Leonyid Cipkin: Nyár Badenben
Talán már említettem az agyam sznob szegmensét, ami unatkozik bizonyos könyvek olvasása (pl. Napkeringő, Szárnyak nélkül szabadon) közben. Na, a Nyár Badenben esetében teljes fordulatszámra kapcsolhatott.
A történet(ek) két szálon fut(nak); egyrészt végigkövethetjük a Dosztojevszkij házaspár hányatott utazását Németországban, másrészt egy orosz fickó gondolataiba nyerünk betekintést, aki a vonaton zötykölődve Anna Dosztojevszkaja naplóját olvassa. Orosz fickó!, hördül fel a kiművelt közönség. Lehet, hogy kiderül a narrátor (tessék, ez jobban tetszik?) neve, de bevallom, nem emlékszem rá. Az elbeszélő valószínűleg maga az író, ezt a merész következtetést az író fia, Mihail Cipkin által írt utószóból vontam le; édesapja - szolid képzelőerővel megáldva - jobbára a saját élettapasztalatából és környezetéből formálta meg írásműveit, emellett előfordul néhány párhuzam, ami szintén eme megoldás felé mutat.
Mindez még nem feltétlenül jelent súlyos, nagy odafigyelést igénylő dolgot. Na, de a stílus, az már igen!
Ehhez a két szálat akár egy soron belül egybemosó tudatfolyam-technikához képest Virginia Woolf művei szelíd gondolathintáztatások egy langyos nyári estén, ráadásul a szálakon belül is több téma fonódik egybe. Ehhez társulnak a kötőjelekkel dúsan megtűzdelt, több oldalon átívelő mondatszörnyetegek és Fegya - a szerző interpretációjában - számomra rettenetesen ellenszenves személye. Az orosz fickó után lefegyázom Dosztojevszkijt, ráadásul ellenszenvesnek minősítem, valószínűleg egy életre kizárnám magam értelmiségi körökből, ha széles körben terjeszteném a véleményemet.:D A kisregényben nem Dosztojevszkij, az író, hanem Dosztojevszkij, a magánember képe rajzolódik ki, ami - hangsúlyozom, Leonyid Cipkin portréjáról beszélek - egy neurotikus, paranoid, mániás zavarokkal sújtott szenvedőé (mindig úgy gondoltam, hogy a remekműveknek ára van - a Bűn és bűnhődésnek pedig nem is kicsi...), akit gúzsba köt a saját elméje, és vele együtt minket is, ide-oda csapódunk egyik gondolatfoszlánytól a másikig, amelyek véletlenül sem arról szólnak, hogy délután előbb ebédeljenek, vagy fürdőzzenek egyet. Szürreális, zaklatott szöveg, nem volt könnyű olvasni és még csak nem is esett jól. Mint egy fárasztó dodzsemmenet, ami után sajgó testtel elvánszorgunk.
A szerző gondolataiban némileg kényelmesebb volt elhelyezkedni, néha már-már idilli, szigorúan orosz módon, nagyon jól megragadja a korabeli hangulatot. Ezért is voltam kíváncsi a Nyár Badenbent követő novellákra, ahol elhagyjuk Fegyát és kibontakozhat valami új. A Csótányok váltotta be leginkább a novellákhoz fűzött reményeimet; hétköznapi, nyomasztó történet, ami borzongatóan ismerős lehet, nemcsak a történet, hanem a felmerülő érzések is. A stílusa is könnyebben befogadható, mint a Badené, nekem ez tetszett legjobban a kötet írásai közül. Az Egy kórboncnok feljegyzéseiből a "semmi különös" kategóriájába esik és talán ez a legéletrajzibb, vicces módon ebben is feltűnik egy mániákus elem - a járda megérintése. Ugyanez az eset az Ave Maria! az idegesítő főszereplővel - van egy olyan érzésem, hogy nemigen kedvelném Leonyid Cipkint -, de még a Gyalog a metróig is; ez volt a leginkább semmilyen írás, egy kaptató ember pár gondolatmenete, amelyek nem túl érdekesek. Nagyon súlytalan, nincs tetőpontja, kraft, a többi írásához viszonyítva azt mondanám, a szerző korai munkái közé tartozhat. A Társutas és az Egészségedre! hihetetlenül kényelmetlenek, régen szorongtam ennyit olvasás közben.
Nagyon felemás érzés volt olvasni ezt a szokatlan könyvet, de nem unatkoztam és erőteljes érzéseket váltott ki, valamint jelentékeny agymunkára késztetett. Eredetileg egy rövidkés bejegyzésbe akartam besuvasztani, de meglepődve láttam, hogy sikerült róla pár sornál többet írnom, úgyhogy önálló postot kap. Kicsit sajnálom, hogy a stílus annyira nem jött be, ellenkező esetben lehengerlő élmény lehetett volna.
Kiadó: Gondolat
Kiadás éve: 2012
Fordította: Gábor Sámuel
Ár: 2950 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése