlítették az egyik helyi sajtóorgánumban, mint hős kocsmárost, aki a tolvajt üldözte egy darabig a város egyik sötétebb kerületében.
Habár Fletcher és Pandora kapcsolatáról szívesebben olvastam volna, az Edison-Pandora párosnál is jó volt katasztrófaturistáskodni. Mivel nincsenek saját tapasztalataim ezen a téren, annyira nem dobálózhatok nagy szavakkal, de ebben a kapcsolatban van valami beteges, Edison őrült figyeleméhségében, a férj iránti féltékenységében. Miért, még mindig ő akar lenni a nagytestvér, szüksége van a húga csodálatára?
Shriver remekül vezeti ezt a regényt is, de nekem nem vált olyan személyes, megrázó élménnyé, mint a Kevin vagy a Születésnap után. A befejezés után pedig kicsit keserű lett a szám íze, ez a megoldás túl olcsó Shriver kvalitásaihoz, egyszerűen nem tudtam elfogadni, még ha van is némi lélektani magyarázata.
Abban reménykedem, hogy majd az Ennyit erről kitölti ezt a hiátust, ez az egyetlen, amit nem olvasam még a magyarul megjelent Shriver-regények közül, nem véletlenül. Szinte biztos, hogy földbe fog döngölni.:D

Eredeti cím: Big Brother
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2016
Fordította: Komló Zoltán
Ár: 3990 Ft


5 megjegyzés:

  1. engem sem tepert le a könyv, de betudom annak, hogy nincsenek extrém mértékű súlyproblémáim, a szokásos meg eltörpül Edison mellett.
    mindenkinek baja volt a végével :D, de nekem így volt kerek. abban az utolsó fejezetben, ami mindenki reménye alól kihúzta a talajt, mutatkozott meg az őszinte emberi hozzáállás. nem pozitív, csak szimplán őszinte. és számomra sokkal valósághűbb is volt, mint az előző párszáz oldal.
    rengeteget lehetne beszélni erről a könyvről, pont, mert annyira hétköznapi és általános, hogy nem tudja falhoz vágni az olvasót. ez valami mást csinál, alattomosabban hat, mint a nyíltan megrázóak.

    VálaszTörlés
  2. Nekem nem volt bajom a végével, de a sokak által ismert okok miatt nálam egyáltalán nem tudott ütni :s
    Csak egy vállvonásra futotta, hogy ezt elbasztátok ti is, drágáim, jól van. Amúgy bitang jól van megírva ez is, és nagyon jól szórakoztam rajta de inkább egy groteszk látleletként olvastam mint az emberi kapcsolatok mélyenszántó boncolgatásaként :)

    VálaszTörlés
  3. Nima: Ha én lennék Shriver, máshogy írtam volna meg a könyvet, de ugye...:D Ha nem egy extrém túlsúlyos embert állít a középpontba, aki már-már karikatúraszerű, szerintem jobb lett volna, igaz, akkor a cselekmény is más lenne.
    Megpróbálom értékelni azt a fejezetet, de nem tudom értelmezni ezt az egészet. Távol áll tőlem ez a vérrokon-dilemma, ráadásul testvérem sincs, súlyosan introvertált szociopata vagyok, a vér nekem nem jelent semmit. A "rokonok" szótól a hideg futkos a hátamon.
    Engem a Születésnap után is eléggé agyon nyomott, pedig az is elég hétköznapi. De, ha kivesszük a Kevinnek a végét és bizonyos fordulatait, az is igaz lehet a szimpla valóságra, és ez szerintem tök ijesztő.

    Ilweran: :(
    Mindenki elbassza. Sajnálom, drágám, mi tehetünk róla...
    Edison alakja (khm...) nekem is groteszk, túlzó, jaj, az a vécés jelenet...:D De van, ahol Shriver mélyre megy, a Fletcher-Pandora kombó szerintem nagyon pontos.

    VálaszTörlés
  4. Igen, a Fletcher-Pandora dinamika engem is jobban megfogott.
    Azt tudtad hogy Greg, a bátyja, akinek a könyvet ajánlotta ihlette Edison alakját?
    https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2009/dec/01/lionel-shriver-my-obese-brother
    :(
    Sok mindent megmagyaráz (nekem legalábbis) a végét illetően, hogy félig-meddig önéletrajzi az ihletés, még ha a sztori maga nem is az...

    VálaszTörlés
  5. Köszi, kicsit felértékelődött a szememben a könyv - milyen furcsa, ha valaminek köze van a valósághoz, rögvest máshogy tűnik...

    VálaszTörlés