2014. január 3., péntek

Hullámzó rémségek

"Ha elfogadjuk, hogy az orosz realizmus írói Gogol köpönyegéből bújtak elő, akkor napjaink fantasztikus írói Ray Bradbury nyomán sétáltak le a repülő csészealj lépcsőjén."

Sam Weller - Mort Castle (szerk. is): Árnyak és rémek
Értékelés: 4.6 májusszínű bicikli az 5-ből

Hangulati alapon történő olvasás ide vagy oda, kicsit szégyellem magam, amiért a több éves ajándékkönyvek még olvasatlanul tengődnek. Az Árnyak és rémek fezer 2012-es karácsonyi ajándéka volt, és ahhoz képest, hogy mennyire vágytam rá és mennyire örültem neki, egy év kellett, hogy hozzá fogjak - amihez nem kevés köze volt az ad astrás munkának, mert hivatali sci-fi túltengésem volt, amelyet más jellegű szabadidős olvasmányokkal ellensúlyoztam.

Érzelmi szempontból nagyon hálás vagyok a könyvnek, mert átsegített az összeszorított foggal tűrt karácsonyi kálvárián, vagyis efelől az élmény teljesen pozitív, és az emléke is az marad, de, ha a novellák színvonalát nézzük, az eredmény egy hullámzó Balaton.
Gyarló vagyok, de három szerző miatt voltam megveszve: Alice Hoffman, Audrey Niffenegger és Margaret Atwood (igen, tudom, három nő). Bevallom, a többiekkel nem számoltam, Gaimanre bólogattam, max egy-két címet tudtam bizonyos szerzőkhöz társítani. Ja, és Bradburyt se olvastam még, hogy nagyobb legyen a tét, de az előismeret hiánya ritkán zavar, és általában utóismeret lesz belőle.
Ha novelláskötetről locsogok, ritkán szoktam egyenként végigmenni a műveken, de a könyvhöz fűződő érzelmi viszonyom és az utólagos művelődés (az Amerikai gótika, a bizonyos szerzőknek való utánanézés) egyszerűen megkövetelte, hogy így tegyek.
(Ja, és a Pénelopeia meg a Bellefleur után ez a harmadik könyv, amibe mérsékelten beleírtam - persze csak ceruzával.)

