2013. december 20., péntek

Ezt félbehagyjuk

A várólistám megint 271 elemű lett, hála a rengeteg ajándéknak, amit kaptam.:) Jobbnál jobbak, mindegyiket szeretném olvasni egy ideje, szóval nincs ezzel baj, de egy részem annyira szeretne látni egy száz elemű várólistát.:) Na, mindegy, ennél nagyobb bajom sose legyen, ahogy szoktam mondani.
Az ajszikat majd bemutatom legkésőbb a decemberi zárásban, de nem fogom egyenként végiglelkendezni őket nyilvánosan, mert számomra visszataszító. Megígértem magamnak, hogy karácsonykor bontom ki a postán érkezett csomagokat, de valaminek örülni kell, és a régi pótcselekvés nem múlik el nyomtalanul, azaz egy borítékban, dobozban lapuló valami olthatatlan izgatottságot kelt bennem. Igen, a csomagolópapírt tépem (de visszafogottan), és naponta többször megnézegetem a kincseim. Tehát imádom én az ajándékaimat, de a kényszeres mutogatás nem szexi.

Azonban nem erről akartam beszélni, hanem egy könyvről, amit protokollárisan félbehagyok. Libba Bray trilógiájának harmadik részéről van szó, az Az az édes, távoli harangról. 2010-ben olvastam a Lázadó angyalokat (a második részt), és akkor még kevés bajom volt a sorozattal, Gemma önző barátnői maradtak meg bennem negatívumként. Három évvel később ezek a hülye picsák rettenetesen idegesítenek, de még Gemma is, irritál a stílusa, a nyafogása és hogy egy olyan srác után eped, akit alig ismer. Ráadásul elég homályosan emlékszem arra, mi történt a korábbiakban - ilyenkor hálás vagyok az ismétlésekért -, de nincs az az isten, amiért újraolvasnám a Rettentő gyönyörűséget és a Lázadó angyalokat. Az ok ugyanaz, amiért a harmadik részt félbehagyom, pedig nem szoktam ilyet tenni; maradjon meg inkább kellemes emléknek egy másik korszakomból, ezért nem veszem ki a YA-s listából sem.
Emellett: minek kínozzam magam egy nyolcszáz oldalas tinivernyogással, ha egy hadseregnyi könyv áll rendelkezésemre? A várólistáról is leveszem A harangot, mert nem valószínű, hogy később ismét elővenném.


3 megjegyzés:

  1. 800 oldal??? Nekem 26 éves fejjel tetszett a Rettentő gyönyörűség, aztán nem tudom persze, milyen lesz a többi rész. Ezért idegesít amúgy, hogy manapság majdnem minden könyv egy sorozat valahányadik darabja, mert oké, hogy lehet önkényeskedni, hogy akkor én nem olvasom el a következő részeket, de ha az első tetszett, akkor úgyis el fogom, és ha a következő csalódás, akkor már az az első részre is rányomja a bélyegét..
    Amúgy tök jó ajándékkönyveket kaptál, inkább tényleg azokat olvasd (meg a várólista további kétszázvalahány tagját), ha ehhez nincs kedved.

    VálaszTörlés
  2. Valami olyasmi. Igen, 836 oldal.:)
    Sztem nem elsősorban kortól, hanem tapasztalattól függ, vagyis ha sok YA-t olvastál, akkor már nem nagy szám, de ha először találkozol ilyesmivel, nem sokat olvastál ebben a műfajban, akkor átmegy.
    Igen, nagyon^^

    VálaszTörlés
  3. Hallod, hát ennél mi sem egyszerűbb! Szedj le 171 könyvet a várólistádról, azt' akkor csak 100 lesz rajta ;)
    (Láttam felkerült a kedvenc Závada versem :) A Bariccos értékelésed meg egy költemény, csodaszép :)
    Ja, és majd valamikor nézd meg magadnak Apollinaire verseit is - majd rakok fel kóstolót a verses blogra :)

    VálaszTörlés