2014. december 28., vasárnap

Várólistacsökkentés 2015

Tulajdonképpen hetek óta szöszmötölök ezzel a nyomi listával, hogy változatos, színes meg érdekes legyen - nem utolsósorban fogamra való is -, de, akárcsak Barrett a whiskyvel, én se vacakolhatok vele az idők végezetéig:

Kari Hotakainen: Az életkereskedő Hahner Péter: Megszökött a király! Anne Brontë: Wildfell asszonya Joanne Harris: Rúnajelek Michael Ende: A Végtelen Történet

Gárdonyi Géza: Ida regénye Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik Gregory Maguire: A boszorkány Alastair Reynolds: Napok háza Francesca Marciano: Szerelmem, Róma

Banana Yoshimoto: Csipkerózsika álom José Luís Peixoto: Egyetlen pillantás nélkül

Ezúttal nem állítottam össze olyan kacifántos listát, inkább a könnyebb lehetőségeket választottam (pl. ezért kerül a Szerelmem, Róma ide a Vita helyett). Kéjutazásnak ott lesz a pótlista, ami az elmúlt két év maradékaiból áll össze:

Linn Ullmann: Mielőtt elalszol Akif Pirinçci: Bársonytalpon oson a halál Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe Félix J. Palma: Az idő térképe Simone de Beauvoir: Egy jóházból való úrilány emlékei

Tanja Kinkel: A bábjátékosok Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita Bartis Attila: A nyugalom J. M. Coetzee: Elizabeth Costello Kvĕta Legátová: Szégyenlős szerelem

David Mitchell: Szellemírók Jo Nesbø: Vörösbegy

Egyszer csak elolvasom őket.:D
A kettő együtt igazán impozáns listát alkot, de a korábbi évekkel ellentétben jövőre nem lesz cél, hogy mind a huszonnégyet elolvassam - ami egyszer se sikerült -, mert, ha belegondolok, hogy 28 (24 + a többiek által ajánlott négy) foglalt helyem van, ami munka mellett franc tudja, hány hónapot jelent, elhágy a maradék életerőm. Tehát 12 könyvet szeretnék erről a két listáról elolvasni, ha pedig több sikerül, csóválni fogom a farkam örömömben.


2014. december 25., csütörtök

Amikor nem lehet nullát produkálni

Ugyan még csak 25-e van, már nemigen fogok idén több könyvet beszerezni (bármennyire is szeretné Nita meg pat:), lássuk tehát a bőséges decemberi zárást:

Lauren Beukes: Tündöklő lányok Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem Anna Funder: Amivé lettünk Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje Jeffrey Eugenides: Házassági összeesküvés
Joyce Maynard: Nyárutó Katharina Hagena: The Taste of Apple Seeds E. B. Hudspeth: The Resurrectionist Katherine Mansfield: Egy csésze tea

Látjátok, ezért kell az év nagy részében mértékletesnek lenni.:)
A Tündöklő lányokat senkitől nem kaptam meg karácsonyra, ezért eldöntöttem, hogy akkor megkapom magamtól - azaz megkaptam volna, de a kedves megelőzött és Mikulásajándék lett belőle. A következő négy szépség fezer, vicomte, pat és Nita ajándékai a közös karácsony keretében. A Nyárutónak már nem bírtam tovább ellenállni, egy akció keretében megrendeltem. Most már csak idő kellene, hogy olvashassam.:) A The Taste of Apple Seeds (vagyis Az almamag íze) és a The Resurrectionist kényeztető ajándék magamtól magamnak, mert eszmétlenül régóta vágyom rájuk, mert olyan jó voltam egész évben és a munkakezdést is meg kellett ünnepelni. Az Egy csésze tea kicsit kilóg a sorból, mert csak januárban kapom meg sztimitől, de én galád módon megkértem, árulja el a könyv címét, hogy még az idei elszámolásba passzírozhassam bele.

Olyan csodás könyveket kaptam ajándékba, nem győzöm őket nézegetni (mert az olvasási kapacitásom teljes mértékben lefoglalja A rizs és a só évei), köszönöm mindannyiótoknak!:*

Az olvasások száma, kérem, a munkakezdés óta egy nagy ratyi, de hátha később jobb lesz:
Stefano Benni: Gyorslábú Achille Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa Mélanie Watt: Cidrimókus Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei
Vavyan Fable: Szennyből az angyal Torben Kuhlmann: Lindbergh Vincent Cuvellier: Emil beöltözik
Vigyázat, csalok! A rizst még közel nem fejeztem be, a Szennyből az Angyal kb. tizenharmadik újraolvasását pedig tegnap este kezdtem el, de hátha 31-éig csodát teszek és befejezem mindkettőt. A Gyorslábú Achille nagyon kellemes és nagyon agyament meglepetés volt, olyan büszke vagyok magamra, amiért tetszett. Az orgyilkos tanítványa az idei utolsó várólistacsökkentős könyvem volt (szám szerint a tizenhetedik), és hiába nem lettem rajongó, úgy kapaszkodtam ebbe a könyvbe, mint fuldokló a nevezetes uszadékfába, amiért örök emlék lesz számomra - és azon kevés sorozat egyike, amit kegyeskedek folytatni. Nem, engem nem lehet tri-tetra-meg polilógiákkal táncoltatni. Bíró Juli szerint cuki vagyok, valójában nem, és ennek az egyértelmű jele, hogy egy sorozatnak ott van vége, ahol én akarom, és kész.
A Cidrimókus villámgyors könyvesbolti olvasás volt. Ha mókus lennék, jó haverok volnánk, csak éppen nem mernénk lemászni a saját fánkról, hogy meglátogassuk a másikat.:D

UPDATE:
Mindenkit sikerült befejezni, sőt, további két mesekönyvet is elolvastam a Szandiban, a gyönyörű Lindbergh-et és Emil farsangi kalandját. Utóbbi nem volt olyan mulattató, mint előzményei, de az utolsó képen jót nevettem.

A többiek:
PuPilla
katacita
Dóri
Nita
Nikkincs
horsegirl


2014. december 23., kedd

Mit ne csinálj?

Soha ne szórj mentolkristályt a fürdővizedbe. Sokat meg főleg ne. Kicsit elvesztettem az önkontrollom (visítottam), amikor a náthás hidegrázás után jegesen égett a bőröm minden pontja.

Igen, megfáztam, az utolsó előtt munkanapon, a hazautazás előtt. De kaptam új sapkás kesztyűt, nagyon cicás cicanadrágot és van ezüst baglyos fülbevalóm. Meg szép könyveim.


2014. december 17., szerda

Idézetek a Gyorslábú Achilléből

Szénné lehetne idézni ezt a vicces, bizarr kis könyvet. Annyi frappáns mondat van benne, hogy egy idő után felhagytam az oldalszámok kiirkálásával, de arra gondoltam, az eddigi aktakukackodásom ne jusson a törlés sorsára, inkább közzéteszem őket post formájában.

"Kemencekórtól, más néven pékinszomniától szenvedett, mely a pékek utódjait sújtja. A betegség éberré és tevékennyé tesz éjjel, és váratlan alvásrohamokat okoz a nappali órákban. Ha Ulisse bölcsészeti tanulmányainak köszönhetően emancipálódott is gabonatermesztői gyökereihez képest, az öröklött kromoszóma időnként fel-felbukkant." (15. oldal)

"Mindig azt mondom, hogy az írás a legjobb esetben magasztos, a legrosszabb esetben ártatlan tevékenység. Attól a kevés kivételtől eltekintve, mikor a kiadatlan arrogáns grafománok a kiadott arrogáns grafománokat utánozzák, az írás nem ront a világon." (16. oldal)

"Az írás az olvasásból születik, az olvasásnak ad hálát. Az írás azon kevés dolgok egyike, melyek egyedüliek és a sajátjaink maradtak, az aláírástól a regényig, az első fogalmazástól a végrendeletig." (17. oldal)

"A férfi a világ alkotó élősködője, de aki változtat az életen, aki veszni hagyja és visszahódítja: a nő." (27. oldal)

"Egy pontos ember élete meg nem érdemelt magányok pokla." (27. oldal)

"Széphajú Circe a korábbinál még fondorlatosabb miniszoknyában fogadta, ráadásként kirúzsozva. A nőstény jóváhagyásaként értelmezve mindezt, Ulisse násztáncot lejtett az íróasztal körül, s mivel nem rendelkezett felmereszthető tollakkal vagy színes beggyel, a dürgő hím jellegzetes verssorát bocsátotta ki." (118. oldal)

"Minden ötlet meleg kenyere az álom és a történet." (148. oldal)

"Ha ki akarsz adni három jó könyvet, három szart is ki kell adnod. Ez a könyvkiadás törvénye." (184. oldal)

"- A sikert akkor kell előkészíteni, amikor még semmi sem sikerült. - felelte Vulcanus." (289. oldal)

"Élve és győzedelmesen indulok, Odüsszeusz. Soha nem vesszük észre, hogy van egy lap a könyvben, melyet nem értünk, a legfehérebb, a legfeleslegesebb, ami miatt pedig minden mást leírtak. Miért nem láthatjuk?" (291. oldal)


2014. december 16., kedd

Stockholm-szindróma

"Amikor ön a szerelemre gondol, úgy gondolkozik róla, mint egy amerikai. Én azonban úgy, mint egy orosz. Az orosz szerelembe sokkal több minden belefér."
Ann Patchett: Életszonáta
Értékelés: 4.3 szoprán az 5-ből
Kedvenc karakter: Roxane Coss

Egy dél-amerikai országban fényes összejövetelt rendeznek a sikeres japán üzletember, Kacumi Hoszokava születésnapjára, az est exkluzív vendége Roxane Coss, a világhírű operaénekesnő. A parti tökéletesnek látszik, de egy terroristacsoportnak sikerül behatolni az épületbe, és túszul ejtik az összes jelenlévő embert, köztük az ország alelnökét, s számos nagyhatalmú politikust, üzletembert. A túszok és a külvilág egyaránt a tragédiától retteg, de helyette valami olyasmi történik, amire senki nem számított....
Valahogy mindig - az esetek 87 százalékában - pofára esek az emberek 100 százalékát ámulatba ejtő könyvekkel. Nagyon vártam, hogy elolvashassam azÉletszonátát, de valószínűleg túl nagyok voltak az elvárásaim, kellett nekem utánaolvasni.

Pedig ez egy nem rossz könyv, remekül ábrázolja az érzéseket, a pillanatokat, mintha ráfókuszálnánk egy-egy dologra, hogy minden részletében tüzetesen kielemezhessük. Patchett ezt mutatja be, érzékenyen írja le, hogyan változik meg a kényszerűségből összezárt emberek lelke, pl. amikor a terrorista le akarja lőni Iglesiast, és az alelnököt az menti meg, hogy nem influenzára vagy ilyesmire hivatkozott, amiért az ország elnöke nincs jelen az összejövetelen, hanem mert otthon nézi a kedvenc sorozatát. Azért estem pofára, ami a többieknél simán átment, de nálam megdöccent, hogy az írónő nagyon falhozvágós akart lenni, értsd lelkileg nagyon ki akar hozni a sodrodból, ami alapvetően nem baj, csak nagyon érezni lehet rajta ezt a szándékot (ha nem olvastam volna Nima véleményét, azt mondanám, bennem, ill. a kis kőszívemben van a hiba). Ez nagyon kevés könyvnek sikerült eddig, a Quo Vadis például kivágta a biztosítékot (mondjuk kinél nem). Itt ez (sajnos) nem történt meg a regény végén, ha elgondolkozunk, teljesen logikus, ami történik. Ami viszont a nagy durranás után történik, számomra sokkal érdekesebb volt, kíváncsi vagyok, hogy lehetne leelemezni, amit a szereplők tesznek.

A regény kulcsfigurája Roxane Coss. Ann Patchett valóságos jelenségként ábrázolja, és ezt nagyon-nagyon jól csinálja; ha megfigyeljük, az operaénekeseket mindig valami már-már vallásos, szentnek kijáró áhítat veszi körül, az emberek félistenként tekintenek rájuk. Mert akár tetszik, akár nem a magamfajtának, aki a szavakkal szeret zsonglőrködni, a hang az esetek többségében sokkal nagyobb hatásfokkal bír, mint az írott szó. A hang hatalma ott kezdődik, ahol a szavaké véget ér, ezt (vagy ehhez hasonlót) valamelyik könyvben olvastam, de ha megveszek, se jut eszembe a címe, ha megtörténik, majd szólok. Az énekhang, a zene elemi szinten mozgat meg valamit az emberben, s hangja által Roxane Coss istennővé válik, pedig már nem olyan fiatal, alacsony, a haja kezd lenőni [mmint a hajfesték]. Talán még a neve is erre utal, ritkán emlegetik Miss Cossként - Roxane-ként pedig talán soha -, ált. teljes néven szerepel a könyvben. Mindenki csodálattal adózik iránta, az összes férfi, aki valaha hallotta énekelni, élete végéig szerelmes lesz belé, még a kegyetlen sorssal megvert katonákat is megbabonázza, sőt, a nőket is.


A túszok között igazi nemzetközi helyzet áll fenn: van köztük orosz, japán, francia, amerikai, spanyol, stb., bábeli zűrzavar uralkodik, az emberek közt a tolmács nyelvzseni, Gen szolgáltat hidat, aki valamennyi jelenlévő nyelvét beszéli, ő a regény másik kulcsfigurája. A harmadik pedig Messner, a svájci (még egy nemzet) Vöröskeresztes, akit nyaralásról rángatnak be be ebbe a pokoli állóháborúba. Ő az összekötő a bent és a kint között, a súly, ami próbálja egyensúlyba hozni a mérleg két nyelvét.
Sokat tudnék még erről a könyvről beszélni, pl. az élet újra felfedezett, valódi értékeiről, amikre a jelen helyzet döbbenti rá a kényszerű résztvevőket, vagy a túszejtőkről, de legyen elég annyi, hogy mindenképpen érdemes elolvasni, az meg hadd legyen Amadea baja, hogy mazochista hajlamai vannak:)

Eredeti cím: Bel Canto
Kiadó: Kelly
Kiadás éve: 2009
Fordította: Illés Róbert
Ár: 2980 Ft

2014. december 15., hétfő

A király embere

"Lassan kinyitottam az ajtót és kiléptem a félhomályos folyosóra. A két őr, akik a szobát vigyázták, kérdően néztek nézett rám.
- Éhezem - mondtam. - Tudjátok, merre van a konyha?
Még nem találkoztam olyan katonával, aki ne tudta volna."

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa

Tudtam, hogy ez a könyv óhatatlanul azok közé fog tartozni, amelyek az életem jelentékeny pillanataihoz, szakaszaihoz kapcsolódnak, és egyúttal egy kíváncsi teszt alanya lesz - így vált Az orgyilkos tanítványa a tartós munkába állás és a "Vajon hogyan változik meg az olvasás ritmusa a munka hatására?"-projekt kísérleti regényévé.
A végeredmény roppant érdekes lett. No, nem az, hogy tovább tart elolvasnom egy könyvet, ez várható volt. De az, hogy a stressz, a fáradtság és egyebek közrejátszása révén ennyire összegyógyulok Fitz történetével, elképesztően meglepett. Jaj, el fogok késni, miért nem halad már ez a rohadt busz? Nem, ne gondolj a buszra, mert kiugrik a szíved és az fáj, koncentrálj szegény kis Fitzre, neki sokkal rosszabb, biztosan szívesebben ülne a fűtött buszon (tényleg?!), mint éjszaka lóháton. Hülyeséget fogok csinálni vagy mondani, jajajjaj. Nem, nézd, Somfordi táncol a kolbászért. A kurva életbe, álmos vagyok, mindjárt kifolyik a szemem. Nem folyik, próbáld kitotózni, mi az a kiszipolyozás.
Azaz úgy kapaszkodtam a regénybe, mint fuldokló az uszadékfába. Néha fizikailag is így volt, mert nem volt helyem a buszon, és morcosan vettem tudomásul, hogy a cicasapkás, olvasó lányok nem élveznek helyzeti elsőbbséget.
A másik összegyógyulási pontra senki nem figyelmeztetett. Mint a pasim utólag elmondta, emiatt gondolta azt, hogy tetszeni fog nekem a könyv. Hát persze, az állatok meg az Ösztön. Bár itt kutyákról, lovakról és egy vadászgörényről van szó, én meg alapvetően macska macskás vagyok, végtelen szeretetem majdnem minden állatra kiterjed (sajnálom, a bogarak továbbra is ki vannak tiltva a katicák kivételével). Az Ösztön egy adottság - vagy inkább tehetség és átok egyben -, szellemi kapcsolat az állatokkal; Fitz képes belépni az elméjükbe és egy lány is szóba kerül, aki ért a madarak nyelvén. Nem lennék meglepve, ha az írónő imádná az állatokat, biztos, hogy az irántuk való szeretet ihlette az Ösztön ötletét. Azt hiszem, majdnem mindenki, aki érzelmi és szellemi intelligenciával bíró lénynek, társnak, barátnak tekinti az állatokat - nem a rózsaszínbe öltöztetett yorkie-król beszélek -, közel érezné magához Fitz képességét. Kicsit olyan érzés volt erről olvasni, mintha Hobb belelátna a lelkembe, ami mindig piros pontot jelent a könyveknél.

Ja, hogy a történetről is mesélni kellene, nemcsak magamról! Legközelebb szóljatok.
Az eleje elég lassan csordogál - nem tudom, mennyire játszik rá az érzésre a végtelennek érzett utazás, de nem hiszem, hogy jelentékeny mértékben -, érezhetően egy trilógia első kötete. Egy elég hosszú trilógiáé, de ha ránézek a fenyegetően fölém magasodó Az Idő Kerekére, zokszó nem hagyja el ajkaim. Egy cseperedő kisfiú nyiladozó elméjével ismerjük meg a Hat Hercegséget, pontosabban Kosvárt, a királyi családot, az ott élő embereket, az intrikákat és szokásokat. A vége felé felgyorsul a tempó, síkideg voltam, hogy mi fog történni, mert a harcedzett olvasó rutinjával éreztem, hogy itt bizony nagy gáz lesz.
(Vigyázat, ordenáré káromkodás következik.)
Az esti kisTescós vásárlás közben káromkodtam az orrom alatt. Az a szemét kis geci. Hülye, páváskodó, ostoba, elkényeztetett puhapöcs. Disznószarba kellene hempergetni és és nem hagyni mosakodni. Mocsok kurafi, remélem, szénné égetik a ruhatárad és az összes csecsebecséd.
Hörr. Bocsánat, a stresszes, legyengült embert néha magukkal ragadják az indulatok. És a vége, te jó ég! Az utolsó bekezdésen majdnem elbőgtem magam. Igazából pityeregtem. Szemét Robin Hobb.

Hogy mi lett a kísérlet eredménye? Nos, szinte biztos, hogy a fáradtság, stressz meg egyebek hozzájárultak ahhoz, hogy ennyire tetszett Az orgyilkos tanítványa. Fonák módon örülök neki, mert a fantasy sosem tudott közel kerülni hozzám - Beagle és Martin kivételével, de hát utóbbitól ki ne kapna minimum kétszer agyfaszt -, a jólétben elpuhult elmém túl finnyás volt hozzá. Örülök, hogy Hobb feliratkozhatott erre a soványka listára. Annak pláne, hogy a kedves beszerezte a teljes Időhajók-sorozatot, mert a Látnok-ciklus után azt is szeretném elolvasni.

Ui.: nekem a 2007-es Delta Vision-kiadás van meg, de mivel az otthon van, vicomte első kiadású példányát olvastam. Ha jól emlékszem, már nem nagyon lehet hozzájutni, ami egyáltalán nem baj, mert - a jó fordítás mellett - dögletesen sok hiba van benne. Egy egész szarvashiba-erdő! Follyon ("folyjon" helyett) meg kódjelzések az idézőjel helyett, jézusom, hogy lehet így korrektúrázni...

Eredeti cím: Assassin's Apprentice
Sorozat: Látnok-ciklus 1.
Kiadó: FutureGates
Kiadás éve: talán 1998
Fordította: Horváth Norbert
Eredeti ár: 799 Ft (hahaaa, amikor még ennyibe került egy könyv...)


2014. december 14., vasárnap

Locsogás

Sajnálattal közlöm, hogy az efféle egoszösszenetek megszaporodnak a közeljövőben, mivel olvasni kevesebb időm van, mondanivalóm (ill. kiereszteni való hülyeségeim) annál több. De ígérem, hogy nem lesz mind olyan csajos, mint az előző és ez.:)

1. Takarítási szentencia: kevés mocsok van a világon, ami képes ellenállni a következőnek: ecet és forró víz. Meg egy vastag gumikesztyű. De mintha a káromkodás is segítene. (Az új kedvencem: Szakadjon rád a szivárvány, by Garfield.)

2. Tudom, hogy reménytelen eset vagyok, de szeretek reggelente kibámulni a busz ablakából. Szeretem nézni a Dunán játszó, egyelőre szürkés fényt, a ködbe burkolózó hegyeket, a domboldalra épült, apró kastélyra emlékeztető házakat.

3. Mi az istenért szárad ennyire a bőröm? A stressztől, a hidegtől és/vagy a portól? Már eljutottam odáig, hogy minden este bekenem (jó alaposan) egy nekem készített hidratáló krémmel, de a T-vonal még így is hámlik. Meg kipirosodik és viszket, éljen az ekcémára hajlamos, problémás arcbőr.
Ma lemostam a teafaolajos szappannal, mert azt imádja, utána adtam neki egy adag aloét (nem, nem a növény leveleit ragasztottam az arcomra, hanem géllel kentem be), és csodás. Bársonyos, puha, kellően hidratált. De mindennap csak nem szappanozhatom...

4. Imádom a China Glaze There's Snow One Like You (elvesztem, leírtam egy körömlakk kurva hosszú nevét) lakkját, kár, hogy a körmöm nem, vidoran dobálja le magáról első nap. Péntek este felkentem, hogy a szombati bulin megmutathassam patnek, erre három ujjamról lepattogzott. Mondjuk, a munkám se segít megőrizni a körömlakk tartósságát. Mondanom se kell, hogy a mai nagytakarítás megadta neki a kegyelemdöfést, a fele a gumikesztyűben morzsolódott le.
Az előbb azt próbáltam ki, hogy ráfestettem egy adag pontozólakkot - mert még mindig nem jutottam el a fedőlakk vásárlásáig -, de pont az imádnivaló, havas-rücskös jellege vész oda.
A lábkörmeim pedig mentazöldek lettek, ugyanezzel a pontozólakkal (CG Your Present Required) vastagon dekorálva, csodásan idióta lett. Szeretem, hogy ha lenézek a lábaimra, vidámságot látok. Általában valami bolond lakkot szeretek rá használni, vagy megbolondítok egy hagyományosat, mert az önmagában unalmas, a konzervatív vonal inkább a kezeimen képviselteti magát.

Firstworldproblem-hegyek, igen, tudom. De küzdök Az orgyilkos tanítványa-posttal és a 2015-ös Várólistacsökkentés listájával.

Ui.: a kollégáimnak nem tetszik a cicás sapkám. Gondoltam rá, hogy veszek egy nagy, kapucnis, pandás pulcsit (isteni puhát láttam az Örsön), hozzá egy norvégmintás cicanadrágot, csak azért, hogy idegesítsem őket. Vénségemre visszatérek a tinistyle-hoz.




Karácsonyi tobzódás

Nem, még mindig nem szeretem a karácsonyt (a Nokedli által "fémhétvégének" nevezett vasárnapi nyitvatartás se javít a presztízsén), de az ötössel karácsonyozni, azaz könyveket, édességet, apróságokat adni és kapni, továbbá enni és inni imádok.
Idén a Semmi Extrába mentünk, ahol Nita lestoppolt nekünk egy félreeső, öt férőhelyes asztalt - és még egy könyvespolc is volt mellettünk, később jól is jött -, csodálatos módon mindenki hamar odaért. Rendeltünk italt, ételt, és nekiálltunk csomagokat osztani, csak semmi fakszni.
Én ezeket a szépségeket kaptam:

Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem Anna Funder: Amivé lettünk Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje Jeffrey Eugenides: Házassági összeesküvés
Gyönyörű őszi paletta, nemde?
A Szikomorfát fezertől kaptam, aki hajlamos elolvasni az ajándékba szánt könyveket - ez tetszett neki, ezért is remélem, hogy nekem is fog, plusz sokan dicsértétek. Vicomte kicsit komolyabbra vette a figurát az Amivé lettünk választásával, aminek ez az első mondata: "Amikor Hitler hatalomra került, épp a kádban ültem." Erről eszembe jutott Rosa mama szokása, ahogy néha előveszi a Führer képét, megnézegeti, és nagyot sóhajtva nyugtázza, hogy egy nagy gonddal kevesebb.
Az Esti ködök kertje pat ajándéka, kicsit félek, mennyire leszek kompatibilis vele, de olyan szép és olyan kecsegtető a fülszöveg, muszáj volt felnyomni a kívánságlistára. A Házassági összeesküvéssel (és egy hozzáillő körömlakkal!) Nita örvendeztetett meg. Mindketten imádtuk az Öngyilkos szüzeket, remélem, ez legalább ilyen jó lesz. Igen, szeee, emlékszem, hogy a fordítás olyan messze van az elfogadhatótól, mint Makó Jeruzsálemtől, de valahogy csak túlélem.:)

Szokás szerint jól szórakoztunk - amit részemről a grog tovább fokozott -, és a szombati munkanapnak "hála" még senki nem állt az agyhalál szélén, így szellemes beszélgetést is folytattunk. Kicsit sem voltunk bezsongva, mindenki, alighogy hazaért, buzgón jelölte be és pakolta fel a polcára az új szerzeményeit, amit persze kölcsönösen körberajongtunk.

Ui.: érzem, hogy mostanában fog borulni az év végi tervezetem; elkezdtem A rizs és a só éveit, fezer ajánlott olvasmányát, ami érdekes meg minden, de a a Mikulásom meglepett egy Tündöklő lányokkal és hát itt van ez a négy gyönyörűség. Otthon pedig vár a két angol könyvem, úgyhogy Kim Stanley Robinson erős vesztésre áll, akárcsak A Mester és Margarita, ezt akartam még idén mindenképpen elolvasni.
Azt hiszem, már annyira közeleg az év vége, hogy mindenkinek elege van és alig várja, hogy szusszanhasson egyet, talán emiatt vágyom most könnyed könyvekre. Különben is, egész évben olyan jó voltam, na.


2014. december 12., péntek

Imádok buszozni

Lájkalom
Príma budiár
Trágya eladó
Válogass ökosan
Butorta (ez nem tudom, mi lehet, de remek szóvicc-alapanyag)

Továbbá ma este a derengő kékes fényben végighallgathattam a többi utassal egyetemben egy faszi elmélkedését arról, hogy S.-nak nem sárga az anyateje, azaz nem zsíros, vagyis nem jó a babának, és tápszert kellene neki adni. A tejet csak csokikockák hozzáadásával szeretem fogyasztani, tehát nem a témát akarom megvitatni, csak a helyzet abszurditását akartam bemutatni.

Remélem, vasárnap eljutok egy könyves postig is és nemcsak macskaalom-reklámokról számolok be. Hihi.


2014. december 8., hétfő

Az apák bűnei

"Magánnyomozó vagyok, de ide a bökőt, hogy egy csapat jól szervezett apáca még Sam Spade-et is becsavarná két perc alatt a sárgaházba."

Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt
Értékelés: 555 fotó az 5-ből
Kedvenc karakter: Kenzie, Gennaro

Patrick Kenzie és Angie Gennaro magánnyomozót megbízzák, kutassanak fel egy Jenna Angeline nevű fekete takarítónőt, aki értékes, nagyon fontos iratokat tulajdonított el. Természetesen kiderül, hogy az ügy ennél jóval bonyolultabb és sötét titkok rejlenek a háttérben.

Szegény könyvet - a folytatásával egyetemben - tényleg nagyon régen megvettem, de valamiért nem akaródzott elolvasni, hiába tetszett a hátoldal szövege. A cím és az első pár oldal politikai vonatkozású beszélgetése viszont taszított.
Viszolygásom természetesen teljesen alaptalan volt. Ezt a könyvet csak dicsőíteni lehet, úgyhogy jó pár karakternyi ömlengés következik.
Tematikájában és hangulatában leginkább Lawrence Block Scudder sorozatához hasonlít, a "kegyetlen utcák-kemény emberek" típusú bűnüldözéses krimi [csak úgy tobzódom a definiálási műszavakban, figyelitek?]. A humorban viszont jócskán elüt tőle, amilyen gyorsan nyakalja Matt Scudder a szeszt, úgy ontja a poénokat Patrick Kenzie, aki egyben a narrátorunk is. Hihetetlen dumája van, nem az a jópofizó fajta, azt is fanyarul állapítja meg, ha éppen néhányan ki akarják nyírni. A regény másik főszereplőjét, Angie-t is Kenzie szemén keresztül látjuk. Kemény nő, éppen ezért érdekes, miért nem vet véget annak, ami azzal fenyeget, hogy előbb-utóbb tönkreteszi az életét. Mindemellett gyönyörű is, amit Kenzie sem győz elégszer a tudomására hozni, kap is alaposan a képére:)
Ami még nagyon tetszett, hogy ebben az erősen kétpólusú utcai világban (szegény-gazdag, fekete-fehér...) Kenzie-nek néha olyan költői gondolatai támadnak, hogy valósággal kiugrik a szövegből, akárcsak az olvasó szeme, pl. "Fakóarany leheletével szétharapta az éjszaka fekete árnyait a hajnal..." Elképesztő.
A cselekményről nem mondanék semmit, nekem inkább az atmoszférája és a karakterei miatt volt maradandó és függőséget okozó ez a regény, imádtam minden sorát.
 
Eredeti cím: A drink before the war
Kenzie-Gennaro sorozat 1.
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2007
Fordította: Török Krisztina
Ár: 2480 Ft

2014. december 7., vasárnap

Egy ceruza kardjával

"Látni akarod, hogy megtanultam-e a leckét, Achille? Hogy megtanultam-e nyitott szemmel járni, hogy mindig tisztelni fogom-e a mozdulatlan csöndet, melynek mélyén csodálatos könyvek születnek, amiket soha senki sem fedezhet fel?"

Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Kis, a könyvhöz kapcsolódó magánéleti bénázás: na, ki olyan hülye, hogy nem nézi meg a könyvtár nyitva tartását, hanem a legnagyobb lelki nyugalommal elrongyol Újpestre? Munka után? Szombaton?!
Azzal próbáltam magam vigasztalni, hogy kb. 20 perc kiesés volt az egész, de végül az nyugtatott meg, hogy így van időm kiírni az idézeteket.

A harmadik önégetés; fogalmam sincs, mit fogok írni erről a könyvről tíz másodperc múlva, csak annyit tudok, hogy iszonyúan lekötött, egyhuzamban elolvastam belőle kb. 170 oldalt. Végigröhögtem az egészet, sose hittem volna, hogy egy abszurd regény nekem tetszeni fog. Vagy posztmodern. Vagy abszurd posztmodern, mit tudom én, mi ez a halas kis könyv.

Ulisse (barátainak csak Lello) furmányos öllelő és pékinszomniában szenvedő kiadói lektor, akinek az élete minden területen zűrös; nappali bóbiskolásai közben a gépiratok (mert manapság csak a dinoszauruszok írnak kézzel) elkövetőinek miniatűr változatai zaklatják, kapcsolata az aranyvállú Penelope Pilarral válságban van és első megjelent kötete után képtelen írni. Ám egy nap jön (pontosabban levelet ír) a különös Achille, a ragyogó elmével, groteszk lélekkel és torz testtel született hős, aki felforgatja, kétségbe ejti, elképeszti Ulissét - nem mellesleg ráhozza a frászt egy félelmetesből komikusba váltó jelenetben -, és mindezt egyszerre.

"- Nahát! - szólt Virgilio professzor irigyen, édességre éhesen.- Ami ízlik az embereknek, nem biztos, hogy ízlik a kacsáknak is - felelte sértődötten a Dido nevű főkacsa.- Például?- Például a narancsos kacsa."

A történet elvileg egy modern Odüsszeia. Azért mondom, hogy "elvileg", mert szerintem ez a metafora, allegória, vagy mi a fene elvész három szürreális bóbiskolás, két tüntetés, néhány erotikus fantazmagória és pár szellemi diskurzus között, pedig még a rózsás ujjú hajnal is feltűnik! Kacsák (vezetőjük becses neve Didó, egyik társáé Omphalé) beszélnek az emberekhez, Vulcanus a csőd szélén tántorgó könyvkiadót vezet, a buszbérlet pedig Greta Garbo hangján szólal meg. Azon talán senki nem lepődik meg, hogy Circe dögös titkárnő zebramintás miniszoknyában, az embereket felfaló, dühösen villogó szemeket meresztő sárkányhernyó pedig az egyszerű, mezei busz.
Ha ezek után nem arra gondoltok, hogy "Mi a szar ez?", akkor nyugodtan megpróbálkozhattok vele, valószínűleg olyan jól fogtok szórakozni, mint én.
Ez a könyv vicces, abszurd, borzalmas, szatirikus, gyönyörű és borzasztó, társadalomkritika és fricska, eposzi küzdelem és apoteózis. Nemcsak Ulisse, hanem Achille története is egyben; összeköti őket homéroszi nevük és a szenvedély. Ennyi elég, hogy a két, homlokegyenest eltérő személy között kapcsolat jöjjön létre, ami mindkettőjüket túllendíti a holtponton - kilépnek a világ repülőteréről és szárnyalni kezdenek.

Eredeti cím: Achille piè veloce
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2013
Fordította: Nádor Zsófia
Ár: 2950 Ft