2012. május 31., csütörtök

Kölcsönösen vállalt édes kötelékek

"... és van-e olyan isten egyáltalán, aki erősebb a szerelemnél?"


Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok
Értékelés: 5* kicserélt levél az 5-ből
Kedvenc karakter: Merteuilné


Három hónapja olvastam ezt a könyvet. Három hónapja ülök rajta, illetve ennyi ideje toporzékol a nyomtató tetején, már vérig van sértve, hogy idáig megvárakoztattam, legalább olyan pökhendi jószág, mint néhány szereplője, pláne, hogy ilyen hülyeségeket zagyválok róla, ahelyett, hogy értelmes postot írnék. Mert ez a könyv istenuccse, hogy megérdemli, de túl sokáig vártam, így csak holmi zagyvaságra telik tőlem.
Nem egyszer mondtam már, hogy a szerelem rettenetes dolog - főleg ha játéknak tekintik és aljas eszközként használják mások megtörésére, megalázására és elpusztítására. De a játékosok mindig belegabalyodnak az általuk szőtt hálóba és végül ugyanaz a sors vár rájuk, mint áldozataikra. Ugyanez történik a regénybeli Valmont-nal és Merteuilnével, akik egyszerre két fronton tevékenykednek: a vikomt, az "asszonyok végzete", nagy fába vágja a fejszéjét, az erényes Tourvelnét akarja magába bolondítani - alighanem ez csábítói pályafutásának legnagyobb kihívása. A másik terv a márkiné egyik ellenségének tönkretétele, méghozzá furmányos módon; az ellen feleségül fogja venni a zárdából frissen kikerült Cécile Volanges-t, akire nyilván hamvas ártatlansága miatt vetettek szemet, őt kellene romlott nővé zülleszteni.

Imádtam ezt a könyvet, pont emiatt a szövevényes kapcsolati és szerelmi háló miatt, habár a két cselszövő hideg fejű, számító ember, és sajnáltam az ártatlan résztvevőket... mondjuk ebben a játszmában előbb-utóbb mindenki elveszti az ártatlanságát és senki nem marad bűntelen, valamilyen szinten mindannyian taktikáznak, a saját érdekük és jó hírük miatt. Most nekiállhatnék elemezgetni a szereplőket, a "bájos kis Cécile"-től és anyjától, a "vén skatulyá"-tól kezdve, de hajnali egy óra van, órák óta kalapálja a fejem a migrén, egyszóval nem vagyok analizálgatós kedvemben. Egyedül afelett szeretek töprengeni, hogyan vált ilyenné Madame de Merteuil személyisége, szeretnék bepillantani a gondolatai közé.
A levélregény formátum különösen kedves a szívemnek, bár a kissé körülményes nyelvezet miatt lassabban haladtam az olvasással (és különösen szívesen vettem volna, ha keltezve vannak a levelek, de ezt már nem róhatom fel az írónak), mint ahogy szerettem volna, de annyi baj legyen.

Michelle Pfeiffer (Tourvelné) és John Malkovich (Valmont vikomt) Stephen Frears feldolgozásában (1988)

Istenem, ez így nagyon rövid, mit kellene még összevirnyognom (soha ne hagyjatok ennyi ideig állni egy könyvet)? Legyen mondjuk a film, mert szokásomtól eltérően megtekintettem, és jelentem, nem bántam meg. Az eredeti történetet alaposan megvágták - ráadásul a film a színpadi változat alapján készült -, de kivételesen nem éreztem hátránynak vagy csonkításnak, ellenkezőleg, mintha egy jó szerkesztő kihajigálta volna a felesleges részeket egy történetből. A kosztümökbe és a márkiné otthonába teljesen beleszerelmesedtem és a szereplőkre se lehet egy szavam se (micsoda tejfölösszájú suhanc volt még akkor Keanu Reeves!), hiába fiatal dáma a regény szerint Merteuilné, Glenn Close helyett nem tudok mást elképzelni ebben a szerepben, Malkovich pedig úgy néz ki, mint egy kiéhezett vámpír, de ennél Valmont-osabb nem is lehetne.
Béna post vége, megyek aludni.


Eredeti cím: Les Liaisons Dangereuses
Kiadó: Kriterion [saját példány]
Kiadás éve: 1973
Fordította: Örkény István
Ár: passz, az enyém 1500 Ft-ba került, nem nagyon lehet kapni


2012. május 30., szerda

Sweet home ismét

Megint Lakáskultúrát csinálok a blogomból - akinek nem tetszik, nyomja meg a megfelelő választ a kérdőívben -, mert ez itten az én oldalam, arról beszélek, ahogy nekem úri kényem diktálja, és ugyanez érvényes a formára, a stílusra, a nyelvezetre. Nem lesz rendszeres rovat belőle, mert a rendszeresség eme tekintetben nálam monotóniát szül, az pedig nem szerelemgyerek.
Nokedlinek azt ígértem, biggyesztek némi szövegszerűséget is a képekhez, úgyhogy íme:

Gondolom, ezt az étkezőt sokan el bírnák képzelni az otthonukba:) Én általában frászt kapok a nagy üvegfelületektől, masszív falak-ajtók mögött érzem magam biztonságban, de ez a kép olyan barátságos, kellemes hangulatot sugároz, hogy képes lennék félretenni a fóbiámat. Nagyon tetszenek a fonott székek, az osztott ablakok és ajtó, az antikfehér tálaló(?)szekrény. De ha az hajópadló, sürgősen nekimennék egy vödör lakkal. Igen, marha romantikus meg természetközeli, de akinek volt alkalma egyetlen egyszer felsúrolni egy koszos hajópadlót, az látni sem bír ilyet többé. 

Imádom a kastélyokat, ugye mondtam már? Igaz, hogy ezt önerőből-és szorgalomból lehetetlenség egyedül takarítani, de aki megengedhet magának egy ilyen otthont, az tarthat személyzetet is (mondjuk nem tudnék hozzászokni, hogy idegenek matatnak a cuccaim között). Annyira kedvemre való ez a váracska, gondolatban már télikertet, fürdőházat, kísértetjárta, elátkozott szobát, titkokkal teli pincét-padlást, egyszóval minden romantikus és gótikus elemet hozzáköltöttem már.

Tökéletes, nem igaz? Egyszerű, mégis gyönyörű ez a baromi nagy fotel, amelyben akár több személy lógathatja a lábait a napsütésben, madárcsicsergést hallgatva.

Szeretem a fát. Tudni kell rólam, hogy a hideg ráz a hipermodern, minimalista stílustól, amelyben minden tárgy szögletes, letisztult, éles peremű, rideg, csupa fém és üveg, brr. Ez a rengeteg fafelületet nagyon kedvemre való, főleg a konyhapult.

Erdő mélyén álomotthon, a moha borította lépcsősor számomra nagyban növeli hívogató voltát, csak megcsúszni nem jó rajta...

Főleg a kilátás miatt - ez esetben az egyszerű stílust el tudom viselni, ezt a látványt vétek díszes berendezéssel háttérbe szorítani.

Giccses és királylányos, de szeretem az ilyen kézitükröket, habár nekem nincs ilyenem (csak medál formájában, hihi), és nem szeretem magam nézegetni.

Óóó, még egy tündérház!

Ismét sok fa - ha színesre van mázolva, különösen szeretem. Ebben a szobában nekem kicsit sok a fehér, de virágokkal, néhány képpel ellátva kényelmesen érezném magam benne.

Ez egy veranda lenne, igaz? Milyen jó lehet itt nyáron beszélgetni, olvasni, álmodozni, és aludni! Mondjuk baldachin alatt, hogy ne szúnyogvacsora legyen az emberből... A régi kanapét legszívesebben átmenteném a saját házamba.

Ehhez nem kellenek szavak:) Remélem, egyszer kipróbálhatom az ötletet.

Kicsit luxus stílusú, de hát Oroszlán vagyok, kérem...

Az alkonyi fényben különösen otthonosnak tetszik ez a szoba, a hatalmas, osztott ablakon csak úgy árad be a fény, és azt a szép könyvespolcot sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az otthonosan rumlis helyeket is szeretem, és imádom az ilyen bőröndöket.

Nem tudom, milyenek a háztömbben lévő lakások, de kívülről roppant tetszetős, a magas ablakok és a csöpp erkély miatt.


Két ilyen post után bevallhatom, hogy reménytelenül imádom a lakberendezős dolgokat, lett légyen szó újságról, tévéműsorról vagy honlapról, kiskoromban Szép házak-olvasó (vagy inkább nézegető) voltam, mostanában a Lakáskultúrát lapozgatom, ha már valahogy hazakeveredik. És fájó óráimban arról szoktam ábrándozni, milyen lesz az otthonom, ha egyszer nagy leszek... az álmodozás az élet megrontója, bah.
Kellene csinálnom egy olyan címkét, hogy "nem könyves post" vagy ilyesmi, vagy pedig egy Oldalt létrehozni ezeknek, olyat, amilyenek a fejléc alatt vannak.


2012. május 29., kedd

A hét borítója

Nagyon megörültem, amikor a Cartaphilus Kiadó megjelentette Mihail Siskintől a Levélregényt, de szokásomhoz híven csak az egyik macskaszemem nevetett, mert kicsit sajnáltam, hogy nem hagyták meg az eredeti borítót. A magyar is tetszik, szép, letisztult, de lelkem csicsamániás énje az oroszt preferálja.
Nektek melyik tetszik jobban?



Cavinton

Egy világ omlott össze bennem, amikor rájöttem, hogy valószínűleg azért nem találom itthon A Mennyei Örömök Klubját, mert nincs is a birtokunkban. Pedig úgy emlékeztem, hogy az alsó polcon egy csomószor megnézegettem, hogy mi a jó isten lehet ez, és anya miért vette meg ezt a könyvet. És nem ez az egyetlen ilyen szellemkönyvünk.
Soha ne engedjétek, hogy a könyvek a fejetekre nőjenek. Meg más se.

Ui.: de legalább a Fogadó a repülő sárkányhozt megtaláltam.



2012. május 28., hétfő

Egyszer

Egyszer, ha lesz saját otthonom, sötét, faragott fából készült éjjeliszekrényem (nachtkaszni, by Fable) lesz, csicsás éjjelilámpával, aminek a burája virágkelyhet formáz, és persze az ágytámla passzolni fog a szekrénykéhez. Most szimpla, fehér kasznim van, olyan ronda minimalista, ráadásul fehér színű, ha tehetném, képen törölném a kicsikori önmagamat, amikor ezt a szörnyűséget választotta. Könyveket - meg úgy általában véve semmit - nem nagyon tárolhatok rajta, csak akkor, ha nem bánom az erős erodálódást, mert ezek a macskának max. jóindulattal nevezhető démonok mindent eljátszanak, ami nincs betonból és nincs alaposan rögzítve.
Tudom, hogy nem igazán könyves post, de marhára nem érdekel.













2012. május 26., szombat

Kedvenc írók

Hát mi a jófene van itten, komment nuku, csak kukkolunk Mórickamódra? Tessék saját új kedvenc könyvekről fecserészni, itt pedig kedvenc írókról!
Ebbe a listába a teljes menazsériát mutatom be mert különben rohadt rövid post lenne a teljesség kedvéért.


Alice Hoffman - aligha kell elemeznem, miért. Teljesen elbűvöl hétköznapi mágiájával, a gyönyörű szóhasználatával, sajnos méltatlanul mellőzik a magyar könyvpiacon.
Olvastam tőle:
A tizenharmadik boszorkány
Átkozott boszorkák
Itt a Földön
Hetedik mennyország

Audrey Niffenegger - bár írna gyakrabban! Az első regénye erősebb (számomra), mint A Highgate temető ikrei, de mindkettő nagyon különleges, egyedülálló történet, imádom, ahogy ennek a nőnek működik az agya.
Olvastam tőle:
Az időutazó felesége
A Highgate temető ikrei


Carlos Ruiz Zafón - szintén egy általam agyondicsért író, aligha kell bemutatnom. Imádom a regényei hangulatát, olyan érzéseket szólaltatnak meg bennem, amit egyetlen másik szerző sem.
Olvastam tőle:
A szél árnyéka
Angyali játszma


Dennis Lehane - igen, "csak" krimiket ír, de azokat szerintem nagyon jól. Isteni a humora, a leírások jó része szinte költői, a szereplői pedig olyan színes egyéniségek, mint egy-egy véraláfutás.
Olvastam tőle:
Vihar-sziget
Egy pohárral a háború előtt
Sötétség, fogd meg a kezem
Hideg nyomon



George R.R. Martin - ez a pókhasú szadista állat néhány éve átrendezte a világképemet Westeros tekintetében, ill. arról, hogy milyen egy jó történet ideális befejezése.
Olvastam tőle:
Trónok harca
Királyok csatája
Kardok vihara
Lázálom

Joyce Carol Oates - bűn, de neki is csak két regényét olvastam eddig; a Napforduló a maga női pszichopataságával teljesen a falhoz kent, a Bellefleur pedig új kedvenc regény lett, elképesztő, milyen komplex történet.
Olvastam tőle:
Napforduló
Bellefleur avagy a családi átok

Karen Marie Moning - fene hinné erről a kényes mosolyú, fehér kosztümös nőről, hogy ilyen vagány sorozatot képes írni, mint a Fever.
Olvastam tőle:
Keserű ébredés
Álom és valóság
A hajnalra várva

Ljudmila Ulickaja - hm-hm, gondban vagyok, mit írjak róla. Nagyon... orosz, minden érzéssel, amit ez a szó kivált az emberből; gyengéd melankólia, szépiaszín nosztalgia váltakozik színes üvegcserepekként felcsillanó örömérzéssel.
Olvastam tőle:
Médea és gyermekei
Szonyecska
Életművésznők
Vidám temetés


Margaret Atwood - kicsit Oates-cal párosítom magamban, brutális ez a két nő. A kanadai írónőben talán a változatosságát szeretem a legjobban, bár a Fellélegzés még hátra van tőle, és persze alig várom a Guvat és Gazella megjelenését, ami a legelborultabbnak tűnik a magyarul megjelent (ill. ez esetben megjelenő) regények között.
Olvastam tőle:


Peter S. Beagle - szintén adósa vagyok egy könyvvel, mégpedig A karakoszki varázslóval, de A fogadós éneke akkora csalódást okozott, hogy azóta se mertem a közelébe menni. Az utolsó egyszarvú (amit egy csomó olyan barátom nem szeret, akinek adok a véleményére) és a Tamsin viszont kedvenc, a Tükörbirodalmak pedig nagyon-nagyon szeretős.
Olvastam tőle:
Az utolsó egyszarvú
Tamsin története
Tükörbirodalmak
Egy csendes zug
A fogadós éneke (négy csillag? Hát hülye vagyok én?)


Virginia Woolf - viszonyunk még rövid ideje tart, de rögtön bensőségessé vált Ginny nénivel, ahogy a becézésből is látszik. Elsöprő sikert aratott nálam, nem értem, hogy miért féltem tőle ennyire. Szintén két kötetes még, de már itt van nálam A pille halála - és azóta sikerült beszereznem az elsőként elfogyaszott Saját szobát is, szóval combosodik a gyűjteményem -, és alig bírom megállni, hogy ne ugorjak neki..
Olvastam tőle:
Saját szoba
Flush



Felvételiznek:
Szabó Magda - azért nem tettem még fel, mert csak két könyvét olvastam... igen, oltári ciki, tudom.
Salman Rushdie - teljesen elbűvölt A firenzei varázslónővel, alig várom, hogy eljussak A mór utolsó sóhajáig, jaj, és Az éjfél gyermekei-ig, állítólag az a legjobb könyve.


Ui.. tudjátok, milyen rohadt sok idő megformázni egy ilyen postot? Hörr, kiugrik a szemem.




2012. május 25., péntek

Bloggertalálkozó a Könyvek éjszakáján

A Gabo-Ciceró kiadó kíváncsi Ránk (igen, direkt írtam nagybetűvel), ezért mélyen tisztelt személyeinkkel szeretne velünk találkozni a könyvheti mizéria keretében, június 9-én, 19:00-22:00 között, a mézesmadzag pedig egy 40%-os kupon, amit le lehet náluk vásárolni.

Ez a köremil hivatalos szövege, mindent megtudhattok belőle:

"Blogger találkozó az Ünnepi Könyvhét alkalmából

2012. május 9. 19:00-22:00

Az Ünnepi Könyvhét alkalmából a Ciceró és a Gabo kiadók részéről szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy megismerkedjünk azokkal a könyves bloggerekkel, akik eddig népszerűsítették, vagy a jövőben szívesen népszerűsítenék kiadóink könyveit.

Látogassatok el a standjainkra a Könyvek éjszakáján, június 9-én szombaton este 7-10 óra között, és ismerkedjetek meg könyveink szerkesztőivel, gyertek el velünk beszélgetni a könyveinkről.

Meglepetés: Szeretnénk benneteket megajándékozni egy 40 %-os kedvezménykuponnal, mellyel a helyszínen, a Könyvek éjszakája keretében megvásárolhatjátok kiadóink könyveit a standjainkon.

Extra meglepetés: A Gabo standjánál megismerkedhettek Hidasi Judittal, az Április út című új sikerkönyvünk szerzőjével, egy közös pizzázással egybekötve. (Hogy miért pont pizza? Megtudhatjátok ezt is a helyszínen.)

Mi a teendőtök?

Regisztráljatok az eseményre úgy, hogy küldtök egy e-mailt a gabokonyvkiado@gmail.com e-mail címre. Az e-mailben küldjétek el neveteket, és a blogotok linkjét.
Jelentkezési határidő: 2012. június 5.
A helyszínen a Könyvek éjszakáján keressétek Till Zsuzsannát a Ciceró vagy a Gabo Kiadó standjánál, tőle tudjátok megkapni a 40% kedvezményt biztosító kupont!

A blogger találkozó eseményét terjesszétek blogos társaitok között!

Nagy kíváncsisággal és izgalommal várunk benneteket!

Ciceró és Gabo kiadók"

Új kedvencek

Tegnap éjszaka nekilendültem és kedvenc írókat jelölgettem be a Molyon - róluk is lesz majd post -, ennek kapcsán döntöttem úgy, hogy bővítem kedvenc regényeim panoptikumát, ill. van néhány, ami erősen kedvenc gyanús, most róluk gagyogok egy kicsit, mert eddig jégkrémet tömtem a bájos fejecskémbe (Carte D'Or vaníliás és epres, eperrel megbolondítva, na, ki vett egy kiló húsz deka epret a piacon és eszik naponta háromszor epret? eper eper eper eper van az agyam helyén is már, átnevezem magam eperfan_Amadeának) és sütirecepteket kajtattam.

Daphne du Maurier: A Manderley ház-asszonya - egyértelmű, hogy miért: imádtam a hangulatát. Az első szó, ami eszembe jut róla: fülledt. Nem, nem olyan erotikus módon, hanem a nyomasztó, feszültséggel terhes értelemben, mint amikor egy gyönyörű virágoskertben járunk csillagfényes nyáréjszakán, pokoli hőség van, a föld még ekkor is perzseli az ember talpát, a virágok illata szédítően betölti az orrunkat, de az idill ellenére valamitől félünk, de a félelmünknek nincs testi kiterjedése vagy szóval megnevezhető fogalma.

Aimee Bender: A citomtorta különös szomorúsága - ő még elbírálás alatt van. Az első fele szinte Alice Hoffman-i hangulatot áraszt magából, a második fele szinte depresszív hangulatú, a vége kicsit összecsapott, de összességében nagyon jó kis könyv, a 2011-es év egyik kedvence volt nálam.

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan - Koscsej és bandája olyan elsöprő sikert aratott nálam, hogy rögvest a kedvencek közé ugródeszkázott. Jah, kérem, az Élet cárjával nem lehet cicózni.

Charlotte Brontë: Jane Eyre - egek, hónapok óta újra akarom olvasni. Imádtam a gótikus hangulatát, Jane egyenes, szinte rendíthetetlen jellemét, még Rochester mogorvaságát is. Bridge-dzsel beszéltük valamelyik nap a Szandiban, hogy valaki vagy Brontë-, vagy Austen-párti - én az előbbi. Persze kivételek és metszetek itt is vannak, ettől függetlenül nagyon szeretem a Büszkeség és balítéletet.

Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok - óó, nyamm-nyamm, szerelmi intrikák, a szenvedélyek és indulatok háborúja. És személyes élményem fűződik hozzá, már csak ezért is dédelgetett imádottam.

Dennis Lehane: Kenzie-Gennaro - sorozat: mindhárom kötetet imádtam, nem tudok közöttük választani, ennek ellenére egyiküket sem jelöltem még kedvencnek, a fene tudja, miért... a lányos lányok általában nem szeretik ezt a krimiszériát, túl hardcore ez nekik, én azonban imádom, főleg a mocskos ügyek és a szinte költői leírások kontrasztosságát.

Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek - szinte látom, ahogy Nima fintorog:D Nem tudom, miért érzem azt pontosan, hogy kedvencelnem kellene ezt a könyvet, ha eszembe jut, kellemes olvasmányélményként jelenik meg előttem.

John Banville: Végtelenek - Marijához hasonlóan idei fogás, olvastam-olvasok én azért jókat is a sok rossz mellett. Gyönyörű a nyelvezete, olyan érzés olvasni, mintha egy hűs vizű tóban lebegnénk.

Joyce Carol Oates: Bellefleur avagy a családi átok - A Manderley-hez hasonlóan szintén nagyon erős atmoszférájú regény, úú, és olyan, de olyan ház van benne, amiben nem mernék ott éjszakázni. Mintha a rothadás a falakon belül lenne még, de hiába a gyönyörű festés és díszítések, érezzük a bomlás émelyítő szagát, mégse vagyunk képesek innen szabadulni. Mert Bellefleur ilyen: nem ereszt, amíg nem pusztít el.

Karen Marie Moning: Fever series (Tündérkrónikák) - iszonyat kommersz, de én imádom -és még száz másik ember kb.-, és punktum, nem akarom és nem tudom tagadni. Sötét és szexi, áá, annyira ócskán hangzik ez, de tényleg így van.

Kathleen Winsor: Amber - inkább a nosztalgia akarja velem megnyomatni a "Kedvenc könyv"-gombot, mint ... mint a fene tudja, mi. Annakidején nagyon élveztem, de kérdéses, hogy most mi lenne a véleményem az akaratos szépség törtetéséről és viszontagságairól.

Kathryn Stockett: A Segítség - hmm, még ő is talonban van, nagyon szerettem (elvégre Délen játszódik:), de kérdéses, hogy ez vajon elegendő-e ahhoz, hogy extra piros pontot kapjon.

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok - a szerző másik könyve, a Hadd mondjam el... régóta szívem csücske, és ez bizonyos értelemben sokkal letaglózóbb, a szövege különleges, miért is ne?

Lev Tolsztoj: Anna Karenina - hűű, most kb. annyian csücsörítik a szájukat, mint amennyien Moningnál:) Sokakat idegesít ez a könyv, főleg Anna Arkagyevna viselkedése, de engem valam oknál fogva nagyon megfogott.

Maggie Stiefvater. Shiver - Borzongás - ez is gondolkodós. Igeeen, YA meg minden, de a hangulata nagyon különleges, akárki akármit mond. Minden lány olyan pasiról álmodik, aki könyves-és édességboltban azt mondja: bármit megveszek neked. Ill. na, nem ez számít, hanem a gesztus.

Margaret Atwood: A vak bérgyilkos - szintén egy baromi idegesítő regény, sokan nem vevők Atwood dilijére, de én is dilis vagyok, két lütyő egy pár.

Marina és Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei - pokoli egy történet, nem mernék egy liftbe szállni ezzel a párossal. Kevés ember tud szavakkal így kínozni, pedig szó sincs a regényben trancsírozásról.

Markus Zusak: A könyvtolvaj - főleg a nyelvezete miatt.

Rosemary Wood: Méregnaplók-sorozat - égő, igen, tudom, és igen, megint a hangulat dominál.

Melania G. Mazzucco: Egy tökéletes nap - azt hiszem, elsőre nem tudtam a maga teljességében értékelni ezt a regényt, és túl gyorsan haladtam vele. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy nő a képzeletbeli csomó a gyomrunkban a feszültség miatt - az oldódás pedig kétséges.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Holt lelkek - féltem ettől a könyvtől, de legnagyobb meglepetésemre sok helyt még humoros is.



2012. május 23., szerda

Ez is kell

Úgy látszik, az Ad Astra is felsorakozik azon kiadók sorába, akik szögeket vernek a várólistám koporsójába:

Ian McDonald regénye, A dervisház a Könyvhétre (2012.06.07.-11.) jelenik meg, ne nézzétek meg a borítóját és ne olvassátok el itt a fülszövegét.
Mondom, ne!:D



Dreamfever - borító és fülszöveg

Tudom, hogy már mindenki látta, de én is verem a kis dobomat:



A CorLeonis szinte nyomdakész állapotban vette át a könyvet a Kellytől, és hogy Könyvhétre kész legyenek, maradtak az eredeti koncepciónál. Az eredeti címeket kicsit sajnálom, de a borító tetszik, és végre a történethez illő fülszöveg született:

Aki még nem olvasta a Hajnalra várvát, az csukja be a postot, iszonyú spoileres!!

Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni.

MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, de rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál.

A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt.

Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen.

Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte?
Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V’lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat?

Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal?"



Forrrás: a kiadó blogja




2012. május 21., hétfő

A hét borítója

Megint kicsit megkésve, de én már csak ilyen szolidan bohó lélek vagyok:



Óriási hír!!!!!!!!!!!!!!

@Timi karcában láttam meg azt, hogy...


A TÜNDÉRKRÓNIKÁK FOLYTATÓDIK!!
A Cor Leonis kiadó a blogjában tette közzé a hírt, miszerint Karen Marie Moning Fever (magyarul Tündérkrónikák) sorozatát átvették a Kelly kiadótól, és a Dreamfever...
MÁR KÖNYVHÉTEN KAPHATÓ LESZ!!



Nem tudom, hogy mennyibe fog kerülni, nem tudom, hogy milyen lesz a borítója, nem tudom, ki fordítja, de én mindjárt kirúgom a ház oldalát, annyira örülök.




2012. május 19., szombat

Haragban a világgal


Charles Benoit: Te... voltál
Értékelés: 2.9 üvegcserép az 5-ből
Kedvenc karakter. -


Ez a könyv egy kéretlen ekultos reci volt, önnön indíttatásomból valószínűleg nem olvastam volna el, és csak a rend kedvéért írok ide róla.
Kyle, a tinédzser fiú élete mellékvágányra tévedt, egy rejtélyes esetet követően - amire egy heg emlékezteti a kezén - nem találja a helyét; nem a neki való középiskolába jut be, nem készül az órákra, eltávolodik a családjától, a régi barátaitól és néhány nemtörődöm suttyóval lóg együtt, akit még haveroknak is nehéz lenne nevezni. Aztán feltűnik a színen a furcsa Zack, aki valamiért Kyle társaságát keresi és nem egyszer kihúzza a pácból. A fiú mindenkit az ujja köré csavar, és egy ismerőse szerint mindenkinek megtalálja a gyenge pontját, és "addig szorongat, amíg bele nem roppansz". De Zack mit akar Kyle-tól, aki úgy érzi, nincs semmije?

A vékony kötet a Móra Kiadó Tabu könyvek sorozatában jelent meg, mint a Soha senkinek, de azzal ellentétben ez a regény kevésbé tetszett. Nem szerettem az E/2-es elbeszélőmódot, a duzzogó hangvételt, és valahogy az egész történet olyan... összecsapott volt. Nagyon nem ártott volna, ha az író kifejti, mégis mi a fene Zack célja ezzel a gyenge pontozással, talán világuralomra akar törni? Egy másik nézőpontot is szerettem volna, mondjuk pont ezét a srácét, mert Kyle nem ad éppen bő rálátást az eseményekre.
A befejezés pedig eléggé nyitott, amit mondjuk szeretni szoktam, de nem így, ráfért volna még vagy húsz oldal részletezés, ahogy a könyv egészére, cakkpakk.
Arra tippelek, hogy Benoit kamaszfiúknak szánta ezt a regényt, a nyelvezete nagyon egyszerű, nyegle stílusú és olyan problémát vet fel - de csak ennyit tesz vele, semmi tanulságot nem lehet belőle levonni -, amely a tinédzserek jó részét utoléri: a feleslegesség, kiúttalanság, közöny érzése, egy olyan korban, amikor még szinte minden megváltoztatható, de az író erre nem vezeti rá az olvasóit, csak odapöttyint egy nagyon furcsa lezárást.

Nem tudok és nem akarok többet írni erről a történetről, itt kicsit jobban összefoglaltam, ha valakit érdekel.


Eredeti cím: You
Sorozat: Tabu könyvek
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2012
Fordította: Puller István
Ár: 2190 Ft
Az író honlapja





2012. május 18., péntek

Két kérdés

Csak gyorsan, mert már öltöznöm kellene:

1. Írjam ki a post végére, hogy honnan való a könyv, szeretnétek? Mert úgyis látszik a havi zárásokban, én meg úgyis tudom fejből, de ha szeretnétek látni, kiírom:)

2. A fejléckép alatt vannak mindenféle feliratok, és ott két Olvasmánylista. Az egyikben az ezen a blogon szereplő könyvekről írott postok, a másikban a régi blogon lévők. Tegyem őket egybe, vagy maradjon külön (és akkor átnevezem a két kategóriát, ill. oldalt, mert ez a nevük a szerkesztőben).

A Hold árnyékában

"Furcsa egy művészet ez, kitalálni, hol, mikor és kivel végezzek."


Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas
Értékelés: 3 hamleti picsogás az 5-ből
Kedvenc karakter: Harley


Az OKNESZ (Okkultfelügyeleti Nemzetközi Szervezet) tevékenységének hála mára csak egyetlen vérfarkas maradt, Jake Marlowe. Azt hinné az ember, hogy ez a tény gyújtógyertyaszerűen indítja be a (mellékesen 200 éves) férfi menekülési és életösztönét, de Jake-nek nagyobb az életundora, mint a romantikus hősöknek, ezért úgy dönt, barátja, Harley minden erősködése ellenére önként megy a halál elé és nem bujdokol tovább - ám az élet egy furcsa fintora és néhány véletlen felülírja a tervét, és eszeveszett ámokfutás veszi kezdetét...

Az a helyzet, hogy én mindig hiszek az Agavénak. Szeretem ezt a kiadót, okosak, vagányak és minőségi munkát végeznek elfogadható ár ellenében, valamint rendszeresen kommunikálnak az olvasókkal, amihez nem sok kiadónak vannak kötélidegei, valljuk be. Ezért ha az Agave azt mondja, hogy Mercy Thompson olyan, mint a korai Anita Blake, akkor Amadea elolvassa Mercy Thompsont (és nem bánta meg, bár Mercy és Anita ég és föld). Ha pedig az Agave azt mondja, hogy Az utolsó vérfarkas a tavalyi kedvenc könyvük volt, ráadásul szépirodalmi a szövege, akkor Amadea ráveti magát Az utolsó vérfarkasra, és... és irtózatosan pofára esik.
Persze ez nem a kiadó hibája, hiszen én döntöttem úgy, hogy megismerkedem ezzel a regénnyel. Ezt csak azért regéltem el, mert fogalmam nincs, mit esznek az emberek azok az emberek a történeten, akik az első oldalon áradoznak róla (köztük Justin Cronin, a Szabadulás írója - a Tiszták tekintetében egy véleményen vagyunk, de ez esetben nagyon nem, és sajnálom, Justin, de még mindig nem olvastam el a könyved, ne haragudj).
Ha valaki eddig még nem sejtette volna meg, ez nem egy pozitív hangvételű post lesz, úgyhogy aki szeretné elolvasni a regényt, az inkább ne görgessen tovább.

A történet eleje nagyon tetszett: a behavazott London képe, az exkluzív könyvtárszoba, feszült hangvételű beszélgetés némi mellékvágányos filozofálgatással, aztán menekülés, egyszóval néma kacajjal dobtam ki mentális ablakomon az eddig olvasott csalódott értékeléseket, nekem ez tetszik, tuti, hogy a négyes egység felett végzi... aztán nem sokkal félidő előtt azt vettem észre, hogy olvasás közben unatkozom. Rettenetes érzés volt. És innentől csak rosszabb lett a helyzet, tégláig ki tudtam volna bontani a falat, annyira idegesített Jake állandó önsajnáltatása és nyafogása. Ennek a fickónak az egész élete egy merevedés, pontosan tájékoztatva vagyunk, hogy mikor és mire áll fel neki, mikor húzódnak össze a golyói (bocsánat, de ez így van leírva), ja, és van két tökön rúgás a történetben, meg egy dárdával történő fenékszurkálás. Az utóbbi jelenet rémesen bizarr volt... istenem, ha van szánalmas figura a regénytörténelemben, akkor az Cloquet. Csapnivaló ügynök, emellett a modellkarrierje végéről és képviselőfánkról beszél, miközben egy vérfarkas összeveri, érted, képviselőfánkról!! De ánuszfetisizmusban nagyon egy húron pendül a főhőssel.
Annyira szeretnék a Fantasztikus Fordulatról beszélni, de nem szokásom spoilerezni, ráadásul így is jelképesen megtapostam szegény könyvet a képzeletbeli érzékeny pontján (csak hogy történethű maradjak). Azt viszont elmondhatom róla, hogy elképesztően sablonos megoldás, és minden, de minden benne van, amit  a tapasztalt olvasók utálnak ebben a klisében. Nagyon mérges lettem Jake-re, hogy ez ébreszti fel az üvegbura-szerű állapotból, bezzeg az előtte történt brutális esemény nem, az abszolút közönyösen hagyja.
A szépirodalmi igényességű szöveg mendemondának bizonyult; amit Duncan ír, az irodalmi szakszöveg, a vad, lila bölcsésznyelv finomított változata. Az pedig, hogy "létemnek lángja, lágyékom vágya", meg hogy "Azon túl beteg rózsák leszünk.", szimplán hülyén hangzik, vagy csak én vagyok túl földhözragadt. A párbeszédek is hagynak kívánnivalót maguk után, például ez:
"- Úgy lesz.
- Ígérd meg!
- Megígérem.
- Ez agyrém. Annyi mindent... nem tudok semmit.
- Ez változni fog. Elmondom neked, amit csak tudok, bár az nem valami sok.
- Fel fogsz hívni fél óra múlva?
- Bízz bennem.
Szünet. Újabb lopott pillantás.
- Tudod, hogy bízom."
A dialógusok legtöbbje ilyen stílusú és szerkezetű, érdekes ellentétet alkot Marlowe hosszas eszmefuttatásaival, de én jobb szeretem, ha a szöveg egységes.

Azzal végképp nem értettem egyet, hogy az író "teljes egészében felforgatja a vérfarkasregények konvencióit...". Tetszett a világábrázolása, naturális megközelítése, de szerény vérfarkas tapasztalataimból kiindulva semmi extrém újdonságot nem fedeztem fel benne. Az pedig, hogy egy háromméteres szörny autóvezetést imitál a karmos, torz kezeivel, nagyon bizarr jelenség:)


Nagyon sajnálom, hogy ilyen rosszul alakult a könyvvel való kapcsolatom, valószínűleg túl magasak voltak az elvárásaim, és úgy tűnik, kicsit belefáradtam az urban fantasybe, ezért egy időre hanyagolom ezt a műfajt. Elég randa képet festettem a regényről, de nem borzalmasan rossz - a befejezés egy mozzanata kellemesen meglepett, így kapott három egységet az értékelésben -, mint például A boszorkányok elveszett könyve, hanem egy teljesen átlagos sztori, csak éppen én már elég sok ilyet olvastam, és nemhogy új élményt nem tudnak nekem adni, de még kikapcsolódást sem, helyette felidegesítenek vagy untatnak. Tehát aki szereti az UF-t és a farkasokat, az bátran vágjon bele, de aki valami rendkívülire vágyik - és egy húron pendul velem -, az inkább tegye el más alkalomra.

Ui.: A borító viszont gyönyörű, plakátként is tudnám nézegetni, a kiadó jól tette, hogy ezt választotta.

Ui2.: a fentieken túl kiválogattam néhány részletet, hogy lássatok példát arról, miről beszélek. Ezek viszont SPOILERESEK, a Nagy Fordulatról rántják le a leplet.


"Máris tudatosult benne, hogy sok más egyéb dolog mellett ezennel igenis kezdetét veszi egy minden képzeletet felülmúló viszony."
"Talulla, létemnek lángja, lágyékom vágya... Ta-lu-la: a nyelv hegye háromszor indul a szájpad felé... Ta. Lu. La."
"Soha nem volt húgom, de ha lett volna, és megdugtam volna, valamikor a húszas éveink elején, élvezettel adva meg magunkat az éveken át tartó, romlott, kamasz telepátia után, na, az valami olyasmi lett volna, mint Talullával dugni."
"A szüleitől kapott sok szeretet és elkényeztetés mind-mind benne volt széttárt combjának pajzán önbizalmában."
"... együtt melegedtünk, akár egy napfényben úszó mézesbödön."
"Szerelmes szívem kényszerzubbonyos elmebetegként zokogott és dülöngélt előre-hátra..."


Eredeti cím: The Last Werewolf
Sorozat: [emtommianeve] 1.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012
Fordította: Huszár András
Ár: 2980 Ft
Az író honlapja

A könyvet köszönöm az Agave Könyveknek!


2012. május 17., csütörtök

A világ meztelen

"A csjortok, vagyis mi, kisebb-nagyobb démonok és ördögök, megszállottak vagyunk. Rögeszmések. Ilyen a természetünk. Ugyanazon az úton járunk körbe-körbe: ugyanoda lépünk, ugyanazokat a történeteket játsszuk el újra meg újra, ugyanazokkal a mozdulatokkal, miközben az idő felgyűlik, mint kerék alatt a fonal. Szeretjük a mintázatokat. Megnyugtatnak. Néha apróságok megváltoznak - ház helyett autó jön, az egyik lányt nem Jelenának hívják. De valójában nem lesz más. Soha. - Baba Jaga ráncos kézfejét Marija arcához simította. - Így leszel halhatatlan, volcsica. Újra meg újra végigjárod ugyanazt a történetet, míg barázdát nem taposol a világba; mígnem a történet akkor is forog és szól, mint egy fonográf, amikor te már eltűntél; és akkor ismét föl kell kelned, golyóval a koponyádban, hogy eljátszd a szerepedet és elmondd a szövegedet."


Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
Értékelés: 5* rusnya bögre az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): mindenki

Amikor megkeresett az új (és az olvasótáborban rögtön kedvenccé vált) kiadó, az Ad Astra, azt se tudtam, melyik könyvet válasszam - bár a Kvantumtolvaj nem volt potenciális áldozat -, sokáig szemeztem A felhúzhatós lánnyal, aztán a Marija Morevna mellett döntöttem, és úgy érzem, a lehető legjobb döntést hoztam.

Azt most kijelentem, hogy ez a könyv a kedvencem lett, belőlük pedig nincs sok; imádom az olyan regényeket, amelyek olyanok, mint egy szimbólumokban gazdag, gyönyörű, részletes festmény - minél tüzetesebben, minél hosszabb ideig szemléli az ember, annál több új mozzanatot, jelentést fedez fel, melynek birtokában a kép egésze tovább árnyalódik. A Marija Morevna ilyen regény -terveim szerint még sokszor végigjárom ezt a táncot a szereplőkkel.
Biztos vagyok benne, hogy vannak a történetnek olyan aspektusai, amiket még nem fedeztem fel, hiszen csak a szláv mitológiát tekintve oltári hiányosságaim vannak (de igyekszem fokozatosan pótolni ezeket), a házasság mikéntjéről pedig jobb, ha mélyen hallgatunk, ennek ellenére rettenetesen szerettem olvasni; imádtam a népmesei ritmikáját és motívumait - a domovojos karcra mindenki emlékszik -, a mitológiai elemeket, a szimbólumokat, még a háborús vonalat is, a szép szövegétől, nyelvezetétől pedig majdnem elaléltam. Akit a feminista felhang tart vissza az olvasásától, szerintem nincs mitől tartania, de hát én lány vagyok, és köztudottan nem az a fajta, akinek csak szalagokra, táncra és színházra van gondja.
Van ebben a könyvben egy nyers brutalitás. A mágia világa - és az emberek világa is - kíméletlen, úgy szippantja be a varázslatra áhítozó fiatal lányt, mint egy mohó, éhes száj. Élő csontok. Lélegző bőr. Pulzáló, kiserkenő vér, hidegen csillogó, fekete szemek, ezüst csillagok az éjfekete hajban, egy piros kendő, nyírfavessző, lópatkó. Szerelem. Minden lány azt szeretné, hogy hozzanak neki egy gyűrűt a tenger fenekéről, egy tűzmadár tollát és lopjanak neki aranyat egy sárkánytól, de csak az számít, ki uralkodik ...  Itt minden el van csúszva. Egy emberlány, aki halhatatlan akar lenni. Egy halhatatlan, aki gyereket akar, egy ruszalka (vízi tündér, aki megfojtja szeretőit), aki ápolónő akar lenni, egy sárkány, aki párthivatalnok akar lenni. Csak a Halál cárja tudja a dolgát, járja az útját rendületlenül - felfalni az életet, hogy az egész világ szikrázó ezüstben fürödjön.

Ahogy a fentebbiek mutatják, nehezen tudom tolmácsolni, mit jelentett nekem ez a könyv, de ez nem a regény hibája, hanem az én szegényes szókészletemé. Hihetetlenül komplex, fantáziadús, csodálatos és kegyetlen történet - tudom, hogy iszonyú sekélyesen hangzik, amit mondok, de legyek levesbetét Baba Jaga üstjében, ha nem mondok igazat:)


Eredeti cím: Deathless
Kiadó. Ad Astra
Kiadás éve: 2012
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 2990 Ft
Az írónő honlapja

A könyvet köszönöm az Ad Astra kiadónak!