  • Neil Gaiman: Aki elfelejtette Ray Bradburyt - felemás a novellához való viszonyom, főleg azért, mert ez az első és nem tudtam egyből felvenni a könyv "ritmusát", ráadásul a hangulati iránytűm se tud rögtön beállni a megfelelő irányba. Felvezető tisztelgés, maradjunk ennyinél.
  • Margaret Atwood: Fejek az örökkévalóságnak - a jó kis atwoodi bizarrság! Egy pár oldalas fricska az egész, nekem inkább a közepes kategória volt, pedig imádom A szolgálólány meséjét és A vak bérgyilkost... és igen, a Guvat és Gazellát is ideje lenne már elolvasni (meg a Fellélegzést!), az is tavalyelőtti ajándék.
  • Jay Bonansiga: Nehézfiú - értem én, hogy ezekben az írásokban vannak utalások Bradbury műveire, asszociációk, metaforák, de ennél a novellánál jöttem rá, hogy itt nagyon vegyes tematikáról van szó, az írókban csak a Bradbury iránti tisztelet, szeretet és inspiráció a közös pont. Lehet, hogy hülye ötlet volt a mester ismerete nélkül fejest ugrani ebbe a kötetbe, de ez engem ritkán zavar és még nem bántam meg. Na, Nehézfiú: nyomot sem hagyott, talán egyszer rájövök, mi benne a jó.
  • Sam Weller: A lány a ravatalozóban - ennél könnyebbültem meg először, végre valami, ami kicsit földhözragadt és képes vagyok elhelyezni. Szerintem egész jól van megírva, de a témája agyoncsépelt. Langyos összhatás.
  • David Morrell: Kísérők - ha Weller ötlete agyoncsépelt, akkor Morrellé Kínáig úthengerelt. Egy könyvet olvastam a szerzőktől, az Elveszetteket. Zsenge koromban se szerettem a szerzőt, most kifejezetten szemforgatós lett. Az első tulajdonképpeni rossz novella és egyben a legrosszabb. Nehéz lehetett ezt összehozni, biztos sok munka van benne.
  • Thomas F. Monteleone: Eszmecsere - olyan kis aranyos, könnyen behelyettesíthető a két szereplő Monteleonéval és Bradburyvel.
  • Lee Martin: Macska a rossz kanapén - végre, végre! Az első igazán jó novella, lendületes stílus, olyan, ami rögtön elkap, szépen fejti ki, illetve bújtatja el a szavakban a mondanivalóját. Csak a macska miatt voltam stresszes, de szerencsére nem esik baja.
  • Joe Hill: A Champlain-tó ezüstös vizeinél - a Joe Hill-mánia eddig elkerült engem (khm, mindkét könyvét beszereztem, biztosra megyek), de ez a novella szintén kiemelkedő - a Morrelléhez képest pedig kész hegycsúcs -, úgyhogy idén sorra kerítem legalább az egyiket. Érződik rajta Stephen King hatása, de nem zavart.
  • Dan Chaon: Kis Amerika - ez is olyan írás, ami már nagyrészt feledésbe merült, olyan kis semmilyen.
  • John McNally: A telefonhívás - közepes, mint A lány a ravatalozóban.
  • Joe Meno: Az ifjú zarándokok - szintén Kínáig lapult. Amikor szapulok egy írást, mindenki vegye figyelembe, hogy a) nem vagyok profi sci-fi olvasó b) nem olvastam még Bradburyt, tehát maradjunk annyiban, hogy kezdőnek és civilnek rossz olvasmány volt.
  • Robert McCammon: Az álommasina gyermekei - anno nagyon tetszett a Csak az enyém, elég szadista regény, még most is emlékszem, hogy mindenem fájt, miközben olvastam. A novella nem ebben a hangvételben íródott, de szintén jó élmény volt, nagyon tetszett a posztapokaliptikus hangulata és a megoldás.
  • Ramsey Campbell: A könyvlap - ez meg mi? Képtelen voltam hová tenni és megakadtam a házaspárnál, hogy miért kell összeragadva lenniük, tovább sajnos nem jutottam és nem értettem, mit akart ezzel mondani a szerző.
  • Mort Castle: Fény - mit keres ebben a válogatásban Marilyn Monroe? Fény lengi körbe? Istenem, remélem, a másik tizennégy vagy mennyi novella, amit róla írt, jobb. Nekem Capote Gyönyörű gyermeke a favorit ebben a témában.
  • Alice Hoffman: Ördögűzés - a mennyei manna, a kedvenc szem a bonbonos dobozban. Annyira vártam ezt a szösszenetet, hogy képes voltam későbbre hagyni, mert nem holtfáradtan akartam olvasni. A mániám töretlen és ennél az írásnál is látszik, mennyire eklektikus válogatásról van szó. Tipikus Hoffman: finom, nőies írás, biztos kézzel és mégis érzékenyen nyúl a témához. Annyira szeretem, ahogy ez a nő ír, ha könyvesblogot írna, komoly bajban lennék. Ezt írja Bradburyről:
"Ray Bradbury mesterműve, a Fahrenheit 451 - egy dicsőítő ének a könyvekről és az irodalom erejéről - az amerikai regény egyik klasszikusa, valamint az egyik legfontosabb az életünkben megjelent könyvek között. Regényei, novellái és novellafüzérei sorozatával Brabury megteremtette saját műfaját, amely azóta is nagy hatást gyakorol az amerikai irodalomra. Tevékenységének köszönhetően a mágia immár nincs egyetlen zsáner ketrecébe zárva. Mindenött föllelhető az amerikai regényekben. A kritikusok hívhatják mágikus realizmusnak, de ez nem más, mint amit Ray Bradbury a kezdet kezdetétől csinált.Bradbury témái az ártatlanságról és tapasztalásról egy olyan világ visszhangjai, amelyet egyenlő mértékben alkot sötétség és világosság, ahol a szereplők egyaránt vágynak a jövőbe és a múltba, ahol a veszteség elkerülhetetlen. Bradbury az amerikai kisvárosi életet egyedülálló módon láttató képzettel ajándékozta meg az olvasót, olyannal, amiben sötét fonal húzódik a fűben. A kisvárosi mágia Bradbury-féle keveréke örömét lel az amerikai álomban, és bemutatja a sötétebb lehetőségek alkonyi világát, az álommal szemben álló lidércnyomást."
Ennél hozzám illőbb ajánlót ki se lehetne találni. Egyébként is kíváncsi lettem a műveire, de eközben és ezután fetrengtem a gyönyörűségtől.
  • John Maclay: Max - amikor felvéstem pár szót a tartalomjegyzékbe, emellé csak egy mínusz jel került, egy a számomra érdektelen írások közül.
  • Jacquelyn Mitchard: Hasonszőrűek - az ötödik, roppant tetszetős írás, valószínűleg a leghosszabb. Imádtam olvasni a különféle nemzetek babonáit magába vegyítő novellát. Éjszaka olvastam, ami kicsit hatásosabbá tette. Mitchardnak amúgy két regénye jelent meg magyarul, az egyik Az óceán mélye, amelyből film is készült, magyarul a Tíz elveszett év címet kapta. Mivel láttam és nem tetszett, a könyvre se vagyok kíváncsi, de Mitchard másik regényébe, Az arc nélküli lányba lehet, hogy egyszer belenézek.
  • Gary Braunbeck: A kövér ember és a kisfiú - nagyon rövid, de nagyon tetszetős írás, olyan, mintha pár, karakteres ecsetvonással létrehozott festményt néznénk.
  • Bonnie Joe Campbell: A tetovált nő - értem én (legalábbis azt hiszem), de ez is egy vízízű novella lett, a főszereplő és a csaja meg annyira ellenszenves, hogy legszívesebben jól megráztam volna őket. A papucs meg a mániákus, nagyon szép pár.
  • Audrey Niffenegger: Visszafelé Sevillában - ez tényleg egy kis szösszenet. Értem a koncepciót, de nem nyűgözött le, és mivel Niffenegger volt az egyik, aki a legjobban érdekelt, csalódtam is.
  • Charles Yu: Föld (ajándékbolt) - reflektálás erre a marketingfüggő, reklámbuzi világra. Nem rossz, de az ilyen történetek nem állnak közel hozzám.
  • Julia Keller: Hayleigh apja - hihi, ez milyen vicces volt. Meglepő, morbid, nagyon jó.
  • Dave Eggers: Ki kopog? - Kingnek ez sokkal jobban megy.
  • Bayo Ojikutu: Rezervátum 2020 - nagyon nem rezonáltam a szerző által felvetett problémákra, és szerintem a téma kifejtése nagyobb terjedelmet kíván, egy nagy "Mi van?" mondat villogott a fejemben.
  • Kelly Link: Két ház - a történet végén megfogalmazott kérdés nagyon érdekes, és annyira imádnivaló, ahogy összehozza az űrutazást és vidéki angol kastélyok hangulatát, bár ez valószínűleg csak nekem újdonság. A Különb dolgok is ment a képzeletbeli várólistára.
  • Harlan Ellison: Kifáradás - a novella, aminél biztos, hogy én vagyok a műveletlen, kezdő sci-fi olvasó. Akárcsak a Rezervártum 2020-nál, ennél is azt éreztem, hogy bővebb terjedelemre lett volna szüksége. A magyarázat ellenben roppant szórakoztató volt, és még művelődtem is általa, köszi, Ellison.

