2014. augusztus 20., szerda

Úszó bordély

"»Ha van olyan, hogy pokol a vízen, akkor egy veszekedő, lopkodó, verekedő nőkkel teli fegyenchajó az.«"

Siân Rees: Úszó bordély

Szegény könyvet eléggé elhanyagoltam, mindig félretettem valami izgalmasabb kedvéért, pedig megérdemelte volna az osztatlan figyelmemet. A témája - több mint kétszáz elítélt nő útja az akkor Új-Dél-Walesnek nevezett Ausztráliába - érdekes, a stílusa pedig kellően tempós és olvasmányos, ezért bátran ajánlanám olyanoknak, akik bátortalanul próbálnak ismerkedni a non-fiction műfajával.
Egyetlen problémám volt, maga a kiadás - csodálkoztam, hogy a nem túl igényes munkáiról híres JLX adta ki. Sajnos vannak benne pontatlanságok, elütések, de igazság szerint erre fel voltam készülve. Kíváncsi lenné, hogy ha egy másik kiadóról van szó, akkor is így álltam volna-e hozzá.

Beszéljünk inkább a témáról, bár az még kevésbé vidám, mint a magyar könyvkiadás.:) A 18. század végi Angliában járunk, a "hősnők" az alsóbb társadalmi osztály tagjai, cselédlányok, alkalmi dolgozók, akiket a szükség vezet a bűn útjára; nem óriási vétkeket kell elképzelni, a nők szinte kivétel nélkül csak kisstílű lopást követtek el. A büntetések viszont aránytalanok: egy kiskanál vagy pár alsószoknya eltulajdonításáért halálra ítélhettek bárkit - és a nőket ekkor még máglyán égették el, a férfiakat viszont felakasztották. Nem győzök újra és újra rácsodálkozni az emberi hülyeségre; évszázados, iszonyúan elavult az igazságszolgáltatás, az az oka a hihetetlen, ám nagyon is általános ítéleteknek. És kapaszkodjatok meg: az idióták adót vetettek ki a 15 évesnél idősebb cselédlányokra! Az eredmény: tízezerrel több nyomorult prostituált az utcákon, az agyonzsúfolt, mocskos Londonban.
A történész Siân Rees a kezdetektől mutatja be, hogyan jutottak a fegyencnők a Lady Julian nevű hajóra, kitérve a személyes életükre, így a szereplők arcot és testet kapnak, már amennyit sikerült kibogoznia a korabeli kaotikus nyilvántartásokból. Óriási népességnövekedés történt, rengeteg ember tódult Londonba, ráadásul hazatért 130 ezer katona - a nőket visszaparancsolták a tűzhely mellé, de a nők többségét a kevéske fizetése tartott a felszínen, anélkül meg nem csoda, hogy elzálogosították a bérelt szobájuk berendezését. A lopás persze kitudódott, a nőket (tizenéves kortól bármeddig) letartóztatták és a Newgate börtönbe kerültek, ahol hétszáz ember zsúfolódott össze borzalmas körülmények között; mocsok, betegségek, alultápláltság.
"Egy másik, szintén a város keleti felében működő páros is a Newgate-ben várta, hogy a tengerentúlra deportálják. E két nőt Poll Randallnek és Mary Butlernek hívták. Ők az eddigieket is felülmúlóan pimasz bűnesetet követtek el Joseph Clark ellen egy bérházban, vagy inkább bordélyban a Cable Streeten, ami a huszonöt éves Elizabeth Sully tulajdonában állt. 1787. november 10-ének éjszakáján Joseph Clark kis vagyonnak számító összeggel, 40 font sterlinggel a zsebében sétált a Cable Streeten, fején egy fél sajtot cipelve. Amikor Poll Randall és Mary Butler hátulról megragadták és berángatták a házba. A férfi - a bíróságot utólag jól elszórakoztatva - a saját épségét féltve nem állt ellen. Odabent a sajtot kikapták kezéből, és mint később elmondta, ezért nem tudott eljönni. Akármelyik bölcsebb ember hagyta volna veszni a pár shillingnyi sajtot, nehogy veszélybe sodorja a zsebében lapuló összeget.Joseph Clark fél pint gin, egy menet kártyajáték, még fél pint gin és egy vacsora erejéig kitartott a sajtja mellett, bár, amikor a hölgyek meghívták vacsorázni, ő erősködött, hogy csak »a sajtomat akarom és mennék tovább hazafelé«. De a baráti hangulat váratlanul megváltozott. Poll és Mary lefogták és felrángatták az emeletre, és erőszakkal levetkőztették. »Egyáltalán nem tudott védekezni?«, kérdezte utóbb egy hitetlenkedő bíró. »Az ágyra lökött a némber!«, mondta Joseph Clark védekezően. »Felkiáltottam, az isten szerelmére, ne bántsanak!« Csak amikor Poll a zsebében talált bankjegyeket követelte, jött rá Clark, hogy a nőn többet akarnak a sajtjánál. A drámai pillanat után mindnyájan megettek egy adag marhasültet, amit megint csak ginnel öblítettek le, Clark az ágyban. A lányok felkészültek rá, hogy egy ideig elszórakoztatják a férfit, de Poll Randallnak elfogyott a türelme. Inni akart. »Megfogta mindkét kezem és összekötötte a hátam mögött. Túlságosan féltem, hogy ellenálljak.« Poll Randall és Mary Butler egyaránt tizenhárom évesek voltak."
Az igazságszolgáltatás is túlterhelt volt, sokszor évekbe telt, mire rengeteg huzavona után ítélet született. És hihetetlennek tűnik, de igaz: a legtöbb ember inkább a halált választotta, mintsem a deportálást egy ismeretlen, távoli vidékre. A haza atyái nagyon okosan kitalálták, mit csináljanak a rengeteg "felesleges" fehérnéppel: szállítsák őket a gyarmatokra, ahol dúl a nőhiány és szaporodni kell!
Mi az egyik transzport útját követjük végig. A Lady Julian utasai ritka szerencsések voltak, mert emberséges orvost és tisztet kaptak, akik megfelelően gondoskodtak róluk. Persze így is volt részük viszontagságokban, megkínozta őket az időjárás, a tengeri viharok, a skorbut, de az írónő kiemeli, hogy a legtöbbjük jobb állapotban volt a hajón, mint az anyaföldön.

A könyv címe onnan származik, hogy amikor a hajó kikötött néhány városban, a legénység és a kapitány tudtával férfiak jártak fel a hajóra - és a "haszonból" ők is részesedtek. Elképesztő, akkoriban mennyire mások voltak az emberi és a társadalmi viszonyok, sok minden, ami akkor elfogadott volt, ma óriási botrány lenne.
Annak ellenére, hogy részletekben, két másik könyv közötti üresjáratban olvastam el, egész sok minden megmaradt belőle.:) Jó kis olvasmány volt, amúgy a tavalyi Várólistacsökkentés maradványa, amikor is nem sikerült a szorgalmi feladatom, vagyis az, hogy mind a 24 könyvet elolvassam.

Eredeti cím: The Floating Brothel
Kiadó: JLX
Kiadás éve: 2003
Fordította: Zsembery Péter
Ár: 1950 Ft

2 megjegyzés: