2012. március 10., szombat

Amika filozofál

Az a jó a betegségben [avagy nézzük-a-dolgok-jó-oldalát című fejezetünk következik, ami általában kérészéletű szokott lenni, úgy két perces], hogy az ember, legalábbis én, nyugodtan tud olvasni. Nemrég dicsekedtem el Lanának, hogy én egy évben egyszer vagyok beteg, de akkor néhány napig az ágyat nyomom, hát, úgy tűnik, most nyomom le az idei statisztikát. Emlékszem, néhány éve milyen jó volt így olvasni A tizenharmadik boszorkányt, teljesen átadtam magam a hangulatának és sokkal inkább a történetben léteztem, mintsem a saját valós időmben. Most is valami ilyesmi történik, csak nem éppen arra a szomorkás atmoszférára lenne szükségem, amit a Végtelenek vált ki belőlem - erősen kacsintgattam a Vörös Pöttyös könyveimre, a Stephanie Plumokra és Fable is eszembe jutott, de még a szoba túlfelén lévő polc is messze van, nemhogy az emeleten lévő, és utálok könyvet félretenni, pláne, ha jó.
Ráadásul olyan vagyok, mint egy japán gésa, a méteres sálam a derekam köré tekerve, a macis hálóingem kéretik kimonónak nézni, és a hajam, bosszúból az utóbbi idők kifésüléséért [mert anya szerint iszonyatosan néz ki hátul], a tegnap kamillás fürdő hatására összeugrott, és azóta is boldogan rugózik, ill. csak rugózna magának, ha nem tekertem volna valami roppant látványos frizurába, mert most még a hajamhoz sincs türelmem. És nem, nem volt annyi erőm, hogy kifésüljem.
Nagyon informatív vagyok, mit mondjak. De a relevancia érdekében elárulom, hogy töröm a fejem a sablonon, mert ez így nagyon szar.
Egyébként 27-en szavaztatok arra, hogy imádtok, cukik vagytok, szeretlek benneteket.

Ui.: kárpótlásul meg akartam dézsmálni a nőnapra kapott bonbont, de elsőnek richtig egy piásat sikerült választani, utána jött három marcipános (szeretem a marcipánt, macskát is neveztem el róla, de vágytam némi változatosságra, ezért döntöttem a bonbon mellett), úgyhogy mérgemben belöktem az ágy alá.

Ui2.: irtózatosan vágyom egy A Szent Johanna Gimire, vagyis az első részre. Csak úgy mondom, ha a Mikulás, a Jézuska, a Nyuszi vagy bármilyen ajándékkompetens entitás meglátná...

Ui3.: 19 napja nem vettem könyvet. Kemény vagyok, mint a krumplicukor, rákerestem a konyvar.hu-n az Elizabeth-re és a Szeretők és házastársakra, mindkettőből találtam óccsót, de nem rendeltem meg őket, két nagy kövér piros pontot érdemlek érte, nemde?

6 megjegyzés:

  1. Hát akkor mihamarabb jobbulást! :) BÁr én végigbazsalyogtam a postot, de nem azért, mert örülnék, hogy halálodon vagy.
    Tényleg jűl lehet olvasni betegség alatt... lehet ideje lenne megfáznom, vagy valami. Nekem a Történész volt egy ilyen könyv. (az akkor még hosszú hajam csimbókokban lógott, ki kellett operálni a hajgumit belőle, miután hajlandó voltam letojom pillantás nélkül tükörbe nézni:)). Meeeeeeeeg King Borzalmak Városa. Bár az csak egy brutális fogfájós (/másnapos) hétvége volt.
    Gyüjjjé' helyre hamar :)

    VálaszTörlés
  2. Joobulást. :) Valóban jól lehet olvasni, nekem Anne Shirley volt emlékezetes. Egy hétig az ágyat nyomtam és teljesen bele tudtam merülni. :) Az Elizabeth és a Szeretők és házastársak milyen könyv? Szégyenletes, de nem hallottam róluk.

    VálaszTörlés
  3. Ó az Elizabeth a kedvencem volt gyerekként. S ha már beleszerettél a Portugál szonettekbe, akkor biztos tetszeni fog a sztori mögötte.

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást..ha vigasztal én hetek óta szerelőhöz járok-egy bizonyos bajjal:S Egy kisebb olajcsere,és generálozás után remélem újra emberalakot öltök-addig meg én is csak vinnyogok meg olvasok-bár képzeld minap olyan brutális módon megpiszkálták az alkatrészeimet,hogy még olvasni sem volt kedvem...

    Elizabeth-:-))))))))

    VálaszTörlés
  5. @ohentibi: köszi, igyekszem:) Olyan perverz dolog ez egyébként, találunk örömöt a betegségben:D
    Levágattad a hajad?!:o
    Juj, az egyszer barátnőmmel kellett megcsinálni, azt mondta, tépjem a haját, mert másképp nem fog menni, de még nekem is fájt:D Ilyenkor örülök, hogy már rövid (váll-lapocka között lengedező végű) hajam van, nem mintha ez nem tudná magát produkálni...
    Juj, a fogfájás nagyon rossz:(

    @Christina: ma jutott eszembe Anne, de csak az első része van meg, a könyvtárba meg képtelen vagyok elvonszolni magam... marad az itthon lévő 3060 könyv:D
    A könyvcímek linkek egyben, nem látszik? Kinyírom ezt a sablont...

    @Lobo: ne fájdítsd a szívem:) Úgy szeretném két hónapig kibírni az elvonót, na, majd utána beszerzem!

    @Csenga: köszi:) Mintha molyon olvastam volna, brutális a bajod:( Ajánlom a szegfűszeget, a kis bogyóját kell összetörni és rákenni, már ha tényleg az a baj, amire emlékszem...

    VálaszTörlés
  6. Amade -megírom majd priviben mielőtt bárhová is kenném a csodaszert:-)))))))

    VálaszTörlés