 Azt hiszem, régen írtam ilyen hosszú bejegyzést, és teljesen megértem, ha valaki átpörgette és csak a végső benyomás érdekli. ITT KEZDŐDIK:
Összességében... közepes, csak az emlékek miatt tornázta fel annyira magát a barométeren. Huszonhat novellát tartalmaz a kötet, ebből nyolcat (!) találtam nagyon jónak, tizenegy nem tetszett, a maradék a döglött hal kategóriája, a tartalomjegyzék hullámos vonalkás semmilyen pocsolyái. Ha nem érzelmileg instabil időszakban olvasom, valószínűleg káromkodnék egy kicsit, így csak szép csendesen leveszem a várólistámról a 27 képtelen történetet. Nem, nem fogom jövő karácsonykor elővenni.

Ui.: a másik haszon: megyünk Bradburyért a könyvtárba.

Eredeti cím: Shadow Show: All New Stories in Celebration of Ray Bradbury
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2012
Fordította: Ajkay Örkény, Dési András György, Galambos Dalma, Horváth Norbert, Illés Róbert, J. Magyar Nelly, Juhász Viktor, Németh Attila, Pápai Dávid, Pék Zoltán, Radnóti Alice, Sohár Anikó, Varga Csaba Béla
Ár: 3490 Ft



6 megjegyzés:

  1. Én a Könyvfesztiválon vettem meg, mert akkortájt épp az jött rám, hogy novellákat akarok olvasni, és megtetszettek a címek. Májusban kezdtem bele, és december végén fejeztem be, olyan átvezető olvasmány volt, amikor épp befejeztem valamit, és nem tudtam eldönteni mi legyen a következő, vagy nem volt hangulatom semmihez ezt olvastam, mert ez olyan semleges. Nem volt bele különösebben baj, de... Ha írnék róla posztot (amit nem fogok) akkor biztos valami olyasmivel kezdeném, hogy annak ellenére, hogy különböző írók írták furcsamód egyhangú és semmilyen volt az egész. Az jutott eszembe, hogy ha valaki nagyon győzködne el tudná hitetni velem, hogy egy ember írta az egészet. Nagyon kevés kivétellel, az egyik természetesen Gaiman, ez volt az első amit olvastam tőle, nekem nagyon tetszett, meg talán még az ajándékboltos volt stílusra másabb.
    Nekem egyébként még kevesebb tetszett mint neked, ott van amit Gaiman írt de az inkább csak egy felvezető szösszenet, meg a tavas gyerekes, az ajándékboltos, meg a két ház ami egész érdekes volt és tetszett a csattanója is, bár lehetett volna jobban felépített, és a Hayleigh apja és a kövér emberes is egész jó volt. A Marilyn Monroe-s tényleg nagy szám, de nekem tetszettek a felvillanó képek az életéből, és nagyon elkezdett érdekelni, hogy vajon mi igaz belőle.
    A mélypont pedig a Könyvlap volt, meg a Hasonszőrűek, amit most, hogy olvastam mit írtál róla, lehet, hogy nem olvastam elég figyelmesen, mert én nem vettem észre benne a nemzetek babonáit (lehet, hogy azért mert itt már mérges voltam az egész könyvre és szabadulni akartam tőle, és bosszantott, hogy ez ilyen hosszú), meg én nagyon semmitmondónak éreztem, folyton vártam, hogy elmondja a nagy titkot, aztán mikor vége lett, csak néztem hogy komolyan ezt nem bírta kinyögni idáig? Azt hiszem, hogy az ilyen rémtörténetek nincsenek rám hatással.
    Vááá, ez nagyon hosszú lett, úgy látszik ma nagyon locsoghatnékom van.

    VálaszTörlés
  2. Tessék elkezdeni Joe Hill-t olvasni, kedves Amadea! :)

    VálaszTörlés
  3. Catriana: hát, elég különbözőek a novellák, nem hinném el, hogy egy ember írta.:)

    Millabell: értettem.:)

    VálaszTörlés
  4. "megyünk Bradburyért a könyvtárba" Jeee! :)
    Nekem a tavalyi év egyik nagy felfedezettje, besorolt a kedvenc írók közé. És én is szeretnék tőle kihozni megint valamit. (A Szép arany almáit a nap lenne a tuti, de majd meglástyuk.:)

    VálaszTörlés
  5. Jaj, a fene tudja, mi fog beleférni, kb. húsz könyvet szeretnék egyszerre.:)

    VálaszTörlés