2014. július 28., hétfő

"Álmokból szőttek minket, az álmokat pedig belőlünk."

"A férfit nem felejtem el, még ha más utakon járok is. Az illatát akkor is érezném, ha új ruhákba öltöznék. Ha az ember megismeri a másikat, akkor megismeri mindenét, az álla vonalát, vagy azt, hogy hogyan mossa a fogát. Miután hallotta, hogyan motyog a másik álmában, mintha egy bonyolult ókori nyelvet beszélne, amit csak nehezen ért, nehezen felejti el.
Ismerem a gyengédségét és a gonoszságát, az időnkénti féktelenségét, az olykor rátörő különös szomorúság bonyolult szövetét. Egész ősszel magammal cipelem ezt a tudást, miközben próbálom élni a saját életemet. Magammal hordom, mint egy használhatatlan, nehezen kezelhető és súlyos kincset. Mit tehetnék? Elássam a parkban?
Szeretnék messzire utazni a tudással, hogy miként hajlítja be a férfi a lábujját olvasás közbe. Szeretném ledobni egy hegy tetejéről, végignézni, ahogy lebucskázik a sziklákon. Meg az, ahogy tüsszent. És a kislány. Ahogy kacag! Szeretném eladni ezeket az emlékeket egy márkáért az első szembejövőnek. Vagy elcserélni egy üveg limonádéra egy szombati napon a városban, mert kezdem úgy érezni, hogy csak súlyossá és nehézkessé tesznek engem. Vagy nem is, nem súlyosság. Inkább súlytalanná és egészen átlátszóvá."

Riikka Pulkkinen: Igaz

Ez a könyv teljesen elkerülte a figyelmemet, a molyos értékelések, olvasások keltették fel iránta az érdeklődésem. Családi kapcsolatok, három nőgeneráció története és egy titok, mindez nem pongyola kötetben, persze, hogy érdekelt - és hát finn, ami nekem olyan, mint egy elfelejtett anyanyelv.
Sok mindenről szól ez a történet; a gyászról, elengedésről, régi és új sérelmekről, a szerelemről, olyan fájdalmakról, amiket mindig velünk lesznek - de nem mindegy, hogy cipeljük, vagy csupán visszük. Tudjuk, hogy ott van, mint egy régi seb, egy kihúzott fog nyoma, de már nem piszkáljuk. Más valamit tudomásul venni és éjszakánként ránk nehezedő súlyként érezni. Vagy szó szerint egy hétig feküdni miatta a padlón.

Közel állt hozzám Eeva és az Ahlquist-család meséje, nemcsak a témái miatt (avagy hogyan vájjunk még élő sebekbe), hanem azért, mert olyan volt, mintha magamat olvasnám. Ha író lennék, ilyen lenne a stílusom, ha könyv lennék, ezzé változnék. Annyira... introvertált ez a regény, nem tudok rá jobb szót. Finoman visszahúzódó, érzékeny, mint a csend, amiben annyi érzelem rejtőzik, hogy hangosabb, mint egy üvöltés. Pulkkinen mindent szépen elénk rak, mint egy kártyajátékot, aztán hátradől, összefonja a karjait, és figyel. Nem magyaráz, nem minősít, csak mutat. Lényegtelen, hogy helyes-e nős, kisgyermekes férfival viszonyt kezdeni, miközben a feleség távol jár. Lényegtelen, hogy a férfi vétkes volt-e abban, ami Eevával történt. Lényegtelen, hogy a feleség feláldozta-e a családját a karrierjéért, hogy mindez a hatvanas években történt, vagy ma. A valóság nem fekete-fehér, de nem is szürke - egymásra vetített tükörképek csalóka halmaza, aminek ezer szemszöge van.

Most jöttem rá, hogy ennyit szeretnék írni a könyvről. Sokáig lehetne boncolgatni a kapcsolati hálókat, érzéseket, embereket, a társadalmi és történelmi eseményeket, de az nekem elvenné a regény ízét. Inkább legyen ennyi. Akkor hű maradok hozzá. És magammal viszem.

Szócséplés helyett begépelek pár idézetet:
"Olyan helyen akart lenni, ahol a gondolatot végig lehetett gondolni." - Na, pontosan ilyen ez a könyv.
"- Egy nőnek csak két dologra van szüksége az életben: humorra és egy piros magassarkúra - mondta. - A doktori cím előnyt jelent, de nem feltétel."
"- Miért is ne? Én tömör és velős búcsúbeszédről ábrándozom. Az állna benne: Elsa Ahlquist, körtealkatú, az utolsó időket leszámítva telt keblek, egész a sírig. Anya, nagymama és professzor emerita, ízlése csalhatatlan a cipőket illetően. Félelem nélkül élt, boldogan halt meg, soha nem hagyott ki egyetlen jégkrémet sem.
Anya nevetésben tört ki.
- Egy kicsit kevesebb végállomás-iróniát, ha lehet!- Az irónia öltöztet. Ezt vettem észre. Az emberek sokszor szeretnék, hogy a szeretet kegyelméről beszéljek, de én arra jutottam, hogy a kegyelemről való beszéd csak bizonyos férfiakhoz illik, akiknek körszakálluk van."
"- A szerelem fagyival és kamatváltozásokkal kezdődik. Mit gondolsz?"

Ui.: nagyon örülök, hogy a Gondolat kiadó elkezdett a finnekkel foglalkozni, majd elolvasom Katja Kettu: A bába című művét is, bár eléggé megoszlanak róla a vélemények.
Ui2.: Ajánlom ezt a könyvet... öö, mindenkinek, a férfi olvasóknak is.

Eredeti cím: Totta
Kiadó: Gondolat
Kiadás éve: 2013
Fordította: Panka Zsóka
Ár: 3400 Ft
Az írónő honlapja

6 megjegyzés:

  1. Nagyon nekem való könyvnek tűnik, ráadásul eddig nem olvastam finn írótól ha jól emlékszem. Itt az idő ezen változtatni :)

    VálaszTörlés
  2. Eszembe jutott, hogy neked igencsak tetszene, csak gondoltam nem rogyasztom tovább a várólistád.:D
    Nekem ez volt a harmadik idén, ajánlom még Az akasztott rókák erdejét. Nem, egy akasztott róka sincs benne.

    VálaszTörlés
  3. Á, nyugodtan növelheted, szerencsére még otthon is bírják a polcok :)
    Oké, köszi, azt is felvésem.

    VálaszTörlés
  4. Ajajjajj... Sót a sebbe? Akarom én ezt? (Amúgy akarom, naná.)

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon jónak tűnik, fel is tettem várólistára. (Én sem olvastam még finn írótól, ha jól emlékszem.)

    VálaszTörlés
  6. Nikkincs: ez igazán remek.:) Nekem otthon masszív polcaim vannak, amire jó sok könyv fér, de már egy picit meghajoltak.:D

    Ilweran: mindig fájni fog. Mint amikor megégeted az ujjad, és minden meleg hatásra elkezd sajogni. Csak ez kb. örökké tart.
    Annyira nem fájós, Lionel Shriver hasonló témájú könyvének viszont nem mernék mostanában nekiállni, nem kell még egyszer megégetni az ujjat.:D

    horsegirl: örülök.:)
    Én se olvastam sokat... ajánlom még Sofi Oksanent, bár tőle még csak a Tisztogatást ismerem.

    VálaszTörlés