2012. július 12., csütörtök

A kígyó igaza

"Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt.
 A csupasz padlón, széken, asztalon.
 Én nem akarok igazán, csak egyet,
 de azt nagyon."


Szabó T. Anna: Elhagy
Értékelés: 4 ligetárnyék az 5-ből


Ez is igencsak nyúlfarknyi post lesz, mivel négy hónapja olvastam, ráadásul verseskötet, és a versrecenzió-izmaim még elég satnyák, nem tudok értelmesen versekről írni, pedig jobb lesz, ha összekapom magam, mert még ott van Rilke - és az sokkal nehezebb, mint ez -, és a boltban vár Cvetajeva, jaj, és egy könyvtári Emily Dickinson is itt figyel, jaj.
Valahol a Molyon belefutottam a kötet címadó versébe és teljesen a hatása alá kerültem, rögtön elfogott a "polcomon-akarom-tudni"-érzés. Persze az volt az első, hogy kb. háromszor elolvastam ezt az első verset (tudom, tiszta lökött vagyok, hogy egyetlen vers miatt veszek meg egy kötetet, de sose állítottam, hogy normális vagyok), aztán jött a többi.
Teljesen más ezt a lírai műfajt olvasni, mint prózát, általában sokkal hullámzóbb a tetszési indexe számomra; az Elhagy esetében is nagyon változékony a színvonal, sajnos egyik vers se ér az első nyomába, de ennek ellenére nagyon sokat szerettem közülük, például az Esősötét utolsó három versszaka:

"halott fa lángja gőzöl vékonyan
a lelke ég
áttetsző mint a zápor épp olyan
csak felfelé
esőszag testszag föld szaga füvek
kis lángjai
szirmok a földön szerte illatok
szilánkjai
tűzborzoló esőhozó hideg
szél ősi szag
az ég alatt a száraz lomb zizeg
add meg
magad"

A kötet tematikája nem korlátozódik egy forrásra [tessék, pont az iskolai tankönyvszagtól féltem], az anyaság, szerelem, születés és halál körforgása mellett a mindennapi élet mozzanatai foglalta verskeretbe a költőnő, például a költözést, emellett a test csodái iránti áhítat is fontos szerepet kap. Ahogy a fentebbi idézet mutatja, vannak olyan darabok, ahol szabadon kezeli a formai követelményeket, olyan, mintha egy gondolatfolyamot olvasnánk, nekem nagyon tetszett az így létrehozott ritmikájuk. Néhány versnél nem éreztem a mögötte rejlő zeneiséget, de lehet, hogy csak én voltam-vagyok süket rá.
Összességében tetszett, szerettem olvasni - legalábbis ez az érzés maradt meg bennem négy hónap után -, valószínűleg Szabó T. Anna többi kötetét is keresni fogom.
Ui.: Egyébként aki azért nem olvas versesköteteket, mert attól fél, nem fogja érteni őket, megnyugtatom, hogy az Elhagy esetében ettől nem kell tartani.


Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2009
Ár: 1990 Ft
A költőnő honlapja


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése