2014. augusztus 23., szombat

Új kedvencünk: Zalán Tibor

Egy ideje szünet állt be a versolvasásban, de az előbb belefutottam Zalán Tibor egyik versébe, és belezúgtam a műveibe.
Itt van rögtön három, ami nagyon tetszik, a honlapján lehet olvasgatni is.

Zalán Tibor: Átirat

Mostan színes hintákról álmodom 
egyik kék égbe másik zöldbe visz el 
de az is lehet hogy utóbbi a föld 
előbbi a halál s majd úgy megölel 
a könnyem is kicsordul belé 
akár a rossz kis gyerekeké 
akik soha nem fogadnak szót 
cigarettázni bújnak a szekrény mögé 
és félnek amikor árnyék esik éjjel 
a plafonra az utcavillanyoktól 
hogy eljön aki elől elbújni nem lehet 
úgy beszél majd hogy semmit se szól 
csak pálcáját emeli és pálcája merő vér 
mostan színes hintákról álmodom 
s arról hogy valaki hallgat 
hozzám beszél 
míg száll a hinta velem s a kék ég mögött 
valami fekete nyílik meg zölden 
mennyi virág mint egy Rippl-Rónai képen 
és milyen jó lesz lengeni a színes hintákon 
ott mélyen lent messze lent a földben

***


Zalán Tibor: [most írom a leglágyabb versemet
amikor már nem szerethetsz szerelemmel…]

most írom a leglágyabb versemet amikor
már nem szerethetsz szerelemmel amikor
karnyújtásnyira lélegzetedtől
állok a végtelen hóesésben 
fekete kalapban lerongyolt lelkű madárijesztő 
márvány szivárványt gondolok sovány ágyunk fölé
ízeket a szánkba egymás múlhatatlan szagát. megérkeznek
majd a hóemberek is
szén-szemükkel benéznek ránk a második emeleti ablakon
fűzfás ablakunkon át benéz az erdő: s a temető is talán
: szívünk fölött vigyázzban állnak már -
a reménytelen
nagy szabad avant-garde versek
karnyújtásnyira lélegzetedtől 
már letagadnám az agyamban lüktető szitakötőket
s lépnék ebben a mézes lírázó hóesésben feléd
fájdalmas fejjel pálinkától duzzadt szemhéjakkal
eljönnek majd el a hóasszonyok is 
visznek fehér tájba megnémult szerelembe tőled
nem vigyáztál rám jól hagytad körülvegyenek
maszkos bitangok - ! árnyékuk lopd ki álmomból isten! -
úgy vagy hogy nem vagy már úgy leszel mintha nem
lettél volna soha. lépek feléd embermagasságú 
hóesésben bár karnyújtásnyira lélegzetedtől lehet meghalok


***

Zalán Tibor: Alkonyi vers, elmosódásokkal

Feleségemnek, Szentpétery Csillának

S már elesteledik A tárgyak 
körvonalait elbontja az alkony 
Így lesz minden oda A túlsó parton 
különös árnyak vacsoráznak

Öledbe ejtett kézzel fáradt 
pózban ülsz Én a boromat lehajtom 
S állok az ablaknál Nézed az arcom 
Bár háttal állok én is látlak

És talán az évek is így mentek el 
Én az ablaknál te öledbe 
ejtett kézzel fáradtan Csak sejthetted

a túlsó parthoz közeledve 
reszketve bűnbánón fogom meg kezed 
Visszamosolyogsz dideregve


2 megjegyzés: