2014. augusztus 19., kedd

Új Miéville!

A polipisten meghallgatta a poliphisztorok (bocsánat, nem én találtam ki, csak áldozat vagyok) imáit, jön az új Miéville, ami kronológiailag az első regénye.

China Miéville: Patkánykirály

Annyira elvoltam a koronás rágcsálóval meg a farkincával, hogy észre se vettem az alapvető színt. Hm, nem baj, nekem sincs még joghurtrózsaszín könyvem, akárcsak pontynak.

Na, de a lényeg: 2014. október 21-én jelenik meg, fordítója az isteni Juhász Viktor, kiadja az Agave, ez pedig a fülszövege:
"Különös események készülődnek az ezredforduló előtti Londonban. A hétköznapi élet kulisszái mögött lassan tetőpontjához közeledik egy évszázadok óta tartó, ocsmány viszály.
Eközben Saul Garamond egy teljesen átlagos reggelen arra ébred, hogy valaki meggyilkolta az édesapját és sikerrel terelte rá a gyanút. A rendőrségi fogdában felbukkanó, bizarr és ellenszenves jelenés azonban kiutat kínál neki. A megmentőjét Patkánykirálynak hívják, és meghökkentő magyarázata mindent a feje tetejére állít, amit Saul eddig magáról gondolt.
Saul a London homlokzata mögötti örök éjszakában kezd új életet, és a csatornákban, sikátorokban, elfeledett zugokban próbálja kiismerni valódi természetét. A városban azonban folytatódnak a groteszk halálesetek, és Saulnak nincsen más választása, vissza kell térnie: a fakó téglafalak között, a magasvasutak vágányai alatt, a gyártelepek senkiföldjén egyre hangosabban lüktetnek a drum and bass tört ritmusai, és ellenállhatatlanul csábítják őt a sötétség szívébe.
A Patkánykirály China Miéville első regénye, és 1998-as megjelenése óta semmit sem veszített az értékeiből, melyek már tizenhat évvel ezelőtt is jelezték, hogy az urban fantasy új nagymestere megérkezett."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése